Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rémület a köbön: rettegve távozott a riporter a kísértetjárta házból

 

Rémülten távozott egy brit hírportál riportere egy angliai, állítólagosan kísértetjárta házból, miután rejtélyes kaparászásokat hallott, ok nélkül mozgó láncot látott és hirtelen fagyossá hűlt körülötte a levegő. Mindezek tetejében folyamatosan azt érezte, hogy figyelik.

Még májusban adott hírt egy brit lap arról, hogy egy 37 éves nő elmondása szerint egy tucatnyi kísértettel élt együtt egy régi házban három éven keresztül. Elmondta: az évek során vérfoltok jelentek meg a nappaliban, zörögtek a kilincsek és rejtélyes módon a csapok is megnyíltak. Ezeken kívül még a tárgymozgatás, ütés, hajhúzás, illetve a vendégek lépcsőn történő lelökésének kísérlete is terítéken volt. mikor azt látta, hogy egy férfi szellemalak tornyosul négyhónapos gyermekének ágya fölé, a költözés mellett döntött.

A The Sun hírportál riportere úgy döntött, eltölt egy kis időt az állítólag kísértetjárta házban, mely évszázadokkal ezelőtt boszorkánybörtönként funcionált, hogy saját maga győződjön meg a lakó által leírtakról. A teszt vége az lett, hogy rémülten távozott az épületből. Elmondása szerint ő is kapott az ijesztő, megmagyarázhatatlan jelenségekből. Hirtelen hőmérsékletcsökkenést tapasztalt, sötétedéskor egy falból lógó lánc minden ok nélkül mozogni kezdett, mikor pedig lefekvéshez készülődött, kaparászást hallott a falból. Közvetlenül éjfél előtt nagy hirtelenséggel fagyossá vált a levegő, a tűz pedig sercegve kialudt. A riporter néhány álmatlanul töltött óra után - miközben úgy érezte, hogy figyelték - a gyors távozás mellett döntött.

 

http://www.pecsistop.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605