Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nagy Váltás/Változás

Drunvalo is megszólal az eseményeket illetően - már úgyis rég hallottunk Felőle...

forrás: Drunvalo Melchizedek update 13.Feb2013
http://t.co/3z9fgdRE
Fordította: Szabó Klára Ilona


A Nagy Váltás/Változás

images.jpgKedveseim, lassan egy olyan időszak kapujához érkezünk, melynek nincs neve, de amely benne foglaltatik a Maya Idők Vége jóslatban. Ez a jóslat 2012.Dec.21.-hez kapcsolódott és kb. 3 év múlva ér véget.
Ez az időszak 2013. Feb. 18.-án kezdődik és kb. 3 és fél hónapig tart, 2013.jún.02.-ig. De a körülmények alakulásától függően, akár Augusztus végéig is eltarthat.

Szeretném, ha tudatában lennétek ennek a jelentős idő periódusnak és annak, hogy ez számotokra mit jelent.
Három oka is van, amiért ezt a betekintést ebbe az elkövetkezendő időszakba megosztom veletek.

1, A Mayák már hosszú idővel ezelőtt előre jelezték, hogy lesz egy pillanat, amikor a bolygónkat uraló Férfi Tudatosság helyét a Női Tudatosság veszi át. Ennek a váltásnak az idejét 2013.Feb18/19.re tették. Erről már régebben már tettem említést. A Mayák ezt a váltást úgy írták le, mint egy napfelkeltét, amely minden egyes nappal fényesebb és fényesebb lesz. De ugyanakkor azt is mondták, hogy teljes bizonyossággal nem tudják ezt előre megjósolni, ami az időpontot illeti, mert a Föld Anya fogja azt eldönteni, hogy a Maya Prófécia mikor veszi kezdetét.
Amit a Mayák nekem 2013.Feb.18.-áról mondtak, az az, hogy ez lesz az a pillanat, amikor az energia egy új minta szerint fog áramolni a Föld Anyában. Kétlem, hogy ezt érezni fogjátok a mindennapi életetekben, de a Mayák szerint ez egy nagyon fontos időszak az emberiség történetében.

2, A NASA úgy másfél-két évvel ezelőtt közzétett egy figyelmeztetést a napkitörésekkel kapcsolatosan. Ez egy ijesztő előrejelzés volt részükről. Megmagyaráznám, hogy miért.
2000-ben volt az úgynevezett Y2K ijedelem. // Y2K – a 2000-dik évre előrevetített számítógépes világösszeomlás rövid neve, amelynek lényege az volt, hogy a különböző számítógépek nem fogják tudni értelmezni a 2000. év rövidített megjelenését, a „00”-át, összekeverik az 1900-as év rövidítésével, és ez a világ rendszereinek összeomlását okozza.//

Ennek a hírnek a hatására a világ országainak kormányai „berezeltek”. A jóslat vadnak, de egyben pontosnak tűnt. Ha a számítógépes rendszerek tényleg összeomlottak volna, akkor az egész földi élethez szükséges anyagi feltételek / nem csak a pénzt értjük ezalatt !! / biztosítása igen nagy kihívásokkal szembesült volna. Ekkor egy francia ember egy olyan software programot hozott létre, amely korrigálta a számítógépes hibát és lehetővé tette a számítógépek 21.században való működését is. Az idő előre haladtával az egész világ folytatta tovább, amit azelőtt is, hogy életünk még jobban a számítógépes rendszereknek legyen alárendelve, melyek napjainkban az egész életünket úgymond kontroll alatt tartják. Ahogy pl. az élelem, a víz, a villamos áram, a benzin, gyógyszerek stb. eljutnak hozzánk, ez mind-mind a számítógépek által kontrollált a napjainkban. Ha a számítógépes rendszerek most, a napjainkban állnának le, ennek szerteágazó hatásai sokkal nagyobbak lennének, mint az 2000-ben lett volna. Kimutatták, hogyha az internet tartósan nem működne, akkor százak és milliók halnának meg hónapokon belül, mert nem jutnának vízhez és élelemhez.

A NASA azt vetítette előre, hogy a „ Nap Ciklus 24” - / a 24. Nap ciklus, 1755 óta, amikor is elkezdték lejegyezni a Nap foltok aktivitását , és ez a ciklus 2008.jan.08.-án kezdődött. A NASA kb. 59 aktivitást jósolt 2013 közepéig és ez az aktivitás 2013 augusztusára éri el csúcspontját, mely összesen kb. 90 napfoltot foglal majd magába - / - amelybe hamarosan belépünk, az összes számítógép memóriáját letörölheti. Kivételt képeznek a hard-drive-ok, a DVD-k stb. , amelyeket a Faraday-kalitkák megvédenek a gyorsan változó elektromos vagy mágneses tér hatásaitól. Ha ezek a tároló meghajtók is tisztára lennének törölve, akkor az egész világ elektronikus hálózata összeomlana. A világ sötétségbe borulna. Megállna az élet. A NASA számításai szerint a nap ciklus erősödése 2013 február és augusztus közötti időszakra tehető, mely mindezt előidézheti és 1-9 hónapig tartó időtartamig tarthat. Ez egy hatalmas, emberiséget érintő katasztrófát idézne elő.

Anglia nem hitt a NASA jelentéseknek. Saját kutatásokat végeztek és csak annyit válaszoltak , hogy egyetértenek a NASA jelentésekkel. Az országok megkezdték a felkészülést arra az esetre, ha mindez bekövetkezne.

Oroszország még rosszabb helyzetet vázolt fel, amely még a NASA előrejelzéseken is túl ment. Nem tanultunk a hibáinkból, amit az Y2K idején elkövettünk. Csökkenteni kellett volna a számítógépes rendszerektől való függésünkön, de mi nemcsak, hogy ezt nem tettük meg, hanem vissza sem tekintettünk az akkor felmerült problémákra. E helyett még jobban kiterjesztettük a számítógépes technika használatát és olyan gyorsan tettük mindezt, amilyen gyorsan csak lehetséges volt. A világ hamar elfelejtette, hogy milyen sebezhető a számítógépes hálózat a napkitörések által.

3, És a harmadik dolog, ami bekövetkezhet ezen periódus alatt: a Föld mágnesességének megváltozása, a pólusváltás és ennek az élőlényekre gyakorolt hatása. Mindkét előrevetített történést és ennek hatásait nagyon fontos, hogy megértsük. Lehetséges bekövetkezésük kapujában állunk, hiszen az előre jelzett időszak kezdetéig, Február 18.-ig már csak néhány napunk van. A pólusváltás minden idők legnagyobb kimenetelű változását idézheti élő az emberi életre vonatkoztatva, nagyobbat, mint amit az összes háború okozott az I. Világháború óta.
Hogy én miért gondolom, hogy ez az idő periódus 2013.jún,02.-án fog véget érni és nem a későbbi időpontban, augusztusban? Azért, mert a ’90-es években, amikor a kormány a jövőre vonatkozó programján dolgozott, médiumok egy csoportja jelentést készített érzékeléseikről az amerikai hadsereg számára, miszerint valami nagy dolog van készülődőben, ami az egész Földet érinti majd. A jövőt pásztázták, hogy ez a valami mikor fog bekövetkezni. Ők mindezt 2013.június 01-re látták, amikor is a Földet már elérte ez a rombolás. Bármi is okozta ezt a rombolást, az 2013.jún.02 ELŐTT történt. Ha ez az információ mégsem lenne helytálló, akkor is ébernek kell lennünk a Nap Ciklus 24 végéig. Mindenesetre a 2013 év a drámai változások éve, mint tudjuk.
NEM azért vagyok itt és írok mindezekről, hogy félelmet keltsek!! Nem ez a célom, szándékom. Azért teszem mindezt, hogy felkeltsem a figyelmeteket olyan események lehetséges bekövetkeztére, amelyek tudományosan is hitelesítve lettek. Mint a Föld lakóinak, fel kell hogy készüljünk ezekre a globális változásokra, hogy ne érjenek minket meglepetésként.

A Maya-k nézőpontja szerint az elkövetkezendő 3 év bármelyik pillanatában készen kell hogy álljunk a felemelkedésre. Ez azt jelenti, hogy meditáljunk minél többet, tartsuk szívünk fényét és ez kapcsoljon össze minket az elménkkel. / tehát mindent szívből és ne agyból cselekedjünk – az én olvasatom szerint/

És most felmerül a kérdés, hogy mit tegyünk, hogy felkészítsük magunkat mindkét, egyidőben várhatóan bekövetkező dologra- az előttünk álló globális változásra és a felemelkedésre.

Meditációm során világossá vált számomra, hogy útmutatót kell adnom számotokra, hogy hogyan tudod megvalósítani magadban is ezt a változást, ami által felemelkedhetsz a Föld tudatosságának magasabb régióiba. Igyekszem ezen a téren mindent megtenni, amit csak tudok.
Hamarosan, számításaim szerint még e hónap vége előtt speciális információkkal fogunk szolgálni azok számára, akik számára ismert a Mer-Ka-Ba aktiválása / aktiválták már/ , hogy pontosan hogyan tudtok felemelkedni a 3. dimenzióból a Föld 4. dimenziójába. Ez az információ azok számára lesz hasznos, akik gyakorolták a Mer- Ka-Ba meditációt. Ez lesz az a kis hiányzó tudás, amelyre sokatok már oly régen vár.
A többieknek, akik ezt nem ismerik, fel kell zárkózniuk, amilyen gyorsan csak tudnak. Számukra interneten elérhető anyagot fogunk erről összeállítani.

Bízz magadban és tudni fogod, hogy mi a dolgod és mit kell tenned!
Kedves Emberek! Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol fel kell ébrednetek és felkészíteni magatokat egy belső/külső változásra, amely örökre megváltoztatja az életeteket!!

De kérlek emlékezzetek arra is, ha a Nagy Váltás kapuján túljutottunk, még mindig a Maya Prófécia szerinti idővonalon haladunk 2016-ig. A gyors változások kritikus időszaka akkor fog véget érni, amikor egy Vörös Csillagot fogunk megpillantani az égen. Akkor belépünk a változásnak egy olyan szakaszába, ahol már rend és harmónia uralkodik.
Hatalmas szeretet Nektek és tudd, hogy Isten mindig segíteni akar neked!

Szívemből szóltam!
Drunvalo"


http://www.facebook.com/szabolcs.szigli.5/posts/490472197655216

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 20
Összes: 2668718
Hónap: 22936
Nap: 805