Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lemondott Nagy Britannia főbíborosa, Keith O'Brien is

Lemondott a Római Katolikus Egyház legmagasabb rangú papja a brit  Keith O'Brien bíboros a korábbi helytelen viselkedése miatt lemondását követelők miatt.

A hírek csak egy nappal azután kerültek felszínre, miután három pap és egy korábban volt pap a lemondását követelte.

 O'Brien bíboros megerősítette azonnali lemondását, melyről nyilatkozatot tett: "Szent Atyám most döntött úgy, hogy lemondásom a mai nappal lépjen életbe."

A bíborosnak éppen ezen a héten kellett volna a Vatikánba utaznia, hogy részt vegyen a következő pápa megválasztásában.

Elmondta, hogy nem csatlakozik a XVI. Benedek pápa utódját megválasztó konklávéhoz, majd hozzátette: "Nem akarom, hogy a média figyelme Rómában rám összpontosuljon, hanem inkább XVI. Benedek pápára és utódjára."

A bíboros hiányzott a vasárnapi szentmiséről is (február 24-én), miután az Observer magazin 30 évvel ezelőtti tetteivel kapcsolatos írása megjelent.

Szephen Robson püspök, St Andrews és Edinburgh érsekség segédpüspöke nyilatkozatot tett az edinburghi Mária Székesegyházban.

A következőt mondta: "Számos, állítólagos helytelen viselkedése miatt fordultak a bíboros ellen."

"A bíboros az ügy jogi tisztázására törekedett, és nem lett volna helyénvaló megszólalása ezügyben ez idő alatt. További nyilatkozatot fog tenni a megfelelő időben."

"Mint mindig, a szükség idején, most sem lehetünk szomorúak az elmúlt 24 óra eseményei miatt."

"Ez az, amikor az Úrhoz kell fordulnunk a mostani szükség idején."

Folytatás következik...

Forrás: Sky News

http://ujvilagtudat.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Március >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Statisztika

Online: 12
Összes: 2787650
Hónap: 20285
Nap: 614