Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Saját szemetét fedezte fel a Curiosity a Marson - állítja a NASA

3406004_a3280dad0ab9c5bfba435762eac6eb39_wm.jpgNapokig tartotta lázban a tudományos világot és a szenzációra éhes közvéleményt, hogy a Curiosity talált valamit a Marson, ami kicsi, fényes, nagyon nem illik a tájba, sőt, kimondottan mesterséges eredetűnek tűnik. Bár a NASA szakemberei már akkor akkor próbálták lehűteni a kedélyeket, és felvetették a lehetőségét, hogy a mozgó laboratórium egy egyszerű műanyagdarabkát ejtett el, majd talált meg, vad találgatások kezdődtek a fényes objektum mibenlétéről.

Mostanra kiderült, hogy valóban vaklárma volt az egész eset, és tényleg egy saját plasztik burkolatdarabkáját szedte fel a Curiosity a marsi talajmintával együtt. A Mars-járó egy teljes napját vitte el az objektum azonosítása, most azonban visszatér az eredeti menetrendhez, és folytatja útját a Glenelg nevű pozíció felé, amit a tudósok geológiai szempontból különösen izgalmasnak tartanak. A Mars-járó ott használja először a fúróját. Néhány hét vizsgálódás után a Curiosity tovább halad végső célja, egy 5 kilométer magas hegy felé, ahol a tudósok szerint a Mars több milliárd éves történelmére talál majd geológiai bizonyítékokat. A Curiosity 2,5 milliárd dolláros küldetésének fő célja azt megállapítani, hogy a Mars valaha alkalmas volt-e az életre.

Persze felmerülhet a gyanú, mi van, ha ez csak egy ügyes magyarázat és így akarják eltussolni az ügyet? Mi van, ha valóban egy mesterséges, marsi eredetű tárgyra bukkantak? A választ csakis ők tudják.

 

http://paranormal.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175696
Hónap: 37009
Nap: 601