Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Citromos-fokhagymás kúra érelmeszesedés ellen

Citromos-fokhagymás kúra érelmeszesedés ellen

Ha a test erei, az agyi vagy a szívkoszorú erek beszűkültek, vagy elmeszesedtek, igyunk naponta egy kupicányi kivonatot a következő vegyülékből.

Hoz

  • 30 gerezd fokhagyma,
  • 5 db citrom (lehetőleg természetes körülmények között termesztett, nem permetezett gyümölcsöt használjunk),
  • 1 l víz.

Elkésze

A fokhagymáról leszedjük a héját és felaprítjuk (lehet robotgéppel vagy turmixszal is). A citromot alaposan megmossuk, héjával együtt aprítjuk és robotgéppel vagy mixer segítségével elegyítjük a fokhagymával.

Egy liter vízzel buggyanásig forraljuk, lefedve kihűlésig állni hagyjuk, majd leszűrjük, palackba töltjük, és hűtőszekrényben tároljuk.

agolása

Naponta egy kupicányi mennyiséget ajánlatos fogyasztani reggel, étkezés előtt. Egy kúra három hétig tart, amely 8 nap szünet után még egyszer megismételhető. Általában ezt követően áll be egy tartósabb eredmény. Szükség esetén harmadszor is megismételhető

Félévente, vagy évente ajánlatos megismételni ezt az olcsó és ártalommentes, háromhetes kúrát.

Negyven év felett akkor is tanácsos végigcsinálni, ha egyébként nincs semmi baj, betegség.

A módszer kipróbálói állítják, hogy már háromheti alkalmazás után érezhető az egész test fiatalos regenerálódása.

Sokan állítják, hogy a kúra eredményeképpen javult a látásuk, hallásuk, fog- és ínyproblémáik, a vérnyomásuk értékei, energikusabbak, teherbíróbbak lettek, nyugodtabbá, pihentetőbbé, vált az éjszakai alvásuk.

 

http://vandergraff.postr.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Orosz Anna - Dunaújváros

Egyetértek azzal, hogy a forralással, illetve buggyanásig melegítéssel a hőre érzékeny vitaminok károsodnak, az illóolajok is részben, de enélkül nem tudom, meddig tartható el a hűtőben az oldat? Valószinűleg ez az ára az eltarthatóságnak, ha nem akarunk tartósítószert alkalmazni.
Az én problémám az, hogy milyen mennyiség egy kupica? Fél deci?
A fokhagyma a vérnyomást is befolyásolja, leviszi. Alacsony a vérnyomásom!Azért nyugodtan használhatom? Üdv. Anna

stolczenberger - Mór

Egyet nem értek, hogy a TEVA, Novartis, Richter stb ezek után miért nem jelent csődöt?

Sandor I. Nagy - 514 Michael Drive, Alpharetta, GA. 30009, USA. E-mail: SANDORNAGY1@comcast.net

Nagyon o"ru"lo"k hogy ra'tala'ltam erre a cikkre, mivel e'n ma'r 20 e've nyavajgok magasve'rnyoma'ssal e's cholesterol (zsir lerako'da'ssal) proble'ma'val. reme'lem hogy ez a kura fog segiteni.
Ko"szo"net a cikk iroja'nak, Sa'ndor I. Nagy.

Szerintem - Somogy

A forralást hagyjuk ki! A C-vitamin és egyéb összetevők 60 C-fok felett elbomlanak!!

Kerekes Lajos - Nagykanizsa

Na ne! A fokhagymából forralás miatt sok hasznos anyag marad hatástalan. A legjobb nyersen fogyasztani (akit nagyon csíp, egyen mellé almát pl.) és természetesen napközben lehet C-vitamint, ami nemcsak a citromban van meg, a narancsban sokkal hatékonyabban.



 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 18
Összes: 2667436
Hónap: 23667
Nap: 813