Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kisbolygókra akar leszállni a NASA

A NASA megkezdte asztronauták felkészítését egy kisbolygón való leszállásra, a küldetést a 2020-as évek végére tervezik.

Az aszteroidák óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel keringenek a Nap körül, parányi tömegük miatt gyakorlatilag nincs gravitációjuk, így meglehetősen nehéz feladat az űrsziklákon való landolás - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

1214_1.jpgA küldetés során 4,8 millió kilométerre lévő aszteroidára küldenék az asztronautákat. A projekt elsődleges célja, hogy többet megtudjanak ezekről az égitestekről, amelyek a Naprendszer korai szakaszából származnak, így a minták vegyelemzésével évmilliárdokkal "lapozhatnak vissza" a történelemben. Ugyanakkor ezek az égi objektumok nagyon közel kerülhetnek a Földhöz. A NASA jelenleg több mint 400 olyan aszteroidát figyel meg rendszeresen, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek bolygónk számára. Többségük nem jelent komoly gondot, de az idén a tudósok felfigyeltek egy 140 méter átmérőjű aszteroidára, amely 2040-ben elég közel kerül a Földhöz, hogy összeütközzön bolygónkkal. A NASA szerint a küldetés segít felkészülni egy ilyen veszély elhárítására is.

A program első lépéseként, amelyről a május 20-25-e között sorra kerülő Japán Földtudományi Szövetség közgyűlésén számolnak be, 2016-ban egy aszteroidára ember nélküli űrhajót küldenek, amelynek "robotkarjai" mintákat gyűjtenek a kisbolygó felszínéről. A 2020-as évek végén pedig következhet az emberes küldetés, amelynek során az asztronauták akár 30 napot is eltölthetnek egy kisbolygó felszínén.

Hat asztronauta, köztük az Európai Űrügynökség (ESA) képviseletében Tim Peake őrnagy, a brit hadsereg volt helikopterberepülő pilótája júniusban kezdi meg a felkészülést. Ennek során megtanulják, hogy hogyan működtessék a járműveket, hajtsák végre a sétát a kisbolygó felszínén, vagy a mintagyűjtést.

A felkészülés során az asztronauták 12 napot töltenek 20 méteres mélységben egy víz alatti bázison Florida partjainál. Egy 13 méter hosszú és 6 méter széles kapszulában élnek majd, de "űrsétákat" is tesznek a tengerfenéken és olyan járműveket irányítanak, amelyekhez hasonlatosakat alkalmaznak majd az aszteroida felszínén.



Forrás: HVG http://www.fenyportal.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175696
Hónap: 37009
Nap: 601