Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jövőkép 2012

Jövőkép 2012



2012 végén illetve 2013 elején nagy változások lesznek a bolygónkon. 2013-ig fog ugyanis lezárulni jelen civilizációnk közel 26.000 éves ciklusa és ezzel tökéletes szinkronban befejeződik a Galaktikus középpont körüli keringés 230 millió éves periódusa, valamint bezáródik a Nagy Központi Nap körüli ennél is jóval nagyobb hosszúságú körpálya két végpontja is. Mindezek jelentősségét mutatja, hogy a Maya időszámítás vége is ennek az eseménynek a pontos dátumát jelöli.
Jelen pillanatban bolygónk már a Fotonövezetben tartózkodik. Ennek káros hatását még nem érzékeljük, ugyanis bizonyos földön kívüli civilizációk megfelelő erőterekkel védőpajzsot vontak a Föld bolygó köré, hogy legyen elég idő felkészíteni az emberiséget a változásokra. Érdekes abba belegondolni, hogy miközben a Föld bolygó az univerzum különböző népeinek olvasztótégelye és kozmikus csaták középpontja, az emberek minderről lényegében semmit sem tudnak. Nos ez rövidesen meg fog változni és ennek megfelelően gyökeresen átalakul majd a világról alkotott képünk. Közel az idő, hogy az emberiség megkapja azokat az Égi tanításokat, amelyekkel túlélheti majd a ciklusváltás során tapasztalható hatásokat.
A civilizációs ciklusok végét a Fotonövön való áthaladás jelzi. Ilyenkor látványosan felgyorsul a technikai fejlődés és az emberiség spirituális szinten is egy nagy lépést tehet előre: az egész emberiség érettebbé, tudatosabbá válhat, hogy az új ciklust egy magasabb szinten kezdhesse el. A korszak utolsó éveiben az eddig felhalmozott karmák feloldása folyik. A múlt tapasztalatainak feldolgozása, felkészülés az új ciklusra. Ilyenkor rengeteg elfojtott érzés, gondolat, vagy nagy érzelmi töltéssel rendelkező, de még fel nem dolgozott események hatása (például Atlantisz bukása) felszínre kerül és kifejezésre jut. Éppen ezért ebben a kritikus időszakban nagy eséllyel történhetnek globális méretű katasztrófák, például hatalmas árvizek, földrengések, vulkán kitörések. Az ember tudatos tevékenységének következtében pedig fokozódik a globális felmelegedés (és annak hatása), kirobbanhat a 3. világháború és mindezek együttesen az emberiség teljes pusztulását okozhatják!
Nostradamus és más, különböző korban élő látnokok egyaránt megjósolták az Ítélet napjának (Armageddon) eljövetelét. A Föld legvalószínűbb jövőképének eseményeit tartalmazó Akasha krónikák szerint is a Föld menthetetlenül elpusztul!
A Föld bolygó összes lényének kollektív tudata pontosan tisztában volt azzal, hogy saját erőből nem lehet megállítani a folyamatot, nem tudjuk elkerülni a ránk váró sötét jövőt. Éppen ezért még a XIX. században a Föld globális segélykérést küldött szét az univerzumban! Soha addig még nem volt példa arra, hogy egy bolygó teljes lakossága forduljon külső segítségért!
A kérés meghallgatásra talált. A Plejádok Fényküldöttei, a Szíriusziak és további, különféle csillagrendszerekben élő lények csatlakozásával megszületett egy hatalmasan nagy méretű spirituális összefogás, aminek a célja a Föld bolygó megmentése!
Pontos terv született arra, hogyan kerülhető el a Földre váró katasztrófa. A Fény szövetségének tagjai speciális tudás átadásával segítik az emberiséget, védik a bolygót a külső hatásoktól, valamint számos eseménybe beleavatkoznak az emberiség érdekében. Sokan közülük leszületnek a Földre, hogy fizikai formát öntve emberként tudjanak segíteni a környezetükben élőknek: gyógyítóként, tanítóként vagy más módon. Főleg a 70-es évektől kezdve születnek nagy számban bolygónkon az indigó gyerekek, ők már az új korszak előkészítőiként jönnek a Földre. Napjainkban a különleges képességekkel bíró ún. kristálygyerekek leszületésének lehetünk tanúi: őket sokszor szüleik is titkolják a világ elől, az ő hatásuk igen jelentős lesz a ciklusváltás előtti utolsó egy-két évben, amikor is az emberiség felkészítésének be kell fejeződnie.
Rengeteg tanítás fog érkezni az emberiség felé, főleg ezekben az években. A kinyilatkoztatások szerint nem kell sokáig várnunk: már 2007-ben meg fognak jelenni az első csillaghajók, amelyek az új korszak eljöveteléről fogják informálni az emberiséget! A kormányok többé nem tudják majd letagadni a földön kívüli civilizációk létezését, mindenki számára egyértelmű megtapasztalások lesznek. A ciklus végére pedig meg fog történni a gonosz végső kiűzetése a Földről, a Fény erőinek győzelme, és Krisztus második (ezúttal tömegekben való) eljövetele!
Az univerzum történetében egyedülálló módon a teljes bolygó népességének megadatik a lehetőség, hogy - nem csupán a saját végzetét kerülje el - hanem túllépve jelenlegi korlátain a spirituális felemelkedést választhassa és az új ciklust a jelenleginél jóval magasabb tudati szinten, az eddigi harmadik helyett rögtön két nagy ugrást megtéve immáron az ötödik dimenzióban kezdhesse el! E szerint egy olyan világban fogunk majd élni, aminek alapvető természete, hogy igazságon és szereteten alapul, és az emberek számára folyamatos az egységségtudatból fakadó boldogság megtapasztalása. Minden elképzelt szándék egyből megvalósul időbeli csúszás és torzítás nélkül. Vagyis eljön az Aranykor!
Lesznek persze sokan, akik nem akarják majd a felemelkedést választani (vagy nem tudnak megfelelő mértékben felkészülni a változásokra), ők az új ciklust a Föld utódbolygóján fogják megkezdeni az alapoktól indulva, esetleg más bolygókra fognak leszületni további tanulás céljából.
Ahhoz, hogy sikerüljön az Isteni terv, a kinyilatkoztatások szerint legalább 144 ezer embernek kell vállalnia, hogy külső segítséggel elérje a teljes megvilágosodás állapotát és azon túllépve, a Krisztus-tudat szintet, valamint hogy a kritikus időpontban a felemelkedést válassza! Ugyanis minimálisan ennyi Krisztus-tudatú emberre van szükség ahhoz, hogy mindenki mást is meg lehessen menteni (aki ezt igényli) és az egész bolygó felemelkedhessen az 5. dimenzióba!
 
forrás: vb-magia.freeblog.hu/archives/2006/10/21/Jovokep_2012/
 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 8
Összes: 3175691
Hónap: 37007
Nap: 605