Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012. IDŐPONTJAI -Előzete energianaptár

2012. IDŐPONTJAI

Előzetes energianaptár

 

közreadja: www.foldicsillagok.hu

2012. JANUÁR 4.

Az évet rögtön egy meteorzápor nyitja, amely január negyedikén szeli át az égboltot. A Quadrantidákat 1825-ben fedezte fel Antonio Brucalassi olasz csillagász. Azért nevezték el Quadrantidáknak, mert a 19. században némely csillagatlaszban a Hercules, Bootes (Ökörhajcsár), valamint a Draco (Sárkány) csillagképek között volt még egy konstelláció, amelyet Quadrans Muralisnak neveztek. Utóbbi viszont a korai asztronómusok egyik mérőeszköze, a csillagidő és a csillagok delelésének mérésére szolgáló fali kvadráns után kapta a nevét. A legutóbbi évekig úgy gondolták, hogy a Quadrantidák egy régi, a pályáján nagyon szétszóródott áramlat.

Néhány évvel ezelőtt újra elvégzett elemzés eredményeként azonban ma már inkább egy fiatal, mindössze 500 éves rajnak tekintik. Szülőüstökösének azt a kométát tartják, amelyet 1490-ben figyeltek meg kínai, koreai és japán csillagászok.  A meteorrajt a 2003 EH1 kisbolygóból vagy a C/1490Y1 üstökösből eredeztetik a tudósok. Quadrantidák teljes tömegét 1000 kilogrammra teszik, és az eddigi mérések szerint közepesen gyorsan haladnak majd át az égbolton. A Quadrantidák az újhold fázisra esik, ellentétben a többi látványos meteorrajjal, amelyek teleholdkor hullanak alá az égből.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012. JANUÁR 17. - 2012. MÁJUS 8.
Mire ehhez a szakaszhoz érünk, jó esetben sikerült kapcsolódnunk Lényünk Valódi Esszenciájához, megteremtettük az új életünket, kapcsolódtunk a magasabb bölcsességhez, ezzel segítve egónknak elfoglalni valódi helyét, átdolgoztuk magunkat régi érzelmeinken és felszámoltuk kapcsolatainkat, melyek már nem támogatják fejlődésünket. Ha ezen a folyamaton végigmentünk, akkor megérkeztünk egy magasabb szintre. Ebben a pár napban lehetőségünk nyílik arra, hogy meglássuk az Újat életünkben, és elinduljunk ezen új minőségek felé. A vörös a kezdet, az elindulás színe. Óriási erőt tud adni, hogy elinduljunk az új úton, mely már láthatóvá vált számunkra. Valamint lehetőséget teremt, hogy a magasabb dimenziókból érkező energiák képesek legyenek megnyilvánulni fizikai világunkban. Erőt és tüzet ébreszt bennünk, hogy végleg elégessük, ami már nem szolgál minket, és elinduljunk az új úton.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

5. A Hajnal Kozmikus Felragyogásának Ura * vörös

2012.JANUÁR 25. Az Újhold után bevezet a Felemelkedés 12. hullámának beavatásába.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. FEBRUÁR 2. – MÁRCIUS 12.: MERKÚR-VÉNUSZ-JUPITER RANDEVÚ

Az év második égi jelensége február 2-a és március 12-e között mutatkozik meg, amikor a megfoghatatlan Merkúr elég távol mozog a Nap fényétől ahhoz, hogy láthatóvá váljon naplemente után. A Merkúr mellett a Vénusz és a Jupiter is megjelenik ebben az időkeretben.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516


2012.FEBRUÁR 3. NEPTUNUSZ A HALAKBA LÉP. A 12. Felemelkedési hullámon belül, az Emberiség belső (intuitív) látása jelentősen megerősödik.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012.FEBRUÁR 8. CHIRON A HALAKBA LÉP. A személyes szintű felszabadulásra és teljes körű gyógyulásra való hatalmas lehetőség.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. FEBRUÁR 15. – MARS LEGTÁVOLABB A NAPTÓL

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516


2012. FEBRUÁR 22. 13 NOJ/CABAN- MAJA SZOLÁRIS ÚJ ÉV

 

2012. - FEBRUÁR 22. -10MILLIÓSZOROS NAPOK

 

2012. MÁRCIUS 3.: FÖLD-MARS KERESZTELŐ

Március 3-án a Föld a Mars felé halad, amint a két bolygó a Nap körül keringve (a saját pályájukon) keresztezi egymás útját. A Mars február 15-én eléri az apheliont – a legtávolabbi pontját a Naptól –, de ez a pozíció nem lesz a legszerencsésebb. Sőt, két nappal ezután a Mars 62,6 millió mérföldre lesz a Földtől. Összehasonlításképpen: 2003-ban a Mars mindössze 34,6 millió mérföldre volt bolygónktól. Azóta persze évente röppennek fel a hírek arról, hogy minden eddiginél közelebb került hozzánk a „Vörös Bolygó”, de a legtöbb ilyen hír nem bizonyult igaznak. A Mars tehát így szabad szemmel is látható lesz egész éjjel, akárcsak a Szíriusz, a legfényesebb csillag az égbolton.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

 

2012. MÁRCIUS 13.: VÉNUSZ-JUPITER ÖLELKEZÉS

Március 13-án a két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter kapaszkodnak össze egy műsor erejéig. Nem sokkal naplemente után a nyugati égbolton figyelhetjük majd meg őket, alig 3 fok fogja őket egymástól elválasztani. A Vénusz a Jupiter északnyugati irányába fog haladni, és nyolcszor ragyogóbb lesz a „Nagy Jupiternél”. Március 25-én és 26-án egy növekvő Hold választja majd szét őket, megkoronázva ezt a ragyogó égi jelenséget.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516


2012. ÁPRILIS 4. - MEGÜNNEPELJÜK A MEGVILÁGOSODOTTAK MÁTRIXA ERŐSÖDÉSÉT

A Földanya nem minden területe fog átesni ezeken a mély változásokon, sok hely lesz veszélytelen. Ez is része a Földanya bolygója rácsai újrarendeződésének, ezért ha arra kérnek benneteket vagy arra éreztek késztetést, hogy költözzetek egy teljesen más földrajzi helyre, akkor az azért van, mert újjászövitek a szent rácsokat, átalakítjátok azokat a szövedékeket, melyek megalkotják a fény új világának új alapját, ezért ünnepeljük most ezt a mesés időszakot valamennyiőtökkel, köszönjük mindannyiótoknak, hogy összejöttetek ezen a ponton és meghallgatjátok a szavainkat és a következő tíz év minden április 4-éjén megünnepeljük a Megvilágosodottak Mátrixa erősödését és a következő két év minden hónapjának negyedikéjén a Földanya teste energiáinak erősödését. Minden olyan helyszín, amit felkeresnek azok, akik őrzik ezeket az energiákat, az felerősíti a fényt és azok szándékát, akik nagy számban gyűlnek össze, hogy beindítsák a bukást követő nagy felemelkedést.

(KT:20100404)

2012. MÁJUS 5. – WESAK – BUDA TELIHOLD

 

2012. MÁJUS 5: 555 – AZ ÉV LEGNAGYOBB TELIHOLDJA (VÍZVÁLASZTÓ AZ ISTENNŐ PILLANATÁBAN)

Az év legnagyobb teliholdját május 5-én vehetjük szemügyre, a Hold ekkor 221 801 mérföldre lesz Földünktől. Az ezt követő napokban az óceánok hullámai hol extrém magasak, hol nagyon alacsonyak lesznek.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012. MÁJUS 9. - 2012. AUGUSZTUS 29.
Ez az időszak hivatott megtámogatni azt, hogy belső lényünk is átalakulhasson. Ha sikerült teljes mértékben összekapcsolódnunk Lelkünkkel és Felettes Énünkkel, valamint az összes aspektusunkat integráltuk életünkbe, akkor megszületett bennünk egy új Én, mely nemcsak hogy erősebb egyszerű fizikai énünknél, hanem dimenziókon és világokon ível át, folyamatos kapcsolatban van a Szellemmel, így megvan a belső tudása, hogy mit és hogyan tegyen. Ennek az Énnek eljön az ideje, hogy megszülessen az új minőségbe, ezáltal megszületünk Mágusként. De ez az időszak magával hozza a halált is. Ugyanis korábbi kicsi énünknek, egónknak itt és most meg kell halnia, csatlakoznia kell a nagyobb egységhez, melynek piciny része, és át kell alakulnia.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

6. A Hajnal Én-átalakulásának Ura * lila

 

A VÉNUSZ UTOLSÓ ÁTVONULÁSA A NAP ELŐTT

 

2012. MÁJUS 16.- JÚNIUS 28, KÖZÖTT

A VÉNUSZ UTOLSÓ ÁTVONULÁSA A NAP ELŐTT

A Vénusz az Ikrek jegy utolsó fokáról visszafordul

Az Átvonulás középpontja a teljes egybeesés a Napisten portáljával: 2012. Június 6.-án kerül sor

Az Átvonulás ajándéka: A Felemelkedés utolsó fázisát jelöli ki: A Feltétel nélküli Szeretet áradását,  A Minden Ami Van által

2012. MÁJUS 20. - 2012. OKTÓBER 10.
Eddig ez egy belső, egyéni munka volt a Szakrális Erővel, de ettől kezdve eljön az ideje, hogy megnyilvánítsuk azt kifelé. Amikor formába öntjük, anyagot adunk neki, úgy elkezd kisugározni a világba. Ha szándékunk és célunk tiszta, akkor hitelesek leszünk, és ezáltal a környezetünkben és a világban is a valódi Erőt és energiát tudjuk közvetíteni. Ezzel a tisztasággal tudunk segíteni és utat mutatni másoknak, hogy ők is csatlakozhassanak önmagukhoz, és összekapcsolódhassanak az energiával.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

5. "Sugározd az Erőt"

2012. MÁJUS 20. GYŰRŰS NAPFOGYATKOZÁS

A Nap és a Hold egyesülése: Chibil, amikor bekebelezik egymást, átlényegülnek egymásba.

Nap, Hold, Plejádok együttállásában történik.

2012-ben kettő Napfogyatkozás lesz.

1, május 20.-án : Nap, Hold a Plejádokkal áll együttállásban

2, november 13.-án: Nap, Hold a Kígyótartó csillagképben

GB: 91 

2012. MÁJUS 20.- JÚNIUS 20.

EGYMÁST-ERŐSÍTŐ NAPFORDULÓS-NÉGYESFOGAT ENERGIAHULLÁM.

2012. MÁJUS 20. – GYŰRŰS NAPFOGYATKOZÁS

Május 20-án gyűrűs napfogyatkozás kezdődik, amely Kína keleti részéről indul és Japán déli és központi részére kúszik át. Ezt követően északra, majd keletre húzódik, majd délnyugati irányt vesz fel, és eléri Kalifornia-Oregon partjait. Mielőtt véget érne, érinti még Nevada, Utah, Arizona, Colorado és Új-Mexikó államokat, és végül Texas északi részén áldozik le.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

 

1, 2012.MÁJUS 20. NAPFOGYATKOZÁS.

Témája: Az Isteni Férfi egyensúlyával való egységbe rendeződés.

Az emberiség makroszintű egységbe rendeződése.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2,2012. JÚNIUS 4. HOLDFOGYATKOZÁS.

Témája: Az Isteni Nő egyensúlyával való egységbe rendeződés.

Az emberiség mikroszintű egységbe rendeződése.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

3, 2012.JÚNIUS 6. VÉNUSZ TRANZIT

Témája: A szíriuszi-Plejád Szövetség energiáival való egységbe rendeződés

Az Arany Delfin energiáinak teljes körű visszatérése.

Az Isteni Férfi és Isteni Nő energiáinak belső egységbe rendeződése.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

4, 2012.JÚNIUS 20. NYÁRI NAPFORDULÓ

Rendkívül erős energiáival, összerendezi és beteljesíti a Napfordulós-Négyesfogat dátumait.

Rendkívül erős intuitív energiákat foglal magában és végső beáramlási kódjaival lehetővé teszi a Felemelkedés minden akadályának elhárítását.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. JÚNIUS 4. – RÉSZLEGES HOLDFOGYATKOZÁS

Június 4-én a Hold részleges fogyatkozása következik be a Csendes-óceánon, Hawaii-on például az éjszaka közepén lesz jól megfigyelhető ez a jelenség. Észak-Amerikában éjfél és hajnal között következik be, amikor a Hold belép a Föld árnyékába.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012. JÚNIUS 4. HOLDFOGYATKOZÁS.

Témája: Az Isteni Nő egyensúlyával való egységbe rendeződés.

Az emberiség mikroszintű egységbe rendeződése

2012. - JÚNIUS 4. - 10MILLIÓSZOROS NAPOK

 

2012. JÚNIUS 5.: VÉNUSZ ÁTVONULÁS (A NAPBÓL ÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONY JELENÉSE)

Június 5-én a maga nemében ritka jelenség veszi kezdetét, ekkor halad át a Vénusz a Nap előtt. Ez igen ritka csillagászati eseménynek számít, még ritkábbnak, mint a Halley-üstökös 76 évenkénti visszatérése. Ez idáig csupán hat alkalommal figyelhették meg ezt a jelenséget: 1636-ban, 1761-ben, 1769-ben, 1874-ben, 1882-ben és legutóbb 2004-ben „kapták lencsevégre” az eseményt. A következő Vénusz-áthaladásra 2117-ben kerül majd sor, így tényleg megéri az égboltra figyelni ezen a napon, főleg amiatt is, mert szabad szemmel is kivehető a jelenség. Amikor a Vénusz majd elhalad a Nap előtt, akkor egy kis átmérőjű fekete pont lesz majd kivehető. Észak-Amerika, Grönland, Japán, Új-Guinea, Ausztrália északi és keleti részein, Új-Zéland, Alaszka, Kelet-Európa, Afrika keleti részének egyharmada és Madagaszkár lakosainak jut a ritka égi jelenségből.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012. JÚNIUS 6.

A VÉNUSZ Átvonulás középpontja a teljes egybeesés a Napisten portáljával: 2012. Június 6.-án kerül sor

2012. MÁJUS 16.- JÚNIUS 28, KÖZÖTT

A VÉNUSZ UTOLSÓ ÁTVONULÁSA A NAP ELŐTT

A Vénusz az Ikrek jegy utolsó fokáról visszafordul

Az Átvonulás középpontja a teljes egybeesés a Napisten portáljával: 2012. Június 6.-án kerül sor

Az Átvonulás ajándéka: A Felemelkedés utolsó fázisát jelöli ki: A Feltétel nélküli Szeretet áradását,  A Minden Ami Van által

 

2008. JÚNIUS-2012. JÚNIUS-AZ ÚJ VÉNUSZ CIKLUS KÖZEPÉN

Szeretett fénymunkások, micsoda áldott és sugárzó időszak ez a Föld Bolygó számára, változásának, átalakulásának útján! Átkeltetek a dupla Wesak telihold portálján, és most készen álltok, hogy az isteni férfiúi és női energiák kozmikus táncát megtapasztaljátok, 2008 júniusában, amikor a Vénusz keresztezi Napotok útját.

Földetek már kapja a felemelkedett szeretet és könyörület lángjának aranyfényét, mely a bőség és a béke kódjait hordozza. Most júniusban erőteljes lehetőségek nyílnak közösségetek számára, hogy hatalmas emelkedéseket hozzon létre a kollektív tudatosságban, és hogy még több fényt adjon kollektív lényetekhez. Ez a júniusi hónap az idei évben az első nagyobb lehetőséget reprezentálja a kollektív emelkedésre, a második 2008 augusztusában lesz, a harmadik pedig októberben. Ezekről a dátumokról majd később adunk magyarázatot, most a Vénusz/Nap tranzitra koncentrálunk, amely június első két hetében következik be.

Ez a mostani Vénusz-átvonulás kapcsolatban áll azzal a korábbival, ami négy évvel ezelőtt, 2004-ben következett be, és a Vénusz 8 éves ciklusának – mely 2004-ben kezdődött és 2012-ben ér véget – a középső pontját jelöli. A 2004-es Vénusz/Nap tranzit jelölte a kezdetét a Bolygón bekövetkező felébredés és átalakulás erőteljes hullámának, és tette lehetővé sokatoknak, hogy megkezdje a magasabb tudatosságba vezető utazását. Elmondjuk, miért volt ilyen erőteljes ez az energia ebben az időben. A ti naprendszeretekben a Nap hordozza magában az archetipikus szoláris férfiúi energiát, amelyet a régi egyiptomiak bölcsessége a Rá névvel illetett. A Vénusz pedig az archetipikus istennői energia hordozója, melyet Hathor, a szépség, szerelem, művészet és zene istennője testesített meg. A Nap és a Vénusz tranzitja reprezentálja az isteni férfiasság és nőiesség archetipikus kozmikus táncát, amint teremtő fényükkel elárasztják bolygótok édenkertjét. 2004-ben ez a Föld számára egy különlegesen erőteljes pillanat volt. Az istennői energia lassanként visszatért kollektív tudatosságotok frekvenciáira, az indigó és a kristálygyermekek és azon felébredett fénymunkások segédletével, akik elbírták ezt az energiát. 2004-ben az ikerláng energiák mennybeli isteni tánca elég erős volt ahhoz, hogy a kollektív tudatosságban elindítsa a kreatív és átalakító energiák egy erőteljes hullámát. Sok ember kezdte meg egyéni átakalító útját, és sok lélektárs, és ikerláng egyesülés történt a Nap és Vénusz e tánca következtében.

Most, ezen a felezőponton abban a helyzetben vagytok, hogy a tudatosságotok egy újabb nagy ugrást tehet. Szeretteim, mostanra aktiváltátok Grál kódjaitokat és képesek vagytok abban a tökéletes belső egyensúlyban létezni, mely a mennyekben uralkodó tökéletes egyensúly tükre. Most képesek vagytok arra, hogy elfogadjátok a Galaktikus és Kozmikus Információs Kódokat, melyek közvetlenül a Nagy Központi Napból érkeznek a tobozmirigyetekbe, majd a DNS-etekbe, és testetek minden sejtjében – mint az isteni fény és kegyelem befogadójában – aktiválják az Isteni Akaratot. Készen álltok arra, hogy új fajjá váljatok, isteni emberekké vagy emberangyalokká, akikben az isteni férfiúi és istennői energiák tökéletes egyensúlyban vannak, egyesülnek, és képesek arra, hogy a Forrás teremtő kódjait megkapják, hogy egy új valóság társteremtőiként éljenek isteni ajándékaikkal. Ezek az új kódok irányítják majd a ti és a Föld evolúciójának következő szakaszát.

A Vénusz-ciklus következő négy évében, mely 2012-ig tart, a közvetlenül a Forrásból és a Nagy Központi Napból érkező átalakító energiákat fogjátok megkapni. A Kék Csillag Föld független létezőként kezd fejlődni, és ti lesztek a Szellemmel együttműködve, az Új Föld valóságának útmutató teremtői. Teremtői jogaitokat pedig az Új Földet megalkotó választásokon keresztül gyakoroljátok majd.

 

Fény szeretett mesterei, elmondhatatlan, mennyire örvendezük ennek a pillanatnak, amikor „felnőttök” és átveszitek bolygótokért, és annak a fénybe fel- és előrevezető útjáért a felelősséget. Mostanra sokan elfoglaltátok már azokat a pozíciókat, ahol készen álltok másokat segíteni és támogatni a magasabb tudatosság hatalmas kiterjedéséhez vagy kirobbanásához vezető úton, amely 2008 három kulcspillanata után következik el.

Készen álltok, szeretteim, hogy aktiváljátok az Éden kódjait, hogy Földeteket azzá az édeni otthonná alakítsátok, amelynek mindig is kellett volna lennie. Készen álltok, hogy átalakítsátok életeteket, hogy elfogadjátok azt a bőséget, mely mindig titeket illetett, minden egyes személyt közületek. Készen álltok, hogy a Bolygó Családjává váljatok, hogy megértsétek, hogy a Forrás szeretete aranylángjában mind egyek vagytok.

Amint a felemelkedéssel és változásokkal vagytok elfoglalva, kedveseim, azt ajánljuk, hogy hagyatkozzatok inkább az érzéseitekre és a szívetekre az elmétek és annak ítéletei helyett. Tudjatok róla, hogy az új energia a szeretet, támogatás és öröm érzéseit teremti meg. Ha félelmet, aggodalmat vagy dühöt tapasztaltok, akkor a régi energiákkal kerültetek kapcsolatba, és ezt azok az illúziók teremthették meg, melyeket még mindig magatokban hordoztok, beleértve azt az illúziót is, mely arra vonatkozik, hogy milyennek kéne lennie a felemelkedésnek, milyen érzésekkel kellene járnia, hogyan birkóznátok meg vele. Ne hibáztassatok másokat, és ne keressetek „válaszokat” odakint; menjetek belülre, nézzétek meg, hogy vetítitek ki magatokból a régi energiákat megszokott érzéseiteken és észleléseiteken keresztül. Ezek most csodálatos idők, és ti valóban a saját érzékelt valóságotok teremtői vagytok, azt tapasztaljátok meg, amit magatokban hordoztok. Így hát arra kérünk, hogy minden időben igyekezzetek kiegyensúlyozottak, szeretők, támogatók és jó ítélőképességűek maradni. Tudjatok róla, hogy a Forrásból eredő bőség és élet folyójában léteztek, és minden, amire szükségetek van, megnyilvánul, amint szükségetek van rá. Nincs okotok rá, hogy féljetek a változásoktól, hiszen ezek hoznak közelebb benneteket Isten szívéhez és elméjéhez, a bennetek élő tudatos Istenhez. Így hát arra kérünk, hogy a Vénusz-tranzit idején, melyet majd a június 21-i napforduló követ, őrizzétek szívetekben az öröm és a béke energiáit, miközben bolygótok beleszületik a magasabb tudatosságba.

(SCH:0806/Mihály Ark-Celia Fenn)

2004 - 2012.- VÉNUSZ TRANZIT

A CHEROKEE PRÓFÉCIA

A Cherokee naptár mondja: Az egész Föld felébred az álmából az 5. ciklusa végén (2004-2012), miután a Jupiterbe egy üstökös töredékei belekerülnek az 1990-esévekben.

A Jupiter és az Orion felébred. A Fiastyúk és az Orion megújul a háborúk után.

2004-ben és 2012-ben galaktikus összehangolódásra kerül sor. (a két Vénusz tranzit idején)

 

Ekkor a kétfejű csörgőkígyó az egekig emelkedik. A Vörös Orion és a Jupiter szemben áll majd a Plejádokkal és a Vénusszal.

 

EZ IDŐ ALATT A BOLDOGSÁGOS ASSZONY  MISZTÉRIUMA HOZZA EL AZ IDŐTLEN IDŐT.

A SZELLEMVILÁG FÉNYHEGYEI AZ IDŐTLEN IDŐBŐL VILLÁMKÉNT FOGNAK VILÁGÍTANI.

2004-2012 KÖZÖTT A Cherokee Csörgőkígyó fején tollak jelennek meg, szemét kinyitja, szárnyai nőnek és 7 csörgőjével mozgásba, izzásba hozza a Plejádokat.

A Tejút egy élő fa, az ágai és gyökerei mind élnek. A Fa virágaiban kukoricaszemek vannak. Ez az Élet Fája. A Tollaskígyó jelzi a Szerét a felemelkedésnek, amikor 2012.-ben a cherokee prófécia véget ér.

A csillagok mögött minden élet időtlen időben van megnyilvánítva. Ahogy minden kultúra civilizáció a zodiákus rendszert tartalmazza, úgy mindegyikben meg van írva az időtlen idők elérkezése, és ugyanúgy tartalmazza az ősi zodiákus rendszerét, ahogy azt a cherokee chichamangen prófécia. A cherokke zodiákus él és mozog, forog az időtlen idő gyűrűjében.

2004-ben a Hajnali csillag és 2012-ben az Esti csillag a két Vénusz tranzit alatt, kel fel először. A Plejádok fája megújul és felébred, és minden újraéled.
A Tollaskígyó feltűnik az égen és beteljesíti a próféciát..


2012. JÚNIUS 6.

2004-2012.

KÉT VÉNUSZ KÖZÖTTI ÁTVONULÁS

(8 év alatt párosával történik)

A kettő között Kapu van, amelyben az Egységet tápláló energia áthaladhat, eközben az emberiségnek lehetősége nyílik erősen megosztott, ellenséges csoportok közötti megbékélésen dolgozni. A két ajtófélfa között természeti katasztrófák, békétlenségek és háborúk is megjelenhetnek.


2012. JÚNIUS 6. a 2. VÉNUSZ ÁTVONULÁS IDEJÉN- KUKULKÁN

Azt igérte, hogy az 5. teljes ciklus után visszatér majd.

GB:67, GB:109


2012.JÚNIUS 6. VÉNUSZ TRANZIT

Témája: A szíriuszi-Plejád Szövetség energiáival való egységbe rendeződés

Az Arany Delfin energiáinak teljes körű visszatérése.

Az Isteni Férfi és Isteni Nő energiáinak belső egységbe rendeződése

 

A Vénusz Tranzit spirituális hatásairól olvasható még Kirael mester üzenetével: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/2010/07/venusz-tranzit.html

 

2012.JÚNIUS 20. NYÁRI NAPFORDULÓ

Rendkívül erős energiáival, összerendezi és beteljesíti a Napfordulós-Négyesfogat dátumait.

Rendkívül erős intuitív energiákat foglal magában és végső beáramlási kódjaival lehetővé teszi a Felemelkedés minden akadályának elhárítását.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012- MÁSODIK FÉLÉV –HATALMAS FORDULÓPONT/ SALUSA-SZÍRIUSZ

Folyamatos örömünkre szolgál fejlődésetek, különös érdeklődéssel követjük a kollektív tudatosság szintjének növekedését. Mennyit ugrott a múlt évszázadhoz képest, ezalatt a relatív rövid idő alatt? Ez az a siker, ami rávezetett titeket a Mennybemenetel útjára. Ez azt jelenti, hogy legyőztétek a sötét összeesküvők azon próbálkozásait, hogy megakadályozzák előrehaladásotokat. Mostanra már rájöttetek,  hogy kezetekben van a hatalom és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felülkerekedjetek a félelem faktoron, ami a sötét összeesküvők sikerének kulcsa volt. A felettetek való hatalmuk fokozatosan gyengül és többé nincs rá semmi mód, hogy  hatalmukat visszaszerezzék felettetek. Ezt vegyétek tőlünk abszolút ígéretnek és nagyon hamar olyan eseményekre fog sor kerülni, amik ezt alátámasztják. Felesleges is mondanunk, hogy ez év második fele, hatalmas fordulópontot fog jelenteni életetekben.

 

A világ ügyei váratlanul pozitív tendenciákat mutatnak, a régi különbségeket és közelmúlti háborúkat békés módon próbálják megoldani. Így dolgoznak az új energiák, amik révén a Fény érvényesül és kimondottan egyre nehezebb a dolguk azoknak, akik a régi módszerek hívei. Ez még csak tovább fok fokozódni, mihelyt a kormányváltásra sor kerül és akkor tényleges akcióknak lehettek majd tanúi, amik eljövetelünkkel fognak összefonódni. Azért mert roppant precízen tervezzük meg a dolgokat, ami számotokra lehetetlen feladatnak tűnhet befejezni a Mennybemenetelt ilyen rövid idő alatt, számunkra nem fog problémát jelenteni. Segítségért fohászkodtatok és mi itt vagyunk válaszolva segélyhívásotokra, Isteni felhatalmazást kapva arra, hogy felvegyük veletek a kapcsolatot. Egymásra találásunk mindig is tervezve volt és egy természetes előrelépést jelent, ahogy tudatosságotok egyre csak növekszik és rohamosan közelít a mi szintünkhöz. Egyek voltunk a Múltban és sorsotok és jogotok, hogy csatlakozzatok hozzánk és újra nekikezdjetek utazásotoknak a felsőbb dimenziókban.

SaLuSa, May 27, 2011


2012. JÚLIUS 23. - 10MILLIÓSZOROS NAPOK


2012. JÚLIUS 26. A SZÍRIUSZ HELIKÁLIS FELKELÉSE

2012. JÚLIUS 26. – A GALAKTIKUS ÚJ ÉV/8.EB ÉVE

A Teremtő egy széleskörű mandátummal küldött ide minket, amit most meg fogunk tárgyalni veletek. Ez a mandátum két részre oszlik: az első kapcsolatfelvétel, és mindegyikőtök szélesebb körben való belevonása abba, kezdve a történelmetekkel, mely durván három részre osztható: az első a Lemúriára való megérkezésetek; a második Atlantisz emelkedése és a korlátozott tudatosságba való zuhanásotok; a harmadik, a sötét birodalmakon át vezető Odüsszeiátok, és a teljes tudatosságba való visszaemelkedésetek. Ebből a madártávlatból, megérthetitek, hogy ez az időtartam egy szekvenciából áll, amit sokan a bolygótokon Nagy Ciklusnak neveznek. Minden ilyen ciklus hozzávetőlegesen 26.000 évből áll. Lemúria kezdete óta, vagyis 900.000 évvel ezelőtt-től, 34 ilyen ciklust vittetek véghez, és most fogjátok befejezni a 35.-et. Ennek a nagy ciklusnak a közelgő 8 Manik (8.EB?2012.) napévben (vagy galaktikus évben) kell befejeződnie. Ez az, amikor egy különleges galaktikus eseménysorozat fog történni, miután a Napotok keresztezi a Galaktikus Egyenlítőt.

A nagy számban való érkezésünk elvi oka egészen egyszerűen az, hogy ez a különleges idő elérkezett történelmetekben. Azok a zajos események, melyek bolygótokon mindenütt történnek, egy eredménye annak a ténynek, hogy most fejezitek be ezt a 35. nagy ciklust. Eljövünk, hogy üdvözöljünk titeket és, hogy bábaként és tanácsadókként támogassunk a teljes tudatosságba való visszaalakulásotokon. Ez a pillanat a visszautat várta történelmetekben, a tudatosságotokban való csodás változás időszakaként. Az Anunnaki akkor társult a folytonos sötétséghez az Ancharához, mely jól ismerte ezt, és szándékában állt alattomos tettek segítségével megkerülni ezen eshetőséget, de mindezt rövidre zárta az Anchara hűségének hirtelen megváltozása, és az utána következő békéltető nyilatkozatai. Ez vezetett az 1990-es évek közepén egy békeszerződéshez a Galaktikus Föderációval, mely mélyen megváltoztatta a háborúkat ebben a galaxisban. A nagy békét hozta előtérbe, melyet az Istenség eónokkal ezelőtt rendelt el.

GF: February 8, 2011


2012. JÚLIUS 27-TŐL AUGUSZTUS 12-IG   - LONDONI OLIMPIA

London a Föld Csillag-Csakrája.

A Csillag-csakra, Szíriuszi hatású és Sandolphon Arkangyal felügyeli.

Az Olimpia Londonban kerülő megrendezését az Intergalaktikus Tanács jelölte ki.
A játékok eredete: Arany Atlantiszból származik, az Összetartozás ünnepe volt.

(DianaCooper:43)

 

2012. AUGUSZTUS 17.

Minimum 144.000 lélek mond újra igent a spirituális változásokra ás egész lényét kitárja a Krisztus-tudatosság végső integrálása felé

(Átlényegülések:1:89)

2012. (1987.) AUGUSZTUS 16-17. - HARMONIKUS KONVERGENCIA ÉVFORDULÓJA

 

2012. AUGUSZTUS 9. – PERSZEIDÁK METEORRAJ

Augusztus 9-én menetrend szerint érkeznek a Perszeidák, egy óra alatt akár 90 hullócsillagot is megfigyelhetünk. A meteorrajt egyébként Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik a népi hagyományban. A Swift Tuttle üstökös maradványai látványos fényshow-t produkálnak évről évre az égbolton.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012. AUGUSZTUS 30. - 2012. DECEMBER 20.
Ez az utolsó szakasz, a végső lépcső, hogy teljes, Szellemi lényekként tapasztalhassuk meg az Univerzum eddig még nem látott átalakulását, és tiszta szívvel, mély hittel és tudással legyünk képesek várni azt, ami következik. Ezek a napok lehetőséget adnak nekünk, hogy mélyen gyökeret verjünk a Szellemi dimenziókba, és valóban fizikai testtel rendelkező, spirituális lényekké váljunk. Ez az utolsó láncok elszakításának ideje, a teljes átalakulás és egyesülés a Szellemmel. Ezt a szakaszt követi a Zéró Pont és a Galaxis pulzálásának leállása, így valóban fontos, hogy önmagunkon belül stabilak legyünk, hitünk megingathatatlan, és képesek legyünk folyamatos kapcsolatban lenni Magasabb Részeinkkel, mert ez ad majd védelmet és útmutatást az elkövetkező 217 napra.

Zéró Pontnak a maják 2012. december 21-ét nevezik. Ez a nap számtalan eseményt hordoz magában: egyrészt itt fordul át a nagy, több ezer éves Szíriusz Ciklus egy új szakaszba, ez a Galaktikus Szinkronizáció ideje, kiteljesedik a 26 éves Harmonikus Konvergencia időszaka, és egyben az Időhajó Föld 2013 Útjának kezdete is ez. Ekkor elindul egy új 104.000 tun (102.500 év) idejű galaktikus spirál hullám pulzáció, valamint eljön a Nooszféra Kor hajnala a Földön, és a kozmikus tudatosság áthalad a határértéken. Teljesen kialakul a sarkköri gyűrűk szivárvány víziója.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

7. A Hajnal Én-transzcendenciájának Ura * ibolya

 

2012. SZEPTEMBER – 2012 UTÁN

2012 UTÁN EGY HATALMAS MÁGNESES ELTOLÓDÁS LESZ A BOLYGÓN.

Maradjunk a testünkben és lélegezzünk, és tudjuk azt, hogy minden rendben van, rendben lesz, figyeljünk a lélegzetünkre, akkor hozzáférhetünk minden tanításhoz, így sokkal könnyebb lesz a régi világtól való átmenet az újba.

Nagy kihívás lesz számunkra az átmenet.

A kettősségben volt egy gondoskodó jóságos Isten és egy megsebzett gyermek, akii fél a haragvó Istentől, és azt teremtette meg. A kettő között fogjuk megtalálni Krisztusi Tudatosságunkat.

2012 felé haladva egyre kevésbé fog hatni ránk a dualitás (elkülönülés, elválasztódás).

2012 SZEPTEMBERE KÖRÜL JELENTŐS MÉRTÉKBEN KEZD MAJD MEGKEZDŐDNI A MÁGNESES ELTOLÓDÁS A FÖLDÖN, ÉS MEG IS FOG NYILVÁNULNI.

Ekkorra szabadjára kell engednünk magunkból minden negativitást, és ez az esemény roppant veszélyes lesz a negatív beállítottságú emberekre.

A negatív energia kibocsátása rengeteg problémát hoz maga után, például betegségek formájában, ha egyszerre kell elengedni mindent.

Addig van még elég lehetőségünk arra, hogy gyógyítsuk magunkat és ne aggódjunk a fizikai világért.

Nagyon fontos tehát most az Apával való energetikai együttműködés.

Csatlakozzunk össze Apánkkal, Nagyapánkkal, Dédapánkkal.

Az Apai vonalon való belső munka azért fontos, mert ez hozza meg: A BŐSÉGES ENERGIÁT TEREMT SZÁMUNKRA. ÉS EZ EGY LEHETŐSÉG A MÁGNENSES ELTOLŐDÁS NEHÉZ HATÁSAINAK KIVÉDÉSÉRE.

 

A sötét oldallal dolgozók, azt szeretnék, hogy hagyjuk békén az embereket 2012-vel kapcsolatban, hogy mi történik. (ezért a félelemkeltés-iparág)

AZ EGÉSZ VILÁGNAK TUDNIA KELL, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI 2012-BEN, HOGY EZ AZ ENERGIAVÁLTÁS A LEHETŐ LEGZÖKKENŐBBEN MENJEN VÉGBE

 

2012 UTÁN EGY SZERETET ALAPÚ TUDATOSSÁG MARAD FENN A FÖLDÖN!!!

A SZERETET LESZ AZ EGYETLEN VÁLASZ MINDENRE!!!

 

A negatív tudatosság már nem sokáig lesz érvényben és ezután a saját szeretet tudatosságunkkal fogunk megteremteni mindent a Földön.

A Krisztusi Tudatosság szeretete a szívből jövő életfelfogása fog megnyilvánulni.

EZ A VILÁG CSAK A SZERETETRŐL FOG SZÓLNI!!!

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=121:kryondavid-brown-vegyetek-komolyan-a-bels-munkat&catid=35:ataradasok&Itemid=59


2012.SZEPTEMBER 22. Őszi Napforduló.

A 12 elsődleges, vezető Naplemezek Kristályos Hálózat formájában való megindításának kezdete.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. OKTÓBERIG tartanak majd a hatalmas Napkitörések, melyek magasabb rezgésű fény sugárzást bocsátanak ki magukból, úgynevezett fénykódokat. Az elmúlt évtizedben, intenzív fénytesti-átkódolás történik, hogy a szoláris Fény kódjait fogadni tudjuk, amely nélkül sérülne a fizikai test.

Celia Fenn: 2011.áprilisi energiák

2012. OKTÓBER 11. - 2013. MÁRCIUS 3.
Ekkor már egyre magasabb szintre jut a Szellemi energia, miközben néha még kicsit vissza-visszazuhan ereje. Ekkor meg kell tanulnunk kiegyenlíteni az Erőt. Ki kell tudnunk egyensúlyozni a dualitás utolsó pillanataiban önmagunkat és világunkat, hogy a folyamat tovább haladhasson. Ebben a szakaszban érkezünk el a Zéró Ponthoz, és borul fel addig stabilnak hitt Univerzumunk. Ezért is fontos az energiák egy szintre hozása, hogy megtarthassuk belső stabilitásunkat.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

6. "Egyenlítsd ki az Erőt"

2012. NOVEMBER 6. - 10MILLIÓSZOROS NAPOK


2012. (2003.) NOVEMBER 8. - HARMONIKUS KONKORDANCIA

 

2012. NOVEMBER 13. – TELJES NAPFOGYATKOZÁS

November 13-án teljes napfogyatkozás lesz, a legutóbbi 2010 júliusában volt. A jelenséget az Ausztráliában élők élvezhetik, a jelenség végén a Nap belebukik a tengerbe.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516


2012.NOVEMBER 13. Teljes Napfogyatkozás

A 12 Naplemez 144 erőcsomópontjának integrálása a vezető Naplemezbe (a 12+1-be a 13.-ba).

A Kristályos Háló Isteni Férfi aspektusának  végső beállítása  egyensúlyába.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. NOVEMBER 13. - NAPFOGYATKOZÁS

A Nap és a Hold egyesülése: Chibil, amikor bekebelezik egymást, átlényegülnek egymásba.

Nap, Hold, Plejádok együttállásában történik.

2012-ben kettő Napfogyatkozás lesz.

1, május 20.-án : Nap, Hold a Plejádokkal áll együttállásban

2, november 13.-án: Nap, Hold a Kígyótartó csillagképben

(GB: 91)

 

2012.NOVEMBER 28. - FÉLÁRNYÉKOS HOLDFOGYATKOZÁS

 

Árnyékos Holdfogyatkozás

A Kristály Háló Isteni női aspektusának végleges beállítása egyensúlyába.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

 

2012. DECEMBER-KUTHUMITÓL

Mindannyian csatornáztok majd, más szavakkal megteremtitek, és „meg-társ-teremtitek” a 2012 decembere utáni életet, mert arra az időre még semmi nincs megírva, arra az időszakra nagyon kevés prófécia vonatkozik, egyszerűen azért, mert ti vagytok a próféták, ti vagytok a mágia és a csodák mester manifesztálói, ami 2012 után az életetek lesz, és az élet úgy általában, és erre az életre nem kell 2012 utánig várnotok, létrejöhet már ma, ha igent mondtok rá.

(KT:070707)


2012. DECEMBER –  KEZD LENYUGODNI A VILÁG - ZAPHARIATÓL

18 hónap múlva (2012 DECEMBERÉTŐL) az átalakulások kapcsán a világ elkezd majd lenyugodni, mert egy új világ fog megszületni. A sokk, a bánat, a fájdalom el fog távozni. Azok számára, akik veletek ellentétben nem érezték ezt a szintű tisztulást az emberi testükben már jó hosszú ideje, ragyogó időszak lesz életben lenni.

 

És azok közületek, akik egy pár éve már unatkoztok, ez az, amikor minden elkezdődik. De legyetek tisztában azzal, hogy sokatoknak tágas az energiamezője. Ez nem a kiterjesztés időszaka. Tudni fogjátok, mikor kell kiterjednetek. Azok közületek, akik ebben az elmúlt íz évben a szereteteteket, az együttérzéseteket, a tehetségeteket adtátok másoknak, hogy segítsétek az ő átalakulásukat, tudjátok, hogy az infúzió már elérte a tömegeket. Többé már nincs szükségük kisegítésre, és sokan közülük rúgkapálni, harcolni fognak és úgy fognak viselkedni, mint akik mindenki másnál fontosabbak.

 

Tehát tisztán szólok azokhoz, akik mélységesen érzékenyek vagytok: térjetek vissza saját magatokhoz. Ebbe beletartozik az is, hogy engedjétek el azt a kevés maradványt, amihez még ragaszkodtok annak érdekében, hogy érzelmileg kapcsolódva maradjatok. Ebben lesz egy kis bánat, fájdalom számotokra, de mezítláb álljatok a talajon! A Föld majd elmondja nektek, hogy minden jól van, és hogy ő tökéletesen egyensúlyba hozza magát, ahogy erre pontosan szüksége van, hogy lehetővé tegye, hogy ez a bolygó és annak élőlényei továbbra is itt élhessenek egy új módon.

 

ZAPHARIA: 2012 decemberében minden kicsit könnyebb lesz, de addig szükségeltetik ez az összeomló és újjáépítő szakasz. Az újítások és beruházások gyorsan meg fognak érkezni, és ez az, amiről a hír csatornáitok nem fognak beszámolni.

 

Akárhova is fogtok nézni a hír csatornáitokban, halált fogtok látni, mert a kollektívnek fel kell dolgoznia a bánatot, a gyászt. Nem ez lesz a helyzet a bolygó kevesebb tagjai számára. Ugyanakkor ezekről a beruházásokról, újításokról nem fognak nagyon beszélni úgy a jövő év közepéig. Körülbelül ez akkorra várható, de jobban egyensúlyban lesz a gyász, a bánat és a fájdalom hulláma, és az élet keresztülhozatala új módokon. Tehát nem könnyű pontosan megmondani, hogy milyen lesz az élet, de sokkal kevésbé lesz merev, és sokkal igazabb lesz, és az élet iránti hála és maga az élet nagyobb becsben lesz, mint azt valaha is láttátok a közösségetekben.

 

SGe2012

12-12-12

2012.12.12.

(2010.-2013). – EGY ÚJ EMBERISÉG FORMÁLÓDIK- GROUP

Ebben a 3 évben ez az első átalakító hullám, ami a következő években az emberiség egyik új formáját hozza magával.
Ez egy evolúciós folyamat, amelyen minden ember keresztülmegy. Át kell mennünk ezeken a változásokon, hogy saját szellemünkből minél többet legyünk képesek hordozni fizikai testünkben.

EZ A HATÁS RENDKÍVÜL ÉREZHETŐ LESZ. 11:11:11 ÉS 12:12:12 SORÁN.

Egy új meghatalmasodott környezet, amelyben még soha nem volt lehetőség létezni.

EZ egy végső tisztulás, amint az első hullám beérkezik.

Térdig gázolunk majd a sötétségen, de rendíthetetlenül állunk majd, mind a Fény Jelzőtüzei.

(LW:2010.10.10)

Az evolúció ösvénye a megszokott módon nagyon lassan halad előre, és ahogy a végéhez ér, meglehetősen drasztikus kanyarokat vesz. Azok, akik a fényben dolgoznak, ezt felgyorsítva tapasztalják.

Nemrég volt, hogy különböző állomásokon vezettünk keresztül benneteket a 12/12/12-ig, de az események felgyorsultak, így már ezen is túl dolgozunk. Elkezdjük megosztani veletek, mire lesz szükségetek ahhoz, hogy belépjetek ebbe az új energiába és megteremtsétek azt olyan módon, ahogy reméltétek. Úgy kellene megteremteni az energiát, hogy az ne csak a jelenlegi fizikai testeteket támogassa, hanem az új energetikátokat is. Az új képességek messze túlnyúlnak a fizikai és energetikai struktúráitokon. Keményen megdolgoztatok azért, hogy elkezdjétek elengedni az emberi sablont, amit hordoztatok. Sokan tudatosan tették ezt, mások nem, és vannak olyanok, akik még mindig a sablonjaikba kapaszkodnak. Nem verseny ez, nem azt kell nézni, ki csinálja meg a leggyorsabban.

(LW:2011.05)

www.espavo.hu


2012.12.12. – A CSOPORTTÓL
Minden, amit az utolsó 15 évre mondtunk, most megvalósul. Ez a hely nagyon izgalmassá válik. Több energiát mozgattatok, mint gondolnátok. Kétségeitek vannak magatokat illetően, miközben azon töprengnek egyesek, hogy a helyes úton jár-e. Ha csak egy másodpercre is félreránthatnánk a fátyolt, megmutatnánk nektek, milyen hatalmas lények vagytok.

 

Ott akartok lenni, jogot formáltatok, hogy lássátok, amikor a csoda történik. 12-12-12.-ben Nyissátok ki azt az ajtót, nézzétek, ahogy ez az evolúció zajlik. Csináljátok meg a sajátotokat. Hozzátok létre az utatokat. Olyan ritmust vegyetek fel hozzá, amiben jól érzitek magatokat. Alakítsátok ehhez a lépéseiteket, és ha bármilyen szempontból nem vagytok elégedettek azzal a ritmussal és azzal a lépéssel, merjétek megváltoztatni.

Ritmus Módszer ~ Egy Új Élet Ritmus - a Csoport

2011.Aug.15. Forditotta : Margardian

http://www.szivtanc.eoldal.hu/cikkek/forditasok/--ritmus-modszer----egy-uj-elet-ritmus.html

 

2012.12.13.- 12.21. KÖZÖTT - A 144-ES KRISTÁLYHÁLÓ ÚJRAINDÍTÁSA

A 144-ES  TUDATOSSÁG-KRISTÁLY HÁLÓ FELTÜZELÉSE

A SZENTHÁROMSÁG IDŐ PORTÁLOK RENDJE SZERINT

Tri-Dátum Portálok – A Kristály Háló feltüzelése

Aktiválási százalékban

TDP's - Firing the Crystalline Grid

Calendar Timing Triple Date Portal % Grid Activation

* 1 Jan 2001 Triple One (1-1-1) 8.34%

* 2 Feb 2002 Triple Two (2-2-2) 16.70%

* 3 Mar 2003 Triple Three (3-3-3) 25%

* 4 Apr 2004 (4-4-4) 33.34%

* 5 May 2005 (5-5-5) 41.70%

* 6 Jun 2006 (6-6-6) 50%

* 7 Jul 2007 (7-7-7) 58.34%

* 8 Aug 2008 (8-8-8) 66.70%

* 9 Sep 2009 (9-9-9) 75%

* 10 Oct 2010 (10-10-10) 83.40%

* 11Nov 2011 (11-11-11) 91.70%

* 12 Dec 2012 (12-12-12) 100% TELJES ÜZEMMÓDRA VÁLTÁS

 

2012 13 December - 20 December Reboot/ Úraindítás

* 12-21-12 *  2012. December 21. Total Activation Grid Maximus/ Teljes Aktivitás kezdete

2012. 12. 21. - A 144-ES KRISTÁLYHÁLÓ TELJES AKTIVITÁSÁNAK KEZDETE

lásd: 2011.11.11 és 2012. 12.13

2012.12.12. A Group szerint a Felemelkedés vége:

(LW:04.07.)

 

2012. 12.12.

A FELEMELKEDÉS RÁCSHÁLÓJA ELÉRI A TELJES VIBRÁCIÓJÁT

A Felemelkedés Rácshálója (más néven Fény-Háló) egy újonnan létrejött energiaháló, amely körülveszi Földünket, visszatükrözi és felerősíti tudatosságunk jelenlegi felemelkedettségi szintjét. Ez egy kristály ”fény” mátrix, amely 1992-ben került lehorgonyzásra, 5 évvel a Harmonikus Konvergenciát követően. Bár már a helyén van és működik, teljes aktiváltságát 12 fázisban fogja elérni, teljes vibrációs rezgését pedig a 12-12-12-ben, tehát 2012. december 12-én. Az elkövetkező 12 évben egyedülálló módon előforduló tripla dátumok (01-01-01-től 12-12-12-ig) mindegyike numerikus fénykódokat fog hozni, amelyek megnyitják és aktiválják a fényháló 12 fő felületét.

Ha úgy nézzük, a Felemelkedés Rácshálója „ablak 2012-re”, és jelentős mértékben szükséges a felemelkedésünkhöz.

Földünket nem egy, hanem három hálósablon veszi körül, hatva az emberi életre.

A három háló különálló, mégis sokszínű kapcsolatban áll egymással. Különállóan működnek: az egyik bolygószintű mágneses mezőként, a másik tellúr elektromágneses mezőként, a harmadik fénytudatosság mezőként. Az egyik megváltozása vagy módosítása arányosan befolyásolja a másik kettőt.

 

A Felemelkedés Rácshálója két tengelypontban van lehorgonyozva a Földre. Óriási energiavezetékek indulnak ki az északi pontból és a déli ponton lépnek be. Ezek az energiavezetékek közvetlen kapcsolatban állnak a Föld összes szent helyével, amelyek ezrével fordulnak elő.

 

A hálók a Föld és a Szellem paramétereit tükrözik, és bizonyos mértékben szabályozzák is. A Gravitációs és az Elektromágneses Háló számos alkalommal lett már korrigálva azóta, hogy 200 ezer évvel ezelőtt az emberiség létrejött a bolygón. A fénytudatosság hálója az emberiség tudatosságának növekedésével együtt bontakozik ki.

 

Az 1987-es Harmonikus Konvergencia teszt volt a Föld vibrációs szintjének a felmérésére. A Földön a „fény” messze magasabb szintet ért el, mint korábban bármikor. Első alkalommal a „nagy bukás” (Atlantisz bukása – a fordítók megjegyzése) óta, a bolygó több „fényt”, mint „sötétséget” hordozott. Ennek következtében a három háló „felfrissítésre” szorult.

A Mágneses Háló korrekciója vékonyított a fátylon, eltávolítva az emberiséget a dualitástól.

 

A Tellúr Háló korrigálása lehetővé tette, hogy a szent helyek magasabb rezgésszintet érjenek el.

A Fény, vagy másképp a Felemelkedés Rácshálója új, magasabb szintű geometriai mintát vett fel, amely egy sokkal kifinomultabb fénykód beállítására volt képes, mint a korábbi ikozaéder.

 

 

A planetáris hálók terve nem újkeletű dolog. Platón is foglalkozott velük, ugyanúgy, mint az ókori egyiptomiak, a mayák és a hopi indiánok. Ebben az értelemben e hálók jelentik azt a sablont, ’programot’, amely lehetővé teszi az összes életnek, hogy magas fejlettségű fényből álló testben működhessen.

 

Ha úgy nézzük, a Felemelkedés Rácshálója „ablak 2012-re”, és jelentős mértékben szükséges a felemelkedésünkhöz.

(James Tyberonn - A Felemelkedés Rácshálójának aktiválása. www.shaumbra.wire.hu)


2012. 12.12. – KRISTÁLYKOPONYÁK/KRISTÁLYOS ÚJRAKÓDOLÁS

13 kristálykoponya (12+1) képviseli a humanoid lény isteni tökéletességének 12+1 aspektusát és tökéletes lenyomatát. Úgy van 12+1, hogy a 12-közül az egyik teljességben tartalmazza a többi összes tudását magában.

2 földönkívüli koponya:

Max: Szuperszámítógép: az egyike a legfontosabb Kristálykoponyáknak. Ő a legerősebb.
Max és Sha Na Ra földönkívüli eredetű és az Arcturus, a kreativitás narancssárga csillagának egyik bolygójának, (amely a Jupiternél 20-szor nagyobb), holdjáról származik. A Földhöz való kapcsolódása: Arcturus-Plejádok-Lemuria.

11-11-11 és 12-12-12: a Max elnevezésű kristálykoponya tartalmazza mind a 13 koponya egységét, és újraindítja majd a planetáris energiákat a Naplemezek és Oktaéder kvarc kristályos földi régiókban, 11-11-11 és 12-12-12 alatt. Max földönkívüli eredetű és kristályos mátrixát az Arcturus/Booties/Ökörhajcsár/Medvepásztor és a Plejádok erősítik fel. Tartalmazza az Arcturusi könyvtárat, azon belül az elmúlt korszakok energiáit.

2011-2012-ben az energiák hatalmas intenzitásúak lesznek és jelentős fejlődési ugrásba, kerülünk a frekvencia indukción keresztül. Sokkal érzékenyebbek leszünk a környezetünkre, ingerekre és a Föld kristályos mezejének átalakulására, ahogy a 144-es Háló közeledik a teljes felépülésére (2012.dec.21.)

A test kristályosodása szénből - szilícium alapúra, több fényt (kozmikus tudást) lesz képes fogadni. A kristályos területek és kristályos koponyák újrakódolják  a teljes isteni lenyomat kristályos könyvtárát és paradigmáját.

(Metatron, 2010.dec.)

 

2012.DECEMBER 12. 12-12-12 A 12. SZENTHÁRMASSÁG KAPU

A Kristályos háló teljes működésének végső beállításának, befejezésének pontja, csúcspontja.

Az utolsó Atlantiszi Templom Kristály (a 9 közül) beindítja az új kódokat (az Új Föld és az Új Emberiség lenyomatának kódjait), majd egyesíti rezgését a piramis hálózattal és a Naplemezekkel. Egyensúlyba hozza és egyesíti az isteni Női és férfi energiákat, a MAX (a vezető, azaz a 12+1.-ik Kristálykoponya) befejezi a kódolást (a Kozmikus könyvtárak és az Új Föld mintáit) a Kristályos Vortexbe (ami Brazíliában és Arkansasban van és ezek egyesülnek rezgésükben).

12-12-12-ben a Kristályos, felemelkedési, Krisztusi Tudatosság Háló újraindítása következik a végső beállítások után. Minden földi rendszer teljes mértékben újra kódolttá válik. A Tűz Kristály (Atlantiszi Templom Kristály), Biminiben aktívvá válik és összecseng a Kristályos Vortexxel és a Naplemezekkel. Ezután egy rövid idejű (12-12-12 és 12-12-21 között) újraindítás történik és a teljes Kristályos Háló/Mező rendszer működni fog 2012. 12. 21.-én.

 

12-12-12-ben a Kristályos Háló a teljes rezgéstartományát fogja adni.

A tizenkét vezető Naplemez egyesíti rezgéseit, és ez az egyesült rezgés fogja adni majd az új DNS és lenyomat kódjait az Új Föld frekvenciájaként.

 

A vezető Kristályos mezők bolygószinten egyesülnek rezgéseikben, melyek közül kettő: Arkansasban és Brazíliában.

 

A Piramis oktaéder hálózat véglegessé válik, amely magába foglalja a Kristályos Kozmikus átalakulást a piramis hálózaton és a bolygó erőcsomópontjain, a bolygó áramlásvonalain keresztül, úgy ahogy az valójában a Bolygószintű Háló és a Kozmikus Háló kapcsolódik az Orionhoz és az Arcturushoz.

 

Ezekkel a hozzáigazításokkal befejeződnek a beharangozott Felemelkedés végső kiigazításai, amelyek 2011 és 2012-ben szükségesek.  A Felemelkedés más számos pontból nézve is már folyamatban van 1987 óta (Harmonikus Konvergencia – Egyirányba Igazodás lásd: Idővonal: 1987. augusztus 16-17), de a Naplemezek, a Kristályos Vortex és a piramishálózat teljes összehangolása még folyamatban van, így tovább finomodnak a végső beállításig. (2012-12-12-ig)*

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=282:metatron-2012-egy-bepillantas-az-elttuenk-allo-magikus-ev-ele&catid=48:2012&Itemid=77

DECEMBER 13-14. – IKREK METEORRAJ ZÁPOR

A december 13–14-i Geminid meteorzápor még szórakoztatóbbnak ígérkezik, mint a Perszeidák. Csillagászok szerint ugyanis 120 hullócsillagot is megfigyelhetünk óránként. December 13-án este sötétedés után már elkezdődik a „műsor" a keleti horizonton és folytatódik egész éjszaka.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

2012.12.21. FELÉ

Az emberi tudat 9 dimenziójához, szinte mindenki hozzáférhet.
a Föld olyan birodalom, ahol az emberi tudat a 9. D.-hoz , egyszerre hozzáférhet.

A 9.d. gyökere a Föld, a csúcsa a Galaktikus Központban van. Ez az Élet fája.

BHC:15


2012. ÉVI TÉLI NAPFORDULÓ és annak jelentősségéről

A téli Napfordulóról egy részletesebb, különkiadás készül

2012. 12. 21.

A Téli Napfordulón újraindításra kerül a Felemelkedés Háló/Mező amely behálózza a Kristályos Kvantum mezőt és ez kiterjed (az Univerzumokra) és még nagyobb hozzáférést biztosít egészen a 12 dimenziós tudatosság eléréséhez.

A JUPITER, SZATURNUSZ, PLÚTÓ ekkor (egymással való rezgés és geometriai viszonyában) AZ ISTEN ÚJJÁT FORMÁZZA.

 

2012.DECEMBER 22.-ÉN, amikor a legtöbb ember körülnéz (a világon), azt fogja mondani: „Semmi sem történt, mi volt ez a nagy felhajtás?” De közöttetek a megvilágosodtak tudni fogják, hogy valami csodálatos dolog történt, mert ez az igazi kezdete a Felemelkedésnek, valóságos virradata.

 

2012. DECEMBER 25. – JUPITER, MINT BETLEHEMI CSILLAG

December 25-én – karácsony éjjelén – pedig a Jupiter csillogása fog kitűnni az égbolton.

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/hatalmas-meteorraj-kozeledik-a-fold-fele/2012-01-04/11516

közreadja: www.foldicsillagok.hu

2012-vel kapcsolatos közvetítéseket lásd még az Idővonal 2012-es fiókjában

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 8
Összes: 3175691
Hónap: 37007
Nap: 605