Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyógyszeradagoló mikrochip túl az első klinikai teszten

Gyógyszeradagoló mikrochip túl az első klinikai teszten

 

Forrás: Health.com

Ismét egy sci-fibe illő történet: A beteg bemegy a rendelőbe és egy rövid ambuláns beavatkozás után egy microchippel a bőre alatt távozik, ami meghatározott időközönként gyógyszert adagol a szervezetébe. Az eljárás mostantól nem számít futurisztikusnak. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói szerdán jelentették be, hogy a gyógyszeradagoló mikrochip első emberen elvégzett kísérlete sikeres volt.

Az eredményeket a Science Translational Medicine folyóirat honlapján tették közzé.

A pacemaker méretű és a csípőbe ültetett, mikrochipet tartalmazó eszköz a rendeltetésnek megfelelően működött a 60 nő részvételével végzett kísérlet során, naponta 19 alkalommal adagolva a betegek szervezetébe csontritkulás elleni gyógyszerüket a szokásos injekció helyett. A beültetett eszközök biztonságosnak bizonyultak, a tesztek azt mutatták, hogy a bevitt gyógyszeradagok éppen olyan hatásosak voltak, mint a naponta egyszer beadott injekciók. Az eszköz még legalább négy évig nem kerülhet kereskedelmi forgalomba, de a kutatók szerint a sclerosis multiplexben, ízületi gyulladásban és hasonló betegségekben szenvedők hamarosan a tűt mikrochipre cserélhetik.

A kemoterápiához vagy hormonkezeléshez használt gyógyszereket valamint az oltásokat is valószínűleg be lehet majd adni ezzel az új módszerrel.

„Olyan, mintha a Star Trek egyik epizódjáról lenne szó, pedig ez a valós élet,” mondja Robert Langer, Jr. a tanulmány társszerzője, az MIT Koch Integrált Rákkutató Intézetének professzora.

A mikrochipes gyógyszeradagoló eszközt az egyébként vegyészmérnök Langer álmodta meg 15 évvel ezelőtt, miközben egy dokumentumfilmet nézett a mikrochipgyártásáról.

 

Langer és kollégái az MIT-nél a 90-es évek alatt folyamatosan dolgoztak az elképzelés megvalósításán, első tanulmányukat 1999-ben jelentették meg. Még ugyanabban az évben Langer megalapította a MicroCHIPS részvénytársaságot, hogy szabadalmaztathassa és piacra vihesse az MIT-nél kifejlesztett technológiát.

Az eszköz működésének lényege a következő: A koncentrált, liofilizált orvosságot tartalmazó mikrochipeket egy titánium alapra rögzítik, ami egyúttal egy vezeték nélküli adót is tartalmaz, lehetővé téve, hogy egy apró hordozható számítógéppel kommunikáljon. Az ambuláns beavatkozás során a sebész egy 2,5 centiméteres vágással, helyi érzéstelenítéssel helyezi el az eszközt a bőr alá.

Minden egyes vékony fémmembránnal körülvett mikrochip egyetlen adag gyógyszert tartalmaz. A számítógépről érkező utasítás vételekor az eszköz megolvasztja a membránt, így a testnedvek a por állagú hatóanyagot szétoszlathatják a testben. (A megolvadt fém újból megszilárdul és az eszköz felszínén marad.)

A szóban forgó kísérlet során a mikrochipeket Forteo-val (teriparatide) töltötték fel, amit a csonttömeg növelésére alkalmaznak a menopauza után járó, csontritkulásban szenvedő hölgyeknél. A kísérletben résztvevők összesen 103 napig viselték testükben az eszközt és ebből 20 napon részesültek kezelésben. Összességében az eszközök a hatóanyagok 94%-át jutatták terv szerint a betegek szervezetébe. 

Related Posts

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602