Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dimenziókapuk létezésének bizonyítékát jelentette be a NASA egyik kutatója

astargatepic.jpgSci-fi szerzők kedvenc témája az a bizonyos "kapu", vagy más néven féregjárat. Egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt, csakhogy egy ilyen ajtó egyben út az ismeretlenbe. Persze, ha egyáltalán létezik.

Ez azonban a NASA egyik munkatársának legutóbbi bejelentése után, már nem kérdés többé: bizony, hogy létezik. Saját honlapján közölte ugyanis a szenzációsnak tűnő hírt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, majd hamarjában egy közel négy perces kisfilmet is készítettek, amelyben megpróbálják annak lényegét, a laikusok számára is érthetővé tenni.Az Iowai Egyetem, plazmafizikusa, Jack Scudder jött rá, hogy a Föld mágneses mezeje bizonyos helyeken összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy állandó, folyamatos és megszakítás nélküli kapcsolatot a Föld és a Nap között. Ezeken a kapcsolatokon, vagy ahogy ők nevezik X-pontokon, pedig vannak úgynevezett kapuk, amelyekről egyelőre sejtelmük sincs, hogy hova vezethetnek.


A bejelentéssel egyidőben azt is közölték, hogy 2014-ben, egy több évig tartó misszióba kezd a NASA, melynek során az energia részecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelt űrhajók legfontosabb feladata lesz megfejteni a különös kapuk titkait.

A feladat persze távolról sem egyszerű. A NASA azonban egyelőre egy néhány soros tényhíren kívül csak az alábbi rövidebb videót hozta nyilvánosságra a témával kapcsolatban, amelyből a felfedezés több részlete is kiderül és amelynek magyarul feliratozott változata itt megtekinthető:


Az eredeti videó itt található:

-link-

Elgondolkodtató az is, hogy a mindig szkeptikus NASA miért jelentene be ilyen hírt? Talán így akarja velünk elfogadtatni azt, hogy a közelgő kataklizma során portálok fognak megnyílni?



vilaghelyzete blog / ittvannak.hu / paranormal.hu
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175696
Hónap: 37009
Nap: 601