Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ilyen lesz a világ legnagyobb nemzeti parkja

Magyarországnál háromszor nagyobb természetvédelmi területet hoztak létre Afrika déli részén, mely öt ország nemzeti parkjait és rezervátumait olvasztja egybe.

Öt országra is kiterjed a világ legnagyobb természetvédelmi területe, a Kavango Zambezi Transfrontier Conservation Area (KAZA TFCA). Az Angola, Namíbia, Botswana, Zambia és Zimbabwe közreműködésével kijelölt területen él Afrika elefántjainak majdnem a fele, itt található az Okavango folyó deltája és a Viktória-vízesés is.

Forrás: http://www.kavangozambezi.org
A park területe. Kattintson a további képekért!

Az érintett országok vezetői még 2003-ban döntöttek a terület kijelöléséről, hogy hatékonyabban meg tudják védeni a vidék élővilágát, miközben fellendítik a turizmust úgy, hogy az a leginkább kedvező legyen a helyi közösségek számára. A KAZA hivatalosan 2012. március 15-én alakult meg, és a 290 ezer négyzetkilométeres terület 36 meglévő nemzeti parkot, vadrezervátumot és turisztikai szempontból jelentős helyet olvaszt egy egységbe.

A vidék a vadászok által Big Five-nak is nevezett öt afrikai nagyvad, az oroszlán, elefánt, kafferbivaly, leopárd és orrszarvú otthona. Becslések szerint 325 ezer elefánt él a területen, és a sűrűbben lakott területeken rendszeresek a konfliktusok az állatok és az emberek között, ugyanis az elefántok gyakran learatják a termést, és tönkreteszik a megművelt területeket. Zambia egyik kis falujában, Kakwengában azonban úgy tűnik, sikerült megoldást találni a problémára: a csilivel összekevert elefántürülék sikeresen távolt tartja az ormányosokat.

Forrás: AFP/Michel Denis-Huot
Elefántok Botswanában. Kattintson a további képekért!

A területen számos sérülékeny állatfaj is előfordul, például gepárdok, keskenyszájú orrszarvúk, vadkutyák és több mint 600 vidékre jellemző madárfaj él itt. A flórát több mint 3000 növényfaj alkotja, melyek közül több száz endemikus (bennszülött) faj.

Az alapítók egyik célja, hogy a KAZA elsődlegesen a helyi lakosok számára legyen előnyös. Becslések szerint 2-2,5 millió ember él a területen, akiknek naponta meg kell küzdeniük a természetes erőforrásokhoz való korlátozott hozzáféréssel, a haszonállatokat pusztító betegségekkel, és a vadállatok okozta károkkal.

Forrás: AFP/Franck Guiziou
Oroszlánok a Chobe Nemzeti Parkban. Kattintson a további képekért!

Angola kivételével az érintett országok már többé-kevésbé ismertek természeti adottságaik révén. A Zambia és Zimbabwe határán elhelyezkedő Viktória-vízesés a világ legszélesebb vízzuhataga. A Zambézi folyó itt körülbelül harminc emelet magasból, hatalmas robajjal zuhan alá, innen kapta helyi nevét is: "Mosi-oa-Tunya", azaz mennydörgő gőzölgés vagy robajló füst.

Forrás: AFP/Emilie Chaix
A Viktória-vízesés az UNESCO Világörökség része. Kattintson a további képekért!

A Botswanában található Okavango-delta a világ legnagyobb szárazföldi deltája. A folyó évente körülbelül 11 ezer köbkilométer vizet juttat a Kalahári-sivatag északi részére. A június és augusztus közötti áradás során a folyó deltája többszörösére növekszik, és rengeteg állatot csalogat a vidékre.

 

http://www.origo.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsuzsa nagy - satu mare

szep

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602