Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felcserélődnek a mágneses pólusok - mi vár a Földre?

 

Kutatók szerint késésben van a mágneses pólusok cserélődése, egyesek szerint akár az is bekövetkezhet, hogy több kisebb pólus marad. A cserélődés elképzelhetetlen dolgokat indíthat be, akár a mágneses mezejét is elvesztheti a Föld - a Mars közel négymilliárd éve járt hasonlóan.

A Föld mágneses pólusainak cseréje körülbelül 250 ezer évente szokott bekövetkezni - állítják tudósok, akik szerint az utolsó váltás óta közel 800 ezer év telt el, így küszöbön állhat a soron következő pólus-vándorlás. A Földet viszont csak a mágneses tér védi meg, amely az űrből érkező halálos sugárzást téríti el. Ha ez nem volna, bolygónk ugyanúgy nézne ki, mint például a Mars, ahol körülbelül négymilliárd éve tűnt el a mágneses mező.

Földünk eddigi túlélését a mező mindenkori helyreállítódásának köszönhette, ez minden pólusváltás után bekövetkezett eddig. A váltás alatt átmenetileg csökkenő erő azonban nemcsak az élővilágra hat - mivel a madarak, halak, emlősök vándorlása a mágneses tér érzékelésén alapul -, de az emberiség technikai vívmányai is veszélybe kerülhetnek: a műholdakat a mező gyengülése miatt felerősödő napszél teheti tönkre.

Conall Mac Niocaill, az oxfordi egyetem Földtani Tanszékének kutatója szerint geológiai nyomokból lehet kikövetkeztetni a változások idejét, a minták arról árulkodnak, hogy átlagosan 250 ezer évente történik meg a pólus-csere. "Az utolsó ilyen esemény azonban 800 ezer évvel ezelőtt volt. Az északi pólus a múlt században 1500 kilométerrel odébb vándorolt, és körülbelül 10 százalékkal csökkent a mágneses mező ereje" - idézi a brit tudós szavait az index.hu cikkében.

A mágneses mező földre gyakorolt hatásait jelenleg három új űrszondával kutatja az Európai Űrhivatal: kettő 450 kilométeres, míg a harmadik 550 kilométeres magasságban keringve gyűjtenek adatokat a mágneses mező hatásáról, illetve a Nap sugárzásáról.

Ciaran Beggan, az edinburghi egyetem geológusa szerint a pólusváltozásra a megkövesedett lávából lehet következtetni: a kihűlt magmában található vasban gazdag kőzet elrendezésére a mágnesesség is hatással van - a Föld különböző tájain található geológiai emlékek a tudós szerint meglehetősen kaotikus képet nyújt. Beggan véleménye az a témában, hogy ötszáz év alatt létrejöhet olyan állapot is, hogy két pólus helyett több is kialakul, és annak következményeire nem lehet egyelőre következtetni.

 

 

http://www.pecsistop.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175696
Hónap: 37009
Nap: 601