Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dermesztő kísértetház: négyhónapos babára is lecsaptak a szellemek

 

Állítása szerint tizenkét nem túl barátságos szellemmel élt együtt egy angliai nő három hosszú éven át egy több száz éves épületben. A távozás mellett akkor döntött csupán, mikor már néhány hónapos gyermekére is rákaptak a földöntúli erők.

Ütés, hajhúzás, tárgymozgatás, valamint a vendégek lépcsőn való lelökésének kísérlete is része volt a szellemkompánia eszköztárának - állítja a 37 éves Vanessa Mitchell, az 500 éves épület tulajdonosa. Elmondása szerint az évek során vérfoltok is jelentek meg a nappaliban, zörögtek a kilincsek és rejtélyes módon a csapok is megnyíltak - írja a The Sun. Ezekkel még úgy, ahogy együtt tudott élni, de mikor azt látta, hogy egy férfi szellemalak tornyosul négyhónapos gyermekének ágya fölé, a költözés mellett döntött.

A nő elmondása szerint három évig élt ily módon, ezalatt az idő alatt egy tucatnyi kísértetet számolt össze. Felmerült benne, hogy szellemtúrákat szervez a házba, mely 147 ezer font jelzáloggal terhelt.

A két hálószobás ház egyébként egykoron boszorkányok börtöneként funkcionált. Egy szakértő, Chris Palmer szerint ennek a háznak van a legnegatívabb atmoszférája mind közül, ahol valaha is megfordult.

 

http://www.pecsistop.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 8
Összes: 3175690
Hónap: 37007
Nap: 604