Még mielőtt belevágnánk utazásunkba, szeretnénk leszögezni, hogy eme cikk csupán első fejezete, egy háromrészes elemző cikksorozatnak, ezért ha a kedves látogató fejében a végigolvasást követően újabb kérdések merülnek föl, ahelyett, hogy konkrét válaszokat kapna, nos akkor nem kell megijedni, idővel mindegyikre magyarázatot kap. A történet meglehetősen összetett, és példa nélküli abban a tekintetben, hogy milyen hatalmas mennyiségű információ maradt fenn róla még így, több évtized távlatából is, ezért a Legenda vadász csapata úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egy 15-20 oldalas óriási elemző cikket zúdítana az olvasókra, megpróbálja inkább három, nagyjából egyenlő részre osztani azt, és elagadolni az elkövetkező egy hétben. Így aztán ha valakinek hiányérzete maradna a cikk befejeztével, ne csüggedjen, hamarosan jön a folytatás, hogy a végén egy kerek egésszé álljon össze. Vajon Royal Rife megdöbbentő története valóban igaz, vagy csak egy jól szituált átverés, melyet valaki, vagy valakik gondosan kiviteleztek?

 

Rife 1888 május 16-án született a Nebraska-i Elkhornban, mintegy második gyermekként. Testvére később csecsemőhalandóságban életét vesztette, anyja pedig születése után 7 hónappal távozott el az élők sorából. Ez érthetően mély nyomott hagyott a kis Rife életében, csupán túlzott fiatal korának volt köszönhető, hogy felnőtt korára kiheverte a történteket. Apja, Sir Royal Rife gépészmérnökként dolgozott, s egyike volt a legjobbaknak szakmáján belül. Nagyon elfoglalt ember volt, szinte egész nap dolgozott, ezért nagyon kevés időt tudott csak fiával tölteni. Később átmeneti megoldásként nővérére bízta őt, mely helyes döntésnek bizonyult. Elmondása szerint úgy nevelte a fiút, mintha csak a sajátja lett volna. Egészen 1905-ig itt nevelkedett, amikor is érdekelni kezdték az orvoslás, és a tudomány témakörei, később ezt az álmot hajszolta. A John Hopkins egyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait, azonban végül nem ez lett hivatalos szakmája, ugyanis azt vette észre, hogy egyre jobban kezdi érdekelni a bakteriológia. Izgalmasnak tartotta, s mivel szerette az új dolgokat, és imádott felfedezni, rögtön megtalálta élete szenvedélyét. Rengeteg különböző baktériumról, és egyéb élőlényről készített képet az iskolának, s kitartó munkájáért a Heidelberg-i egyetem díszdoktorává fogadta őt 1914-ben. Egyre többet kezdett foglalkozni a mikroszkópok fölépítésével, technikájával, nem sokkal ezután pedig egy újfajta optikát fejleszt ki. Később hosszú éveken át dolgozott a Zeiss mikroszkópgyárban újdonsült barátjával, és kollégájával, Hans Luckel-lel. Carl Zeiss (a Zeiss mikroszkópok atyja) 1846-ban egy műhelyt építtetett, később pedig üzlettársi kapcsolatba került egy Ernst Abbe nevezetű ürgével, akinek volt egy szokatlan elmélete a mikroszkópok kapcsán. Egyébként ő volt az, aki elsőként bevezette a napi 8 órás munkarendet, emlékezvén arra, hogy apja 14 órákat dolgozott minden nap. Feltevése szerint, bár a tudományban használt optikák technológiai határai teljesen végtelennek, szabadnak tűntek, mégis voltak korlátai, annak ellenére is, hogy az emberek azt hitték, hogy a legjobb mikroszkópokkal látni lehet a világ legkisebb szerves élőlényeit is. Ő azonban felvetette a nagy talányt, vajon tényleg nincs már hová fejlődni a mikroszkópoknak? A válasz természetesen nem volt, az ő részéről, s azt bizonygatta, hogy az akkori technika bármennyire is fejlett, még nem elég ahhoz, hogy a molekuláknál is kisebb organizmusokat vizsgáljanak, ezáltal a tudomány lelkesedésének egy csapásra pofont adott, mondhatni. Abbe rámutatott arra, hogy az optikai felbontás teljesen a fényhullámhosszoktól függött, amiről köztudott volt, hogy csak az élőlények egyharmadát volt képes láthatóvá tenni, a maradék körülbelül 75% a látható fény hullámhosszán kívülre esett, így azok soha nem váltak vizsgálhatóvá. Az extrém ultraviola fény 0.4 mikronos hullámhossza sem lett volna használható az ennél kisebb, például 0.15 mikronos élőlények megvilágításához. Ez a teória, illetve elképzelés aztán kedvét szegte, s rendre elbátortalanította a legtöbb optikatervezőt akkoriban. A mikroszkópok felbontása tehát korlátozott volt, és az újabbnál újabb típusok kifejlesztése hiába valónak álomkergetésnek tűnt. Mivel a felbontás volt az egyetlen eszköz ezekben a készülékekben ahhoz, hogy egy adott „objektum” részletes, strukturális felépítését vizsgálják, az Abbe által ismertetett limitáció jelentős állóvízbe csalta az optikai mikroszkópos kutatásokat.

 

 

Akkoriban a mikroszkópot még egészen hagyományos kézműves módszerekkel készítették. A távcsőkészítésben már bevett volt a pontos elméleti számításokon alapuló tervezés, amelyet azonban a mikroszkóp esetén a szerkezet sokkal nagyobb összetettsége, illetve a lencsék sokkal kisebb mérete miatt nem tudtak alkalmazni. Az éles és torzításmentes képet adó mikroszkópokat tapasztalati alapon, csiszolgatással, állítgatással hozták létre, amiben legfeljebb műhelytitokként őrzött tapasztalati szabályok segítettek. Zeiss úgy gondolta, hogy a legjobb műhelyekkel csak úgy veheti fel a versenyt, ha a mikroszkópot is pontos számítások alapján készítik. hozzá is kezdett ennek kidolgozásához, de csakhamar kitűnt, hogy nincs meg hozzá a megfelelő matematikai felkészültsége. Ekkor fordult Abbe-hoz. Abbe-nak még sokéves megfeszített kutatómunkára, eredeti és távlatos elméleti belátásokra, technikai ötletek sokaságára volt szüksége, hogy célhoz érjen. A kísérletek Zeisst az üzleti csőd közelébe sodorták, de ő nem vesztette el bizalmát Abbe-ban, aki végül is sikerrel birkózott meg a feladattal. A Zeiss műhely ettől kezdve piacvezető lett a szakmában, és viharos fejlődésnek indult. Abbe 1868-ban feltalálta az apokromatikus lencserendszert a mikroszkóp számára. Ez jelentős áttörés volt, a mikroszkópok elsődleges és másodlagos torzítását is képes volt kiküszöbölni. Azonban még mindig nem tette lehetővé, hogy vírusokat, vagy egyéb organizmusokat vizsgáljanak, pláne nem élőben.  Ez inkább mikroszkóp történelmileg fontos, hogy az olvasók jobban átlássák az akkori technológia fejlettségét, és annak nyilvánvaló korlátait.

 

 

 

Térjünk vissza egy kicsit Rife-ra, és az ő életútjára. Californiában próbált szerencsét Point Loma városában, ahol később szerelmes lett egy Mamie Quin nevű nőbe. 1912-ben össze is házasodtak, azonban különös módon, máig rejtélyes okok miatt soha nem született gyermekük 45 évig tartó házasságuk alatt. Rife egyébként művelt ember volt, imádta a verseket, és otthon volt az irodalomban, mint témában. Ebből adódóan gyakran írt rövidebb verseket feleségének arról, hogy mit érez iránta. Házasságuk 1957-ben, az asszony halálával ért véget. De kanyarodjunk kicsit vissza Rife korai éveire, hogyan is indult be pályafutása. 1912-ben (épp mikor megházasodott feleségével) munkát kezdett keresni, de nem járt túl nagy sikerrel. Túl tapasztalatlan volt, emiatt szinte sehol sem alkalmazták. Végül egy Henry Timken nevű úr ajánlott fel neki egy testhezálló feladatot. Henry igazi versenyszellem volt, szerette a versenycsónakázást, mondhatni sportember volt, a technikai sportok csodálója. Leszerződtette a férfit, hogy építsen neki egy motort az egyik motorcsónakjába, amivel képes lehet elérni a 100 mérföldes sebességet. A motor, amit Rife épített 2700 lóerős volt, ami egy kisebb csodának számított abban az időben. A dolog pikantériája, hogy végül maga Rife vezethette a csónakot, amivel meg is nyerte a versenyt, s csaknem 97 mérföld per órás sebességcsúcsot ért el. Ez a rekord később hatvan éven át megdöntetlen maradt. Henry Siner, Rife egy korábbi jó barátja, akivel az egyetemen is együtt tanult, egy John Crane nevű riporternek a következőket nyilatkozta arról, hogyan ismerkedett meg Henry Timken, és Royal Rife.

 

 

„Egy géniusz volt, egy abszolút géniusz, ez nem is kérdés! Mr. Timken nagyon szerette a versenyeket, igazi versenyszellem volt. Egy nap aztán valaki megemlítette neki Rife nevét, és azt, hogy milyen figyelemre méltó teljesítőképességgel rendelkezik a gépészmérnökség terén. Royal Rife egy „Kitty hawk V.” elnevezésű motort készített, mellyel saját, Mrs. America nevű csónakját hajtotta. A csónak soha nem robbant le! Soha!”

 

 

Később Rife Henry sofőrje lett főállásban, s ez lassú, de biztos, egyre szorosabb barátságot szőtt kettejük között. Henry-t lenyűgözte Rife átfogó, masszív tudása a bakteriológiáról, és a mikroszkópokról. Timken cége komoly anyagi nehézségeket élt át ekkoriban, a használhatatlan, de már legyártott acél jelentős többletköltségeket jelentett, és nem utolsó sorban anyagpocséklást. Rife egyszer azt mondta, hogy ő talán tud megoldást a problémára. Nem kellett sok idő, és Royal Rife megépített egy olyan röntgen szemet, mely képes volt át röntgenezni az acélt, és észrevenni benne a hajszálnyi nagyságú repedéseket is. Állítólag a szerkezet még a gyárban kiszűrte a futószalagon a hibás acéldarabokat, s azonnal sípolni kezdett. Ezzel dollármilliókat spórolt meg a cég, Timken pedig egy életre szóló havi fizetéssel hálálta meg barátjának az üzletmentő ötletet. Ez lehetővé tette Rife számára, hogy ismét visszatérjen a bakteriológiai kutatásaihoz.

 

 

Amelia C. Bridges, Henry nővére váratlanul beteg lett, orvosai sem tudták megmondani, hogy pontosan mi az oka rosszulléteinek, de állapota egyre súlyosabbá vált. Henry mivel tudta, hogy Rife nagyon is járatos a bakteriológiában, őt kérte fel, hogy vizsgálja meg Amelia-t. Rengeteg vizgsálat, és teszt elvégzése után arra kezdett gyanakodni, hogy maga az étel okozza a nő betegségét. A Bridges villa konyhájában fellelhető összes ételből mintát vett, és bevizsgálta, mint később kiderült, valóban az étel volt a különös kór kiváltója, ugyanis szalmonella baktériumot sikerült izolálnia mikroszkópja alatt. Amelia később teljesen felépült betegségéből a felfedezésnek köszönhetően, s emiatt roppant hálás volt Rife-nak, s Henry mellett már ő is zseninek tartotta. Amelia egyébként egész életében különböző egészségügyi problémákkal küzdött, de ezek után mindig csak Royal Rife felügyelete mellett engedett orvosokat a közelébe, benne bízott meg a legjobban. Mikor 1940-ben meghalt, Rife teljesen összeomlott, ugyanis mint későbbi vallomásaiból kiderült, egy második anyaként tekintett a nőre, rengeteg könnyet hullatott érte. A búcsút még jobban nehezítette a tény, hogy halála után egy jelentős összeget hagyott rá. 50.000 dollárt.

”Mrs. Bridges rendkívűl rossz kondícióban volt, csak rövidebb időszakokra látszott teljesen egészségesnek, és ez mindig Rife-nak volt köszönhető. Senkit nem engedett közel magához a doktorok közül, csak őt. Gyakran látogatta meg, főleg akkor, mikor nagyon beteg volt. Én akkor még csak gyerek voltam, de pontosan emlékszem rá, milyen nyugodt, kellemes személyiség volt. Kifejezetten jó hatással volt Amelia-ra.” Henry Siner

 

Amelia még halála előtt egy hatalmas ajándékkal is meglepte Rife-ot és feleségét. Egy garázsban biztosított nekik egy viszonylag tágas házat, mely a Bridges villa közvetlen szomszédságában helyezkedett el. A doktor itt élt, és első laboratóriumát is itt alakította ki. Ez volt az első laboratóriuma abban a tekintetben, hogy valamennyi tudományos műszer megtalálható volt benne a különféle standard eljárásokhoz. Mrs. Bridges, és Henry Timkin, illetve a többi családtag közösen pénzelték a doktor kutatásait, és a laboratórium működtetését.

 

1915-1920-ig saját laboratóriumában dolgozott mikroszkópjaival a különböző kórokozó mikroorganizmusok felismerésén, és osztályozásán, besorolásán. A húszas évek végére egyre jobban frusztrálta az akkori (és mai) elektron-mikroszkópok erős limitációja. Már fentebb említettük, hogy az ismert organizmusok mintegy 75%-a a látható fény spektrumán kívülre esik, ezért a kutatók a sötétben tapogatóznak és csak fekete-fehérben, az elpusztított minták látható tetemeit tudják vizsgálni, ami egyébként ma is pontosan ugyanígy van, tehát Royal Rife jóval megelőzte korát, mint az későbbi felfedezéseiből kiderül. Persze ez hihetetlennek tűnhet sokaknak, és felteszik magukban a kérdést, ennyire fejletlen lenne még ma is a mikroszkopikus tudomány, legalábbis ami a technikát illeti? Nos, a válasz egy határozott igen. Könnyen utána lehet járni az adatoknak, azonban még mielőtt a kedves olvasók vad kalandozásba kezdenének internet szerte, hogy bizonyosságot keressenek maguknak, be is szúrnánk egy rövid gyorstalpalót a Wikipédiáról, mely nagyvonalakban taglalja azt, amit a mai) a mikroszkópokról tudni érdemes.

 

 

A mikroszkóp csaknem 400 éves múltra tekint vissza. Az elsőt Hollandiában készítették valamikor 1590 és 1608 között. Mind a dátum, mind a feltaláló(k) kiléte bizonytalan. Három szemüvegkészítőt szoktak feltalálóinak nevezni: Hans Lippershey-t (aki az első igazi teleszkópot is kifejlesztette), Hans Janssen-t, és fiát, Zacharias-t. A korai mikroszkópok lencséinek minősége igen gyenge volt, ezért torz képet adtak. Ennek ellenére ezek a meglehetősen durva eszközök óriási segítséget jelentettek az állatok, a növények és az ember szervezetének megismerésében. A legelterjedtebb mikroszkópféle – az elsőként felfedezett – fénymikroszkóp. Ez egy optikai eszköz, ami egy, vagy több lencsét tartalmaz, melyek segítségével nagyított képet állít elő. A fénymikroszkópon kívül sok más mikroszkópfajta létezik, ennek ellenére durván két nagy csoportba foghatók: optika elméletet használó, valamint letapogató mikroszkópok. Az optika elméleti mikroszkópok működésének alapja, hogy a mintán áthaladó, vagy a felületéről visszaverődő sugarakat egy optikai rendszer nagyított képpé alakítja. A használt sugarak lehetnek elektromágneses (például látható fény), vagy elektronsugarak. Ide tartoznak az összetett fénymikroszkópok, a sztereómikroszkópok, illetve az elektronmikroszkópok.

 

 

A fénymikroszkópok, mivel látható fényt használnak, a legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott mikroszkópok. Friss kutatások kimutatták (lásd Brian J. Ford tanulmánya az egyszerű mikroszkópokról), hogy még az olyan egyszerű mikroszkópok is, melyek csupán egy lencsével rendelkeztek, megdöbbentően tiszta képet tártak a korai mikroszkopizálók szeme elé. Manapság több lencséből felépülő összetett mikroszkópok szolgálják a tudományt sok területen, főleg a biológiában és a geológiában. A fénymikroszkópok fénytörő lencséket alkalmaznak, melyek gyakran üvegből, néha műanyagból készülnek. Ezek segítségével irányítják a fényt a szembe, vagy más fényérzékelőbe. A fénymikroszkóp nagyítása legtöbbször maximum 1500-szoros, elméleti felbontásuk 0,2 mikron. Speciális technikákkal (úgy, mint a konfokális pásztázó mikroszkópia) képesek vagyunk átlépni ezt a nagyításhatárt, de a diffrakció miatt a felbontás nem növelhető minden határon túl.

 

 

Az elektronmikroszkópokat, melyek fény helyett elektronsugarakat használnak, rendkívüli nagyítások elérésére tervezték. Mivel az elektronok hullámhossza sokkal kisebb, mint a látható fényé, sokkal finomabb felbontást tesznek lehetővé. Az elektronsugár legnagyobb hátránya, hogy a levegőn keresztülhaladva szétszóródik, ezért használatához vákuum szükséges. Az elektronmikroszkóp lencséi nem a fénytörés elve alapján működnek, hanem elektromágnesek. Úgy alakítják ki őket, hogy a mágneses erővonalak közel párhuzamosak legyenek az elektronok mozgásával. Miután az elektronok keresztülhaladtak a berendezésen, foszfor ernyőn, fényképlemezen, vagy CCD érzékelőn fogják fel őket. Az elektron sugárzás hullámhossza lényegesen kisebb a fénysugár hullámhosszánál, ami sokkal erősebb nagyítást tesz lehetővé. Az elektronmikroszkópnak azonban vannak komoly hátrányai:

- mivel vákuumban működik, illékony anyagok megfigyelésére nem alkalmas.

- viszonylag sokba kerül nemcsak a készülék, de üzemeltetése is, mert például mágneses tér- mentes és rázkódásmentes környezetet kíván.

- a minta előkészítése komplikált.

 

A vizsgált tárgyaknak tehát vákuumban kell lenniük, és tárgyaknak kell lenniük, mert az élőlények nem bírják a légüres teret. Ezért van az, hogy mikroszkóp alatt csak „halott” tetemeket vizsgálhatnak a tudósok, és kutatók. Az Ebola vírust azért sikerült lekapni egyébként, bár az lehet, hogy nem is élőlény a legfrissebb tanulmányok szerint. Royal Rife szerint ezen limitáció(k) miatt szinte lehetetlen valaha is kideríteni a legtöbb kór igazi okát. Ezek után nem sokkal az úgynevezett frekvencia készülékein kezdett el dolgozni, melyek később oly világhírűvé tették főleg az orvosi körökben. Egy 1939 május 6-i újságcikkben adott interjújában elárulta, hogy elektromos stimulációkkal kapcsolatos kísérleteket végez különböző mikroorganizmusokkal. Feltevése szerint a fény látható spektrumán kívülre eső frekvenciák a kulcsai annak, hogy láthatóvá tegyék a mikrobák megmaradt közel 75%-át, vagy legalábbis nagy részüket. Ha ezek a frekvenciák rezonáltak, elméletben láthatóvá váltak a mikrobák. Néhány hónapos kísérletsorozat után sikerült elérnie gyakorlatban is ezt, ezzel óriási, szinte szenzációs áttörést ért el a mikroszkópok használatának terén. Már semmi sem állt útjába, hogy véghez vigye élet egyik legnagyobb kísérletsorozatát, mely egyben életművévé is vált. Különböző eszközöket szerzett be a munkához, frekvencia generátorokat, hogy képes legyen magas frekvenciákat gerjeszteni, kémcsöveket és, bakteriológiai eszközöket a kísérletekhez, ketreceket a kísérleti alanyoknak (patkányok, egerek), kamerákat, hogy dokumentálja az alanyok reakcióit a tesztsorozatokra, és a műveleteket, végül különböző gépi felszereléseket ahhoz, hogy az általa elgondolt designokat, terveket megalkossa. Később megismerkedett Dr. Lee De Forest-tel, aki egy amerikai feltaláló volt, s többek között az első vákuumcső, az úgynevezett Audion, és a ma is ismert rádiós technológia alapjai is az ő nevéhez fűződnek. Nem véletlen aggatta rá a sajtó a rádió atyja jelzőt. Nagy segítségére volt Dr. Rife-nak a különböző frekvencia generátorok tervezésében, és megépítésében.

 

Kísérletei közben szokatlan, addig nem várt dolgokat tapasztalt. Az egyik felfedezése az volt, hogy rendkívül kisméretű (kb 50-120 nm) baktérium/vírus kinézetű részecskék "brown-mozgásban" vannak, amelyek messze kisebb méretűek a megszokott baktériumi méreteknél, és sokkal elevenebbek a megszokott baktériumi lomha mozgásoknál. A másik felfedezés még ennél is sokkal érdekesebb. Szuperfinom mikroszkópjainak köszönhetően felfedezte, hogy minden ilyen kisméretű és betegségeket keltő organizmusok sebezhetőek egy speciális frekvencia-besugárzással, ami más élő közegre egyáltalán nincs hatással. Ezt a frekvencia besugárzást el is nevezte M.O.R. (Mortal Oscillatory Rate) néven, amit, annyit tesz, mint a vírus halálos oszcilláló frekvenciája. Későbbi elmondások alapján ezeket a frekvenciákat nem lehetett hallani, az emberi fül számára nagyrészük érzékelhetetlen volt, míg voltak olyanok is, melyeket valóban lehetett hallani, ha nagyon fülelt az ember.

 

„A rák frekvenciája magas, az emberi fül nem képes fölfogni, viszont a Tuberkulózisé (tévesen Tuberkolózisnak írják rengetegen – a szerk.) alacsony. Ha nincs egy pontos frekvenciaértéked, akkor nincsen semmid! Pontosan egytized méter távolságban működik, ha ez nagyobb, vagy kevesebb, megint nem százszázalékos az eljárás. Mindennek pontosnak kell lennie, és egyedinek az éppen adott organizmusra. A ráknak is van egy jól meghatározott frekvenciája, akárcsak Tuberkulózisnak!” Dr. Rife

 

De hogyan is volt képes látni, és vizsgálni az élő mikrobákat? Bár már fentebb belementünk pár gondolat erejéig ennek magyarázatába, azonban még mielőtt tovább mennénk a történetben, nem ártana utána járnunk, vajon hogyan is keletkezett ez a rejtélyes mikroszkóp. Minden bizonnyal sokakat érdekelné a dolog. 1920-tól kezdve rengeteg különböző organizmust izolált, és kiemelten foglalkozott a Tuberkulózis baktériumával. Első kísérleti sikereként könyvelte el, hogy sikerült a baktérium rúdalakzatba rendeződött változatát elpusztítania frekvencia besugárzással, azonban az öröm túl korai volt. A baktériumot már korábban egy Robert Koch nevezetű tudósnak is sikerült megölnie kémiai úton, vakcinákkal, és antitoxinokkal, azonban a kísérleti egerek később mégis elpusztultak, akárcsak Rife tesztalanyai. Rife gyanúja szerint ez azért következett be, mert egy további vírus szabadultak fel/el, mikor a rúdalakzatú baktériumot elpusztította. Tovább folytatta kutatásait, s idővel rá kellett jönnie, rengeteg olyan mikroorganizmus létezik, melyeket egyszerűen nem lehet látni annyira kicsik, még a molekuláknál is parányibb alakot öltenek. A standard mikroszkópok egyike sem volt képes fizikai, és technológiai korlátai miatt láthatóvá tenni az általa hitt vírust, ezért határozta el magát amellett, hogy egy sokkal fejlettebb, korát megelőző mikroszkópot próbál készíteni. Mivel a híres mikroszkópgyár tulajdonos, Carl Zeiss gyárában rengeteg időt töltött, tanulmányai során egyre biztosabbá vált abban, hogy lehetséges olyan mikroszkópot készíteni, mellyel a vírusokat, vagy az ennél is kisebb organizmusokat látni lehet.

 

1920-ban munkához is látott, majd háromévi tervezés után elkészítette a világ akkori (és talán máig) legfejlettebb mikroszkópját, melynek legnagyobb hasznát saját laborjában látta. 9 éven át használta, s ezalatt az idő alatt olyan mély felfedezéseket tett segítségével, melyre azelőtt egyetlen tudósnak sem volt lehetősége. Ez adta a mozgatórugót, és a megfelelő technológiai hátteret ahhoz, hogy megalkossa a frekvencia készüléket, mellyel aztán gond nélkül tudta gyógyítani a rákot, mintegy 100%-os sikerrátával. A cikk második részében erről számolunk be részletesen, illetve arról, hogyan is reagált erre az orvostudomány, és az elnyomó, tőkeorientált gyógyszeripar. Még közelről sincs vége! Folytatás 2010 április 5-én!