Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megszabadulás

 

 Megszabadulás

 

 

 

baba7.jpg

 

Igaz Valóságomat nem érthetitek meg sem ma, sem ezer és ezer önsanyargatásban vagy buzgó keresésben töltött év után sem, még ha az egész emberiség összefog is ennek érdekében. De hamarosan megismerhetitek azt a Boldogságot, amely abból az Isteni Alapelvből árad felétek, amely Magára vette e szent Testet és Nevet. Ezért szerencsétek még annál is nagyobb, mint amelyben a bölcsek és szentek vagy az Isteni Dicsőség különböző megnyilvánulásait megtestesítő Személyiségek osztoztak.

Mivel közöttetek járok, úgy táplálkozom, ahogyan ti, és beszélgetek veletek, tévesen úgy hiszitek, hogy nem vagyok egyéb, mint egyszerű emberi lény. Óvakodjatok e hibás látásmódtól. Azzal is félrevezetlek benneteket, hogy együtt járok, énekelek és tevékenykedem veletek. De Isteniségem bármelyik pillanatban megnyilatkozhat előttetek; legyetek tehát készen erre a pillanatra. Az Istenséget emberi forma fedi, tehát igyekezzetek legyőzni a káprázatot, Mayát, amely elfedi szemetek elõl a Valóságot.

Ebben az Emberi Formában minden Isteni Lény, minden Isteni Alapelv, vagyis minden Név és Forma megnyilvánul, amelyet, az ember Istenkét tiszttel, Istennek tulajdonít. Ne engedd, hogy a kétségek eltérítsenek. Ha a szíved oltárára helyezed Isteniségembe vetett rendületlen hited, részesülhetsz Igaz Valóm látomásában. Ám, ha ide-oda ingadozol a hit és hitetlenség között, akár az inga, soha nem sikerül felfognod az Igazságot és elnyerned az Üdvösséget. Igen szerencsésnek mondhatod magad, hogy jelenlegi életed során a Sarva-daivathwa-swaroopam (Forma, mely magába foglalja Isten minden Formáját) boldogságos látásában részesülhetsz.


Hadd hívjam fel a figyelmet egy másik tényre is. Korábban, mikor Isten a Földre szállt, e különleges Inkarnációk felismerésének öröme csak azután adatott meg az embereknek, mikor a fizikai Megtestesülés már elhagyta a világot, bár Kegyes Létéről bizonyítékok sokasága árulkodott. Ezek az Istenségek hűséget és odaadást vártak az emberektől, de mert földöntúli erővel és képességekkel bírtak, vagy, mert szigorú, büntető hatalmat gyakoroltak, az emberek csodálata és odaadása főként félelemből fakadt.

De gondolkozzatok csak el egy pillanatig a jelenlegi Sathya Sai Megnyilvánuláson! Minek köszönhető, hogy ebben az elanyagiasodott, agresszivitással, erőszakkal teli, hitetlen és tiszteletet nem ismerő korszakban, a világ minden tájáról milliók vonzódnak és vándorolnak imádattal Hozzá? Ennek oka az emberi Formában megnyilvánuló földöntúli Istenség.

Milyen szerencsések vagytok, hogy tanúi lehettek annak, hogy minden ország tiszteletét teszi Bharatnak (Indiának). A világon mindenütt hallhatjátok visszhangozni Sathya Sai Nevének Dicsőségét, ugyanakkor, amikor ez a Test itt áll előttetek.

Hamarosan tanúi lehettek a Sanathana Dharma (Osi Törvény) visszaállításának, annak eredeti és természetes állapotába. Ez a Védákban lefektetett Dharma az, amely az emberiség javát szolgálja. Sai Akaratából megtörténik a Védikus Dharma új életre keltése. Sankalpám - Isteni Akaratom - által és Isteni Erőm (Shakti), valamint Isteni Képességeim (Samarthya) kinyilvánításával nemcsak magamhoz vonzom az embereket, de fenn fogom tartani az Igazságot és kiirtom a hamisat. Mindegyikőtöket Isteni Boldogságban részesítelek, amikor győzni fog és beteljesedik az Igazság. Ez a Sai Sai Sankalpa!

Azoknak akik megszabadították magukat a személyiség szuklátóköruségétõl, egyetlen feladatuk, hogy az emberiség felemelkedésén és a világ jólétén, szeretetet árasztva munkálkodjanak. Ha hangtalanok maradnak is, a belõlük áradó Isteni Boldogság sugaraival éltetik a világot. A szeretet mindenben létezõ, a szeretet mindenkié, minden szeretet!

 

 

 

 

baba8.jpg

 

 

 

 

 

 

"Nem létezett senki sem, tudni - ki vagyok, míg saját örömömre, egyetlen szóból meg nem teremtettem a világot.
Nyomban hegyek emelkedtek és vizek fakadtak.
Nap, Hold és csillagok keletkeztek a semmiből, hogy bizonyítsák létemet.
Vadállatok jöttek, és madarak repkedtek, beszéltek és értettek,
Végül, maga az ember is megjelent.
Az első helyet az ember foglalhatta el, és tudásomat elméjébe plántáltam."

"Sai Ereje határtalan. Örökkön-örökké megnyilatkozik.
Az Erő minden formája Sai tenyerében lakozik."

 

 

 

 

 

baba9.jpg

 

 

 

 

 

"Isten mindenre képes, Tenyerében rejlik minden erő. Az Én Erőm nem csak átmenetileg hat, majd elenyészik! Testem - mint minden más test - csak időleges lakóhely, de Erőm örök, mindent átható és kifogyhatatlan."

"Én vagyok a mozgatórugója minden létezőnek. Én vagyok az ösztönző és visszahúzó Erő és Energia.
Én vagyok a Megismerő, a Megismerhető és az Ismeret. Tudom szívetek minden bánatát és vágyát, de ti nem ismeritek az Én szívemet. Válaszolok fájdalmaitokra és örömeitekre, hiszen mindenki szívében ott vagyok. Én vagyok e templom lakója."

"Az emberek túlértékelik a csodákat, amelyek olyan jelentéktelenek Dicsőségemhez és nagyságomhoz képest, mint a szúnyog, az elefánthoz képest, amelyre rászáll akár méretét, akár erejét tekinted. Tehát amikor a csodákról beszéltek magamban sajnálkozva nevetek, hogy oly könnyen hagyjátok elveszni a Létemről nyert értékes tudást."


"Hatalmam mérhetetlen;
Igazságom felfedhetetlen, megmagyarázhatatlan."

baba10.jpg

 

 

baba11.jpg

„Javítsd meg látásodat, s a világ is megjavul” , olyan világot teremtesz, amelyet akarsz. A sokat látod, mert a sokat keresed, s nem az Egyet. Olvaszd a sokat az Egybe, a Te tested, s a másokét, a családot, a falut, a közösséget, az országot, a világot, s érd el gondolatban, szavakban, tettekben az Egység állapotát.

Ez a szeretet lelki fegyelme, mert a szeretet kitágulást, önmagába foglalást, kölcsönösséget jelent. Az egyedinek Egyetemesé kell nõnie.

Tágulj ki az Egyetemes Szeretetbe, a töretlen lelki egyensúlyba, a mindig tevékeny erénybe. Ez az az Út, amely az Isteni Természet a legteljesebben kihozza Belõled.

 

 

Bhagavan Sri Sathya Sai Baba

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2009 Sri Sathya Sai Baba Székesegyháza

  forrás: www.saibaba.hu

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605