Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


URIEL / Belső tudatosság / 2012-10-23

URIEL / 2012. október 23.

Günther Wiechmann közvetítése
Belső tudatosság
Itt Uriel, Isten fénye.
uriel.jpgÜdvözöllek benneteket szeretett Lényeim, mindenek Forrásának áldását és szeretetét hozom el nektek.
A frekvenciák változása bennetek is fokozódóan megmutatkozik. Finomanyagi szintű érzékelésetek egyre kifinomultabbá válik, és most az észlelési képességetek is változni kezd. Ezt egyesek alig érzékelhetik, mert megtanultátok a külső ingerektől való leárnyékolódást. Ebből kifolyólag érzékszerveitek gyakran edzetlenek, sőt néha elcsökevényesedett állapotban vannak.
Védelmetek érdekében ködösítettétek el érzékeléseteket. A ti feladatotok most, hogy ezt a ködöt eloszlassátok, mert saját akaratotokból hoztátok létre.
Ez maga az önmegváltás, hogy a fátylat levetve felszabadítsátok az érzékeléseteket. Ennek eléréséhez pusztán a tiszta szándék szükséges, hogy túlhaladhassátok a saját magatok által létrehozott korlátokat.
Kérjétek védőangyalotokat segítségül, vagy használjátok az „átalakítás tüzét”, nem létezik ’az’ egyedüli jó módszer, ami egyformán beválik, mert mindenkinek a saját útján kell haladnia. De a személyes fátyolon túl már kiszélesednek lehetőségeitek. Ha nyitottak vagytok, észreveszitek, hogy létezik a látás egy magasabb szintje, amire lassan rátaláltok és hozzáfértek.
Amire most szeretném felhívni figyelmeteket, az a színek, formák és képződmények érzelmi érzékelése. Ez egy képesség, hogy a fejlődésben lévő „dolgok mögé” lássunk. Az elkövetkezendő időkben megtapasztalhatod ezt a természetben, mit is jelent érezve, szívvel látni. Egy szélesebb spektrumú érzékelés fejlődik most ki, aminek segítségével felismeritek az igazságot. Így megváltozik a másokkal való interakció is, mert a hazugságot és a becsapást könnyebben felismeritek és az emberek rá lesznek kényszerítve az őszintébb kommunikáció kialakítására.
Érthető, hogy pont most a fejlődés időszakában súrlódásokhoz, értetlenséghez és kétségekhez vezet. De ez a fázis is el fog múlni.
Szeretett Fényeim, kérlek benneteket, bízzatok érzéseitekben, higgyetek szívetekben!
Az általatok választott és vágyott átváltozásban vagytok!
Ne adjatok energiát a dualitás elválasztó erejű két-ségének, hanem szabadítsátok fel magatokat és kövessétek továbbra utatokat.
Fontos a fókuszpontot a szívetekben tartani és a félelmeket átváltoztatni. Szintén tanácsos a jó földelés megtartása és a Fölanyával való szeretetteljes kapcsolat kialakítása.
Egyenlítsétek ki csakráitokat, mert a beáramló fényenergia jelenleg egy nagyon magas rezgésszintet ért el.
Ha figyelmedet befelé irányítod és tudatoddal a szívközpont és a napfonat (Solarplexus) közötti térbe belépsz, egy újfajta megnyugvásra lelsz. Ezen a helyen egy új energetikai központ jön létre, ami harmonizálja és kiegyenlíti az érzékelt benyomásokat a [fizikai] érzékelésen túlival.
Leegyszerűsítve ez a központ veszi át a feladatot, hogy minden kétséget tisztázzon. Ha belépsz ebbe a térbe, felszabadíthatod szellemedet, mert minden információ egy magasabb frekvencián kerülhet kiértékelésre.
Ezt a belső teret „Belső tudatosságnak” szeretném nevezni, amelyben az igazság és a lét összekapcsolódik. Itt összekapcsolódhatsz a Te igazságoddal, a Te testeddel, a TE lelkeddel és a Te Felsőbb Éneddel.
Ha felkeresed ezt a belső teret, ne várj egyszerűen válaszokat kérdéseidre, hanem azt várd, hogy maguk a kérdések oldódnak fel.
Már említettem, ez a nyugalom tere, itt fogsz belekezdeni, hogy búcsút ints a dualitás kétségeinek. Ha a „Belső Tudatosság”-ban tartózkodsz, elkezdesz szembesülni Önmagaddal, felismered valódi Énedet. Ez a belső tér most mindenki számára nyitva áll, és beléphettek oda, ha szívcsakrátok és napfonat csakrátok megfelelően nyitva áll.
Ha nem találnád meg magadtól ezt a belső teret, kérd meg őrangyalodat, vezetődet, hogy vezessenek el oda. Bármelyik magasabb szintű angyalt, mester is kérheted segítségül vagy engem is, készen állunk, hogy segítségedre legyünk, mert eljött az idő, hogy tudatosítsd magadban valódi lényedet.
Megáldalak szeretett Lény, mindenek Forrásának végtelen szeretete a Tiéd.
Uriel
 
Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: www.guentherwiechmann.de http://tudatvaltas2012.blogspot.hu
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604