Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tömeges letartóztatások – frissítés

 
A Fény Galaktikus Föderációjának üzenete 2012. 07. 04.

Tömeges letartóztatások – frissítés

A hajléktalanság törést okoz, a végeredmény nyomasztólag hat egy lélek létezésének okára és céljára, és hatékonyan elpusztítja terveiket a fizika megtestesülésbe. Amit mi az Ashtar Parancsnokságnál terveztünk az, hogy segítségetekre legyünk egy új és javított formájával az építkezésnek, mely eltörli egyszer és mindenkorra az összes okát és hatását a hajléktalanságnak, enyhítve oly sok nehézségét közületek sokaknak ezen a területen, csupán ezen probléma kezelése által. Látjátok, mennyi változást lehet elérni, amikor megoldásokat találunk a jelenlegi problémákra és nehézségekre?

Vannak technológiai lehetőségeink, melyek megengedik számunkra, hogy a ti segítségetekkel szerte világotokon otthonokat építsünk napok alatt, ami sok férfinak és nőnek több hónapos kemény munkát jelentene. Vannak házterveink és megfelelő módszereink a kivitelezéshez, mely gyönyörködtetni és inspirálni fog benneteket arra, hogy minél többen rész vegyetek lakhatási gondjaitok megszüntetésében, mely túlnőtt a kezelhetőségen világotokban, és hagyott több százezer, vagy inkább millió embert közületek fedél nélkül az utcán, és ott hajtva álomra a fejüket, ahol napjuk pihenőre tér. Rendelkezünk egy olyan technológiával mely gombnyomásra lehetővé teszi egy otthon felépítését, és utasítások kiadását egy teljesen tudatos számítógépnek, mely ezek után létrehozza ezt az építményt közvetlen a szemeitek előtt, és megdöbbenésére közületek sokaknak, akik sohasem álmodtak ilyen technológiai áttörésről, még legvadabb álmaikban sem.

Szeretnénk ezt a technológiát, mint legelső ajándékunkat felfedni nektek és azon társaitoknak, akik részesedhetnek és részesedni fognak ezek közvetlen előnyeiből és tapasztalataiból, szinte egyik napról a másikra mentességet élvezve a hajléktalanság nehézségeitől. Amit ez adni fog azoknak, akik most ház, vagy otthon nélkül vannak, több mint egy épület, melyben élni lehet, és sajátjuknak nevezhetik.

Amivel rendelkezik egy otthon az élethez egy lélek számára felbecsülhetetlen, reményt ad neki, hajtóerőt, határozottságot, önbizalmat és értékrendet, és egy okot és célt a létezésre, egy vásznat, melyre elkezdhetik megalkotni álmaikat és céljaikat, melyeket ők fognak ezek után kijelölni a megvalósításra. Ez az, amit egy otthon nyújt a léleknek, sokkal többet ad, mint csupán hideg, eső és nap elleni menedék, otthon a létezőnek, valami többletet kínál az élethez, mint csupán a túlélés.

Szeretnénk átnyújtani nektek ezen ajándékokat, kezdve azokkal, akik ma az utcákon alszanak világotok kemény elemeitől védtelenül. Támogassatok bennünket, hogy segítsünk nektek felszámolni bolygótokon a hajléktalanságot közreműködésetekkel a tervben. Szükségünk van ehhez a támogatásotokra, és szükségünk van kezetekre a fedélzeten, legyetek a fő tervezői és építői az új tájakon létesülő gyönyörű otthonoknak világotok minden lakója számára. Vállaljátok ezt a tervet velünk, a barátaitokkal, családotokkal és társépítőitekkel ebben a globális lakásépítési programban?

Szeretnénk látni, hogy hozzászólásokat hagytok ezen üzenet alatt, bárhol is olvashattátok azt szerte internetes közösségeitekben, és adjátok tudtunkra, amennyiben hajlandóak vagytok önként felajánlani az időtöket, szolgálataitokat és munkátokat velünk, hogy átadhassuk egy otthon ajándékát egy rászoruló egyénnek vagy családnak. Hagyjatok számunkra hozzászólásokat és mi újra felmérjük ezeket, és összeállítjuk azok listáját, akik közületek szeretnék rászánni idejüket és energiájukat arra, amit mi egy nagyon értékes területnek érzünk, és melyről hisszük, hogy hálás feladat lesz számotokra, mivel ez az élmény elég gyümölcsöző lehet, és teljesülése közületek azok számára, akik előtte látták, és akiknek a szíve összetört egy hontalan láttán.

Szeretnénk elkezdeni azonnal belefogni ebbe az óriási tervbe, amint népünket bemutatták nektek, amire közvetlenül a titkos bűnszövetkezet [cabal] megfelelő mennyiségű tagjának és sok munkatársuknak letartóztatása után kerül sor. Ezek a letartóztatások jelenleg korai stádiumban vannak – szeretnénk jelenteni, és most nagyon bízunk abban, ezek a letartóztatások folytatódnak és nem állnak le addig, míg teljes szabadságotokat el nem érjük. Megfigyelő szolgálataink felfedeztek letartóztatásokat e bűnszövetkezet egész területén világotok szétszórt részein. Szeretnénk látni a láng felszítását, ha akarjátok, és több letartóztatást egy sokkal gyorsabb ütemben, mert azt érezzük, ez elengedhetetlen az impulzus mozgásban tartásához és a nagy szellemek között szerte világotokon, akik figyelik és nagy várakozással és reménnyel tekintenek erre az eseményre, valamint az eme művelet első vonalában dolgozó legénység férfi- és nőtagjaival egyetemben.

Szeretnénk megköszönni mindnyájatoknak azt a bátorságot és elkötelezettséget, amit láttunk ezen letartóztatások folyamán. A kezdetektől fogva tudtuk, végre tudjátok ezt hajtani és ez az, amiért olyan türelmesek maradtunk a színfalak mögött; nem kívántuk bakugrást tőletek, és nem intéztük az ügyet saját kezűleg, mert az a kéz azokhoz tartozna akiknek ez nem felelőssége és feladata. Ez – mint mindig is volt – a ti bolygótok és emlékeztetnénk rá benneteket, itt vagyunk felajánlva teljes körű segítségünket bármi olyan módon vagy formában, amiről úgy érzitek hasznot húzhattok abból, amivel rendelkezünk és ezt szívesen felajánljuk nektek. Tiszteljük csapataitokat, és bűnüldöző szerveiteket, akik haladnak előre, és megtették az első jégtörő letartóztatásokat, azt kell mondanunk oda vagyunk az izgalomtól, örülünk, hálásak és megkönnyebbültek vagyunk, és megdöbbent csodálkozásban maradtunk, hogyan nőtt fel világotok lakossága az alkalomhoz, és a kötelesség hívásához, még a legsötétebb óráitokban is, dacára a fenyegetéseknek és erőszaknak ellenük és családjaik ellen, és akik vették a bátorságot, az elhatározást, az eltökéltséget, a kitartást, a lovagiasságot az előremeneteléshez, és helyénvaló, hogy amit annyira hibásnak láttak, abban segítenek felszabadítani ezt a bolygót és lakosait egyszer és mindenkorra a zsarnoki ellenőrzés fojtogató kezei alól.

Tisztelgünk előttetek – az első vonalban lévő férfiak és nők előtt – akik azt választották, hogy megtegyék, amiről úgy érzik, meg kell tenni, elméjükben sohasem merült fel a kétely azzal kapcsolatban, hogy amit tesznek a jog, a szeretet, a szabadság, a szuverenitás, a béke, az egyetemes együttműködés nevében teszik.

Folytatni fogjuk az ezen művelet első vonalában lévők támogatását. Folytatni fogjuk ellenőrzésünket és felügyeletünket a titkos bűnszervezet [cabal] azon jelenleg is mozgolódó tagjai ellen, akik igyekeznek meghiusítani, vagy leállítani elfogásukat és internálásukat táborokba, melyeket egykor ők terveztek és építettek emberi családotok azon férfi és nőtagjai számára, akik nem törődnek követeléseikkel, és nem táncolnak az általuk komponált zenére. Továbbra is felajánljuk nektek az éjjel-nappali védelmet bármely és az összes álnok katonai vagy rendvédelmi szervezet ellen, akik úgy döntöttek, meggátolják valahogyan ezen letartóztatásokat, vagy megvédik bizonyos magas rangú tagjait a bűnügyi összeesküvésnek. Nem fogjuk ezt hagyni, és egyértelművé tettük mindezen katona és rendvédelmi klikk számára, hogy gyorsan fogunk lépni és határozottan megállítjuk a mozgást bármely irányba, vagy azt az erőfeszítést, melyet kísérletnek értékelünk arra, hogy bármilyen módon beleavatkozzanak ebbe a folyamatba. Ezt tisztáztuk, ennél jobban nem tudnánk magunkat kifejezni.

Mi - az Ashtar Parancsnokság - megteszünk mindent, ami szükséges ahhoz, hogy megvédjük az első vonalban ezen letartóztatásokat végző férfiakat és nőket és világotok lakóit is, mely nemsokára felszabadul – idő kérdése, és soha többé nem lesz kérdéses számotokra a tudatváltás, mivel ez a váltás megkezdődött és ennek ereje már nagyobb sebességre kapcsolt és nagy lendülettel rendelkezik, mely úgy látjuk nem áll, vagy lassul le addig míg minden talpalatnyi hely ezen a gyönyörű és virágzó bolygón vissza nem kerül jogos tulajdonosaihoz az emberekhez, és nem világotok kormányaihoz, hivatalaihoz, oligarcháihoz, vagy titkos társaságaihoz, hanem minden egyes ország, tartomány és kis közösség tagjaihoz szerte bolygótokon.

Magasabb dimenziós családotok vagyunk, barátaitok és munkatársaitok közös küldetésünkben az emberek felszabadítására és a bolygótok jogos tulajdonosainak visszaszolgáltatásában.

Mi vagyunk az Ashtar Parancsnokság.


Translated by / magyar nyelvű fordítás: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604