Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyalok csillaghajókban

Giorgio Dibitono

Angyalok csillaghajókban


Szeretetteljes előrejelzés 1980-ból

 

Amit az önhitt világ nem vesz észre :

Krisztus és segítő angyalainak modern, Vízöntő-kori megnyilvánulása

 

Giorgio Dibitono beszámolója

a kozmikus Fénytestvérekkel való kapcsolatáról

 

Angyalok csillaghajókban

 

Az mű eredeti címe : „Angeli in astronave”

Megjelent : Edizioni Mediteranee, Roma, 1983

 

A fordítás az 1984-es ( kibővített ) német Ventla-kiadás alapján készült

 

Angyalok csillaghajókon német kiadás

 

Magyarra fordította : Borosnyay Gábor

A fordítást a német kiadással egybevetette és lektorálta : Spiritufó

 

Tartalom

 

1.  fejezet                 A fényszárnyú lény

2.  fejezet                 A találkozásra kiválasztott hely

3.  fejezet                 Az első találkozás a Földön

4.  fejezet                 A Találkozások Völgye

5.  fejezet                 A mennyei lény

6.  fejezet                 A csillagokból jött anyahajó

7.  fejezet                 Találkozás az emberek között

8.  fejezet                 Égi sorompó és a bölcsességek

9.  fejezet                 Egy fény a tengeren

10. fejezet                 A Fenséges Hölgy

11. fejezet                 A Nap-csoda

12. fejezet                 A csillaghajó fedélzetén

13. fejezet                 Tartózkodás a világűrben

14. fejezet                 Ima és üzenetek

15. fejezet                 Egy csodálatos bolygón

16. fejezet                 Az utolsó találkozás

17. fejezet                 A megmentés ajándéka

18. fejezet                 A sugárhatás autójavítást tesz szükségessé


1. fejezet

 

A fényszárnyú lény

Azon a délután otthon voltam. Amikor egyszer épp felemeltem a fejemet, egy fényt vettem észre a szobában, amely lassan egyre erősebbé vált, végül sokkal intenzívebb lett, mint a természetes fény. Ennek a világosságnak a közepén egy különleges szépségű fiatalember alakja jelent meg. Csodálkozva figyeltem őt, és láttam, hogy lábai kissé felemelkedtek a földtől. Mezítláb volt, szikrázó tunikát hordott és két világító szárnyat viselt. Arcvonásainak kedvességétől és magasztosságától elragadtatva sokáig csodáltam őt. Ez a látomás egész hosszú ideig tartott, mígnem végül eltűnt, ugyanúgy, ahogy megjelent.

A rákövetkező napokban nem tudtam elűzni a gondolataimból ennek a jelenségnek a szépségét és az édes béke érzését, amely ebből a fényből áradt. Olyan volt, mintha ez az élmény szótlanul mindenhova elkísért volna. Fiatalkorom óta már nem hittem abban, hogy a víziók valamilyen realitást képviselnének; ezeket mindig az izgatott fantázia termékének tartottam. Most azonban arra gondoltam, hogy ez az ifjú épp akkor mutatkozott meg előttem, mikor nyugodt és kipihent voltam, mentes bármiféle izgalomtól.

Az a bennem lévő nyugalom, amely az átélt esetet kísérte, olyan nagy volt, hogy képes voltam  arra, hogy annak, ami feltárult előttem, minden részletét teljesen egyértelműen észlelni tudjam. Nem tudtam felfogni, de amikor annak az élőlénynek a szárnyaira gondoltam, újra és újra csodálkozva mondogattam magamnak, hogy bizony az angyalok valójában mégiscsak léteznek.

Húsvét előtt egy este éppen hazaérkeztem, és a szokásos dolgaimnak akartam szentelni magam, amikor újból látni lehetett a jelenséget ugyanazon a helyen és ugyanolyan módon, mint az első alkalommal.

Fénye szétáradt az egész szobában, és úgy tűnt számomra, mintha a lelkem legmélyéig hatoltak volna le a sugarai. Ennek a lénynek a sugárzó szépsége egy édes, belső borzongást keltett bennem és azt a vágyat, hogy bárcsak sohase szűnne meg a fénye. Annyira megragadott ez a látomás, hogy arra sem voltam képes, hogy megmozduljak, és arra sem, hogy valami másra gondoljak.

Majd erőt vettem magamon és megkérdeztem Tőle, hogy ki ő. A fénylény elmosolyodott és kedves hangon válaszolt :”Rafael vagyok.” Ezután kifejeztem azt a vágyamat, hogy egy kicsit többet megtudjak róla. Ekkor azt mondta :” A Szentírásban megtalálod Tóbiás könyvét, azáltal jobban megismerhetsz engem. Hamarosan újra látni fogsz.”

Ott állt még mindig előttem áthatóan fénylő és kellemes tekintetével. Aztán eltűnt, és vele együtt feloldódott egyre jobban az egész fényjelenség is.

A könyveim között volt egy Biblia is. Felütöttem, és mintha véletlenül történt volna, egy olyan oldalon, amelyen Tóbiás története volt. Meglepődtem; olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz úgy irányított volna engem, hogy rögtön megtaláltam azt a helyet. Elkezdtem olvasni, és azonnal felismertem, hogy Rafael ”orvosságot” és „Istentől jövő gyógyulást” jelent. Az arkangyal egykor azért szállt le a Földre emberi alakban, hogy elkísérje a fiatal Tóbiást a világ útjain. Elvezette őt menyasszonyához és meggyógyította azt, valamint Tóbiás édesapját is. A végén, amikor pénzzel akarták jutalmazni a tetteit, az angyal felfedte magát, majd felemelkedett és eltűnt a jelenlévők szeme elől.

 

Tóbiás az angyallal

( Gustav Doré : Fiatal Tóbiás és az angyal )

Mindent, ami velem történt, megőriztem a szívemben, abban a reményben, hogy viszont fogom látni Rafaelt, ahogy megígérte.

 

2. fejezet

 

A találkozásra kiválasztott hely

Lefeküdtem egy kis déli pihenőre. Amikor már majdnem elaludtam, szemeim előtt egy tiszta kép bontakozott ki : egy erdőt láttam fáival, aljnövényzetével és egy rétet, melyet egy ösvény osztott meg. Ekkor mély békét érzete szállt rám.

Azon várakozásom alatt, hogy megértsem ennek a látomásnak az értelmét, Rafael hangját hallottam hozzám szólni: „ Jegyezd meg jól magadnak ezt a helyet! Fel kell majd ismerned, mert ez van kiválasztva a találkozásunkra.”

Aztán minden eltűnt, és utána egy derűs nyugalom maradt vissza bennem. Megpróbáltam elképzelni a megígért találkozás módját, és azt gondoltam, hogy a jelenség most már nem a házfalakon belül, hanem kinn a természetben ismétlődik meg. Ez egy válasznak tűnt számomra, de éreztem, hogy ez még nem volt minden. Emlékeztem arra, amit Rafael mondott nekem : „Hamarosan újra látni fogsz.” Elhatároztam, hogy mindent nyugodtan kivárok.

1980. április 23-a éjjelén aztán az angyal közölte velem : „Holnapután kora délután szállj az autódba és menj el Finale Liguréig. Ott meg fogod tudni, hogy mit tegyél. Üdv neked!” Minden tétovázást leküzdve a megadott napon elindultam. A Riviéra ekkor élénk volt azon turistáktól, akik a hétvégét a tengerparton akarták tölteni.

 

Találkozás helye Dibitononak az angyalokkal

 

Finalébe megérkezve viszont már nem volt probléma számomra, mert Rafael hangja pontosan ért el hozzám, és megadta a helyes irányt.” Calice felé kell tartanod”, mondta, „ majd onnan gyalogolj tovább a hegység felé. Még további útmutatásokat fogsz kapni, melyek elvezetnek téged a találkozás helyére.”

Mialatt kocsim haladt előre a völgy útkanyarulatain, nem tudtam megállapítani, hogy továbbutazásom oka vajon egyedül a saját akaratomból fakadt, vagy egy magasabb akarat vezetett; hogy vajon az egész kíváncsiság volt-e, amely minden félelemnél erősebben hajtott, vagy egy olyan találkozásnak reményteli öröme volt, amelyről azt sejtettem, hogy magasztos lesz. Megoldatlan volt azonban a titok : nem értettem, hogy milyen célból lettem meghívva arra, hogy ide felmenjek.

A telepatikus utasításokat követve jobbra fordultam, és most egy másik völgyön haladtam végig, amelyik szokatlan módon hol kiszélesedett, hol meg összeszűkült a Nap késődélutáni fényében. Hajtottam tovább, amíg azt nem mondta nekem a hang, hogy állítsam le a Fiat 500-asomat és menjek tovább gyalog. Végül leállítottam a kocsit az aszfaltozott úttól jobbra egy kis helyen és gyalogosan egy ösvényre tértem, amely felfelé tekergett a hegyoldalon, eközben pedig mindig követtem azokat a pontos útmutatásokat, melyeket a tájékozódásbeli bizonytalankodásaimnál megadtak nekem.

Aztán felértem az ösvény végére, de majdnem teljesen kifulladtam; talán azért, mert ilyen emelkedőkhöz még nem voltam hozzászokva, vagy az ok az az izgató titok is lehetett, mely még itt rám várt. A szívem a torkomban dobogott. Megálltam, és ekkor rögtön eljutott hozzám Rafael hangja : „Nem kell félned semmitől”, mondta nekem. „Lélegezz mélyeket. Pihenj egy kicsit és menj tovább. Jól fogod érezni magad.”

Pontosan követtem a szavait és egy jóleső melegség áramlott át rajtam, amely újra friss erőt adott. Nekiindultam a további emelkedőnek. A Nap mögöttem volt, előttem pedig a Hold látszott. Úgy tűnt számomra, mintha ők a társaim lennének, és azt gondoltam, hogy ők is mindannak a tanúi szeretnének lenni, aminek még történnie kell velem. Ahogy így mentem felfelé, mindig újra felpillantottam az égre. Meg voltam hatódva.

Majd a keskeny út egy nyitottabb vidékre torkollott. Bal oldalon még láttam a völgyet, jobb oldalra a hegység emelkedett. Ekkor felismertem újra azt a helyet, amelyiket a látomásban mutattak nekem. Ránéztem és elcsodálkoztam, hogy egyszer már pontosan ilyennek láttam. Izgalmam fokozódott.”Lélegezz mélyeket és menj tovább”, mondta Rafael. Azt tettem és újból átjárt egy élénkítő, frissítő melegség. Kellemes, lágy szellő lengte körül a testemet. Olyan derűsnek éreztem magam, hogy hangulatomban öröm ébredt. A szellő gyengéden mozgatott néhány levelet, és úgy tűnt számomra, mintha a természet is részt vett volna ebben a várakozásban.

Rafael hangja jutott el hozzám : „ Mi a Nap irányából jövünk”, mondta.” Egészen közel vagyunk.”

Teljesen egyértelműen hallottam a hangot, mintha az égnek egy mögöttem levő pontjáról szólt volna le hozzám. Megfordultam, és a Nap előtt, a völgy fölött egy ködfoltot vettem észre, amelyik gyorsan mozgott lefelé és felém jött. Hallottam, hogy enyhe zümmögést adott ki magából.

Enyhe félelmet éreztem magamban felébredni, ám mégis ezen a titokzatos tárgyon tartottam a szemeimet. Egyre közelebb jött, miközben csökkentette a sebességét, majd elkezdett függőlegesen leereszkedni, mígnem megállt a fejem fölött egy pár tucat méterrel. Most jól láttam : olyannak tűnt nekem, mint egy nagy ezüsttányér, helyenként mintha folyékony üvegónnal lett volna keverve. Körben különböző színű fényei voltak, és alul három nagy gömb volt látható. Én úgy éreztem, hogy valami erősen vonz a magasba és a félelem minden nyoma eltűnt belőlem.

 

Dibitono Adamski-ufóval találkozott

 

A tárgy újból távolodni kezdett az ég felé, majd megállt a fák fölött mozdulatlanul. Most zavartalanul meg tudtam figyelni. A felső részén egy hatalmas kupola volt, melynek legmagasabb pontján egy vakítóan fehér fény világított, amely körben megvilágította a diszkoszalakú korongot. A kupolának körben kerek ablakai voltak, melyekből hasonló fénysugár szűrődött ki, mint amilyen felülről világított lefelé. Ez a fény erősebbé vált, de ahelyett, hogy elvakított volna, egy nagyon kellemes érzést váltott ki bennem. Ehhez képest most a Nap halványsárga volt. Megigézve néztem ezt a fényt, és szokatlan örömöt éreztem a hangulatomban, amely boldoggá tett.

Ebből a fénylő diszkoszból Rafael hangját hallottam hozzám szólni : „Ez nem az első alkalom”, mondta,” hogy a Föld embereivel ilyen módon találkozunk. Mindig is űrjárműveinkből, repülő korongokból és csillaghajókból beszélünk a ti emberiségetekhez. A Szentírásban azt lehet olvasni, hogy az Úr a Föld embereihez a felhőből beszélt; amit te most tapasztalsz, az ugyanaz, mint amit a ti atyáitok az összes korábbi korban megéltek!”

Csodálkozásom nőtt. Felfogtam, hogy azt, amit most megéltem, előttem már sokan mások is megtapasztalták ezen a bolygón. Rafael hangját újra észlelni lehetett :

„Mi az Atya számtalan lakóhelyéből jövünk”, mondta. ( Ján. 14:2 ) Világaink az Egyetemes Szeretet Testvérközösségéhez tartoznak. Közöttünk egyetértés és az ismeretnek egy magas szintje uralkodik, amely számotokra ismeretlen. Kezdettől fogva azért jövünk a világűrből, hogy segítséget és megmentést hozzunk nektek.”

Az a hely, ahol voltam, mintha átváltozott volna a repülő diszkoszkorong fényétől és azoktól a dolgoktól, amelyeket ez a lény mondott nekem. A szabadulásnak és a nagyságnak az érzése töltött el, amilyent még sohasem éltem meg. Olyan volt számomra, mintha szellemem szűk határai eltűntek volna.

„Mi akartuk ezt a találkozást veled”, szólt ismét a hang. „Nagy az örömünk. Légy biztosítva mindenkorra a feléd és földi testvéreid iránt megnyilvánuló szeretetünkről. El fogunk jönni újra. Most mindannyiunk Atyjának nevében üdvözlünk téged!”

Megértettem, hogy ő most másoknak nevében is beszélt, akik a repülő korongban kellett, hogy legyenek. Meg akartam kérdezni őt kérdezni néhány dologról, amelyek a szívemben voltak, de úgy tűnt, hogy nem alkalmas erre a helyzet, és azt mondtam magamnak, hogy most úgysem találtam volna megfelelő szavakat.

„Nemsokára viszontlátjuk egymást”, mondta Rafael,”,de akkor nem egyedül leszel. Üdv neked!”

Az a fény, amely körbefogta a repülő korongot, hirtelen megváltoztatta a színét : fehérből rózsaszín, majd sötét narancssárga lett, egészen villámlásszerűen, és abban a pillanatban világosan kivehetően láttam a korong belsejét, mintha a jármű közelebb jött volna hozzám és átlátszóvá lett volna. Az angyal ekkor a korong kupolája alatt állt felém kinyújtott karokkal. Egy bokáig érő ruhába volt öltözve és még más személyek is voltak körülötte, akiket nem tudtam világosan látni. Majd a lebegő tárgy egyetlen fénnyé vált, egy kicsit erősebb zümmögést hallatott, és villámgyorsan elrepült a Hold irányába és szempillantás alatt eltűnt. A fák fölött csak egyfajta ködfelhő marad vissza utána, amely végül lassan feloszlott.

 

3. fejezet


Az első találkozás a Földön

 Rafael itt volt, körülbelül 50 méterre az én helyemtől, ahol álltam. Kb. 190 cm magas volt és kora nem volt megállapítható. Az arcvonásai ugyanazok voltak, mint amikor az otthonba megjelent. Ugyanúgy nézett ki és ugyanabban a szépségben sugárzott. Így állt egyenesen az olajfák között és mosolygott rám.

Úgy éreztem, hogy vonzódom hozzá, és leírhatatlan öröm áramlott át rajtam, olyan, hogy teljesen meg voltam hatódva. Szeretettel, kedvesen üdvözölt engem. Én elmondtam neki, hogy örülök, hogy találkozok vele, majd még sok más dolgot akartam mondani neki, de a nagy izgalomtól nem voltam képes rá.

Felszólított, hogy maradjak nyugton, és elmondta, hogy lesz időnk és alkalmunk arra, hogy mindent tisztázzunk, ami szívemen van. Ekkor megértettem azt az egész felelős gondoskodást, amely ezeket a más világokból származó lényeket hatja át a Föld jóléte érdekében. Nem tudtam, hogy mit tesznek ők, de az a bizonyosság élt bennem, hogy a földlakók javára dolgoznak. Emellett a hála valamilyen élénk érzése mozgott bennem, amely keveredett azzal az izgalommal, melyet a repülő koronggal történt első találkozásomkor éreztem.

„Én akkor a fénydimenziómban mutatkoztam meg”, mutatta egy saját magára utalt kézmozdulattal. „ És most kozmikus ( megj : űrutazó ) alakomban látsz engem. Mi érthetővé fogjuk tenni számodra a valóságnak ezeket az elemeit. Már a múltkor is mondtam neked, hogy az Írás tudósít az egyik olyan küldetésről, amelyet a Földön vittem végbe. Sokan mesének tartják ezt az elbeszélést. Te azonban megerősítheted mint valóságot. A Bibliában tudósított tények közül nagyon sok történetet tekintenek szimbolikusnak és elvontnak, bár azok ténylegesen megtörténtek, és más események még csak most vagy később fognak megtörténni. Ha a Föld emberei értelmüket és szívüket megnyitják, sok ismeretet fognak még szerezni és sok igazságot fognak még megtapasztalni, amelyek most még rejtve vannak. El fog jönni az a pillanat, amikor bolygótok összességében belép egy olyan korszakba, amilyent sok ezer éves történetében még sose élt meg.”

Észrevettem, hogy ez a lény egyszerűségében és természetességében belső nagyságot és felmérhetetlen tudást rejt magában. Sajnálkozással gondoltam ezért a földlakók büszkeségére és fennhéjázására, magamat is beleértve. Ki tudja, mennyi ideig kell még fáradoznunk, hogy a jóságnak és az alázatnak erre a fokára jussunk!

„Ez nagyon szép!” mondta Rafael, miközben az előttünk lévő síkság felé fordult.” A ti Földetek az egyik legszebb a Kozmoszban. És mégis veszélyben forog, azoknál önzése és büszkesége miatt, akik belementek abba a kockázatba, hogy belerántsák a Földet egy olyan pusztulásba, mely korábban még nem fordult elő. Kezdetektől fogva azt keressük, hogy hogyan segítsünk nektek, mert azon fáradozunk, hogy megakadályozzuk azt a rosszat, amelyet most ti készíttek elő a Földön, és jó irányba próbálunk befolyásolni benneteket a cselekedeteinkkel. Ezt mindenesetre a szabad döntésetek tiszteletben tartásával tesszük. Nálunk nincs erőszakosság és uralomvágy.”

Szavainak hangja komoly volt, mégsem éreztem benne az erőszaknak még a nyomát sem, inkább egy mély fájdalmat, nagy szeretettel párosulva. És bár nem tartottam magam képesnek arra, hogy egy ilyen fontos témáról folytassak beszélgetést, mégis bátorságot merítettem, és megkérdeztem :” Azt jelenti ez, hogy segíteni fogtok nekünk, ha a Földön súlyos dolgok történnek?”

„ Mi mindannyian testvérek vagyunk” válaszolta, „ az egyetlen Egyetemes Atya gyermekei. A szeretetünk feltétel nélküli mindenki irányába, azok irányába is, akik olyat vettek a fejükbe, hogy a vész útjait járják és szenvedést és halált okoznak, mivel hogy ők ellentétben állnak a Teremtő Egyetemes Törvényeivel. Ők nem akarják megérteni, hogy a ’szabadság’ valójában azt jelenti, hogy a szeretet végtelenül sokféle útját járjuk. Mert csak ebben az irányban van az élet. Ha viszont egy ilyen jó Atya nagylelkűségével visszaélnek, akkor nagy a baj, és az kihívja az Ő igazságosságát, melyet mi mint istenit tisztelünk.

Arca gondterhessé vált, anélkül, hogy emiatt elvesztette volna a tiszta, fenséges kifejezését. Aztán mosolyra derült, és ezt mondta :

„ Mi sok dologban akarunk tanítani benneteket. Érthetővé fogjuk tenni számotokra, hogy az egész teremtésben a szeretet erősebb minden más valóságnál. Ez az Atyaisten végtelen könyörülete miatt van így. A földi embereknek majd be kell látniuk, hogy milyen veszélyes az, ha nem engedelmeskednek az egyetemes, az ő szeretetéből ajándékozott törvényeknek és felborítják azokat az alapokat, amelyek a Kozmoszt kormányozzák, és mindenütt életet keltenek. Amennyiben ők ezt nem akarják belátni, akkor tévedéseiknek megfelelően tapasztalni fogják a szenvedés tisztító erejét.”

Még ezt is szomorúan és bánatosan mondta. Aztán hozzátette : „ Most menj, és nézz egy fedél után, mert erősen esni fog.”

Csak most vált világossá számomra, hogy a korábban beborult idő továbbromlott és a Toscana-emiliai Appenninek hegyei esőfelhőkbe burkolóztak, melyekből a csapadék mindenhova eljutott. El kezdett esni, és kis idő múlva egy olyan záporeső ömlött arra a helyre, hogy már egyáltalán nem láttam semmit.

Siettem, hogy menedéket találjak egy közeli kápolnánál, de ez majdnem fölöslegessé vált, mivel a bőrdzsekim teljesen vizes lett és ugyanez történt a hajammal is. A cipőm, a táska, amely a vállamon lógott és a nadrágom is csuromvizesek lettek. Zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, és kellemetlenségem egyre nőtt, úgyhogy arra gondoltam, hogy leereszkedem a hegyről és keresek valami menedéket, ahova beállhatok, vagy valakit, aki csereruhát tudna nekem adni. Elhagyatottnak érzetem magam és belülről is viaskodtam, ugyanis meghasonlottnak éreztem magam a között a szándék között, hogy bízzak-e Rafaelben és várjak rá ott fent a hegyen, vagy a biztos elázástól menekülve valahol máshol keressek menedéket.

Teljesen átáztam és már fáztam is. Az elcsüggedéstől gondterhelten egy kéréssel fordultam a látogatómhoz, hogy tegyen már értem valamit, amennyiben ez megengedett lenne számára.

Ekkor válaszként a magasságból hallottam lejutni hozzám a hangját : „Gyenge hitű vagy”, mondta nekem.”Rövid időn belül meg fognak nyílni a felhők és a Nap fel fog melegíteni téged.” Az eső kezdett is alább hagyni, mintha azok a szavak váltották azt volna ki. Fokozatosan egyre tisztábban láthattam a fákat és a dombokat.

Eltelt néhány perc, és a felhők mögül, melyek mintha megszűrték volna a fénysugarakat, előbukkant a Nap. Az ég gyorsan kivilágosodott. Csodálkozva figyeltem a természetet, amely most úgy tűnt, törődik velem, miután egy kemény próbának vetett alá. Mindenesetre fáztam, és nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is tudna engem megszárítani a Nap, amely már lemenőben volt. Még egyszer egy kérést intéztem Rafaelhez, hogy mentsen meg e bajtól. Aztán hallgattam és csendben vártam.

Nem sok idő telt el, csak néhány perc, amikor a Nap felől egy fényt láttam jönni, amely közeledtekor a repülő diszkoszkorong kupolás alakját vette fel. Magasan a síkság fölött volt és gyorsan mozgott előre, amíg fölöttem megállt. Aztán elkezdett megint lassan süllyedni, míg kevéssel a fejem fölött nem lebegett. A távolságot néhány tucat méterre becsültem.

„Más testvérek is a Földről”, mondta a hang,”hozzád fognak csatlakozni a következő találkozásunkkor. És mellettem is lesznek más testvérek. Hamarosan újra találkozunk. Viszontlátásra!”

A fényes repülőtárgy felszállt a magasba, átlósan elbillent, majd egy hihetetlen pályát leírva eltűnt az égen. Ezután végignéztem magamon, és láttam, hogy teljesen száraz vagyok, mintha egyetlen egy vízcsepp sem ért volna. Ettől jó kedvem lett.

Ekkor hirtelen, magasan fenn a kék égen repülő korongok három hulláma jelent meg jól láthatóan, melyek az én látószögemből oválisnak látszottak. Aztán eltűntek a hegyek mögött.

1980. április 27. volt, két nappal a Finaléba történt utazásom után.

 

4. fejezet


A Találkozások Völgye

Mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, Tina, a menyasszonyom a legpontosabban leírta nekem a találkozás egész lefolyását. Elmesélte, hogy néhány barátjával együtt töltötte a vasárnap délutánt, és akkor egy adott pillanatban egy tiszta látomásban megmutatkoztak számára ezek az események. És egy hang elmagyarázta neki, hogy miről van szó, és bejelentette, hogy ő, Tina az elkövetkezendő találkozásoknál mellettem lesz. Ebből azok közül, akik mellette voltak, senki sem vett észre semmit.A mélységes béke érzete töltötte el a lelkét, és fölöttébb boldognak érezte magát. Leírta nekem a helyet, a várakozás menetét, a találkozást és a zivatar miatti lehangolódásomat. Nem hiányzott semmi. Nem tudtam hová lenni a csodálkozástól, és mindenekelőtt az a gyorsaság gyakorolt rám nagy hatást, amellyel ezek az események követték egymást. Mindenesetre örültem, hogy van egy "tanúm" mindarra, ami velem történt.

Tájékoztattam Tinát a mindenségből jött férfi személyéről. Elmondtam neki, hogy otthon egy nagy fényességben láttam őt, és ezért Tina is hozzálátott, hogy elolvassa Tóbiás történetét.

Tapasztalatainkat közöltük néhány barátunkkal. Éjszaka azonban kínzott a félelem, hogy nem tartottuk meg a titkot, mint ahogy Rafael kérte tőlem. Sokáig ide-oda hánykolódtam az ágyban és azt mondtam magamnak, hogy talán egy szép kis szerencsétlenséget okoztam, és hogy Rafael talán már nem mutatkozik meg többet számomra. Ebben a bánatban történt, hogy Rafael észlelhetővé tette magát.

"Semmi sem történik véletlenül", mondta nekem jóságosan. "Ne gyötrődj! Ami történt, be volt tervezve. A következő találkozáshoz elhozod Tinát és a barátokat is magaddal, és majd megteszed, amire kérni fogunk." Félelmeim átalakultak örömmé és nagy vigasztalássá. Az éjszaka közepén felhívtam Tinát és csak akkor aludtam el, amikor már reggel volt.

*

Május elsején délután az autópályán voltunk Finale felé. Újból Calice Liguréhez vezettek bennünket. Onnan továbbhaladtunk fel a hegyre.

Egy adott pillanatban Rafael közölte velem, hogy az a négy barát. aki elkísért minket, várjon egyenlőre egy bizonyos helyen néhány kilométer távolságban attól a helytől, ahol a találkozásunk létre fog jönni. Megadtam tehát nekik, négyüknek azt a helyet, hogy hol álljanak meg, és Tinával továbbhajtottam. Odamentünk, ahol először láttam meg a korongot. Rafael kért, hogy menjünk még tovább és egy nagyon meredek utat jelölt ki nekünk.Fiat 500-asomnak nagy fáradságába került, hogy leküzdje ezt az emelkedőt. Akadozott ide-oda, mert ott már nem volt asztalt és a talaj viszont nagyon köves volt, így csak lépésben tudtunk előrehaladni.

Néha mondott valamit Rafael, de hallottuk más testvérek hangját is, akik vele voltak. "Ez a Találkozások Völgye", kiáltott fel Tina leírhatatlan örömmel." Úgy tűnik nekem, hogy mindenütt hallhatjuk őket." Tina a legcsekélyebb félelmet sem mutatta, hanem csak az a vágya volt, hogy találkozzon velük.


Giorgio Dibitono és Tina de Pasquale a Találkozások Völgyében

 ( Giorgio Dibitono és Tina de Pasquale a Találkozások Völgyében 1980-ban )

 

Mint ahogy Rafael járt el velem az első alkalommal, úgy kértem most én is Tinát, hogy maradjon nyugodtan és várjon. Egy réthez értünk, ahonnan kocsival lehetetlen volt továbbjutni, így ott leállítottam az autómat. Ám csak most vettem észre, hogy az idő szeles volt, az ég pedig szürke. De nem tudtam ezen sokáig gondolkodni, mert hirtelen lépéseket hallottunk magunk mögött.

Megfordultam és három férfialakot láttam. Attól féltem, hogy Tina pánikba eshet. De ő ezzel ellentétben kiszállt a kocsiból és elindult velük szembe, mintha régről ismert barátokkal találkozna. Én követtem Tinát és így közvetlenül Rafaellel találtam szembe magam, aki egy kicsit bő, ezüstös űrruhát viselt.

Vidáman üdvözölt engemet meg Tinát, de ugyanígy tett a másik két személy is, akik többé-kevésbé hasonlóan voltak öltözve, mint Rafael, csak szorosabb és sötétebb űröltönyt viseltek. Magasak voltak és szép arcaik nagy jóságot és mély szellemiséget fejeztek ki.

Bemutatkoztak, és elmondták, hogy a neveik fedőnevek, melyeket egykor egy földi testvér, George Adamski adott nekik, aki évekkel ezelőtt ( megj : az ötvenes években ) találkozott velük.

"Én Orthon vagyok", mondta kettőjük közül a nagyobbik.

"Az én nevem Firkon", mondta a másik.

Rafael nagyon kedvesen karon fogott engem és gyengéden továbbvezetett egy enyhe lejtőhöz. Ott leült a fűbe; én ugyanezt tettem, és helyet foglaltam mellette. A mindenség másik két testvére nem messze tőlünk állva maradt és Tinával beszélgetett. Láttam, hogy lengeti a szél a hajukat, úgy, mint Tina hosszú haját és ruháját. Nagy felhők úsztak tovasietve az égen, és úgy látszott, hogy Rafael és a két társa nem nagyon törődnek ezzel az erős széllel.

"Én is kaptam egy fedőnevet", mondta Rafael. "Engem Ramunak neveztek ( megj : Adamski Az űrhajók belsejében c. könyvében ), de most jó, hogy ismertté válik, hogy ki vagyok valójában. És amit a földi testvéreknek tudniuk kell, az a szerep, amit az Atya korszakokkal ezelőtt ránk bízott, abból a célból, hogy megmentsük ezen bolygó lakosait.

Meghatott engem az a nagyság és egyszerűség, ami ebből az emberből sugárzott; tökéletes egyensúly uralkodott minden megnyilvánulásában és benne minden bölcsességről és igaz tudásról tanúskodott. Finom, tapintatos kedvessége lénye természetéből következett.

"Az a négy testvér, akik ott lenn várnak rátok", fűzte hozzá,"jeleket fognak kapni, melyek lehetővé teszik számukra, hogy ők is részesülhessek ezen találkozás élményében.

Perfekt olaszul beszélt, bármilyen nyelvjárás halovány nyoma nélkül. Viszont tudtam, hogy neki nem kell beszélnie ahhoz, hogy közöljön valamit, de nagyon tetszett nekem, hogy mégis megtette ezt, mert ez még bizalmasabbá tette őt számomra.

"Az a kinyilatkozás, amelyet adni fogunk nektek", mondta,"a Föld minden jóakaratú emberének szól. De ez vele jár bizonyos következményekkel is; mert nem mindenki fog hinni nektek, épp úgy megérteni és szeretni sem fog mindenki. De mi segíteni fogunk nektek és mellettetek leszünk. Ez a szeretetünkből és a belső megbízásunkból fakadó feladatunk is."

Semmilyen kétségem nem volt szavainak becsületessége és jósága felől, annak ellenére sem, hogy szavai igazi jelentőségét még nem tudtam felfogni. Úgy találtam, hogy jogos volt szeretetről és megmentésről beszélnie, éppen ezért én is mindent meg akartam tenni, ha tőlem kérnének valamit, mindenki javára, akárki legyen is az.

"Mi akartuk azt, hogy itt találkozunk veletek fenn," tette hozzá Rafael,"távol a város szennyeződéseitől, hogy elmondjuk nektek : azon vagyunk, hogy a földi emberek egyre nagyobb számával vegyük fel a kapcsolatot. Néhányan csak villámgyorsan tovaszállni látnak minket a ti egetekben, mások fényeket látnak, vagy jeleik, álmaik és látomásaik vannak. Egyeseknek megmutatkozunk úgy, ahogy most nektek. Ezek a tanúink tudósítóként szolgálnak számunkra azoknál, akik nem láttak minket. Nem veszíthetünk sok időt. Ha az emberek nem látják be a tévedéseiket, hamarosan nagyon súlyos dolgok fognak történni. Ezek az Írások megjövendölték, és néhány tudják is, de sajnos a legtöbben nem hiszik el és és azt gondolják, hogy ami leirattatott, az csak egy mese."

Elgondolkozva hallgatott, majd azt mondta : "Ma erős szél fúj, de hamarosan a Föld négy sarka felől sokkal viharosabb szél fog feltámadni ( Jel. 7:1 ), és minden felhőt el fog söpörni. Az a zűrzavar, ami most uralkodik a Földön, csak kevesek számára engedi meg azt, hogy teljesen megértsék : az összes jövendölés - melyeket azon embereknek adtunk, akik hűen képesek voltak azt továbbadni - közel van a beteljesedéshez. Őket gyakran kinevették, félreértették, üldözték, sőt még meg is ölték. Mégis minden alkalommal beteljesedtek a szavaik.

"Annyi fájdalomtól", folytatta enyhe sóhajtással, "sok fájdalomtól szabadulnak majd meg a földi emberek, amikor majd lemondanak a büszkeségükről és az erőszak alkalmazásáról. Majd amikor lemondanak az emberek arról, hogy rosszat használjanak a rossz legyőzéséhez, akkor megrövidül a ti utatok, és nagy lépéseket fogtok tenni a jó irányába."

A szél tovább viharzott dühében, és időnként elállította a lélegzetet is. Rázta a fákat és átsüvített a mezőkön. Az volt a benyomásom, mintha a természet is részt venne azokban a dolgokban, amelyeket Rafael bolygónk viharos jövőjéről kijelentett. A szemembe nézett és azt mondta : "Ha nem váltok egyszerűekké és jókká, és ha nem küzditek le a büszkeséget és az erőszakosságnak bennetek uralkodó szellemét, nem nyerhetitek el azt az igaz ismeretet, amely egy helyes fejlődést tesz lehetővé. Fontos, hogy mindenki megnyissa a saját szívét ennek az igazságnak a megértésére. Sokan megmosolyogják ezeket önhittségük és fennhéjázásuk alapján. Ilyen módon megváltásuk nem lesz lehetséges."

Erre én kifejeztem e mindenségből jött testvérnek az iránti kétségemet, hogy lehetséges-e a Földön ilyen kinyilatkoztatás elfogadása.

"Mindez", folytatta Rafael szavaimra válaszolva, "hosszú idő óta zajlik ennek a bolygónak a népei között. Szükséges azonban, hogy az igazságot hangosan hirdessük, hogy akik erre várnak és be akarják fogadni, azt meg is tudják tenni. Ám olyanoknak, akik nem hisznek, van más küldetés is, amit az Atya működésbe hoz, és megint másoknak még lényegesebbek fognak következni, hogy senki se váljon a gonosz áldozatává. Közülünk sokan a kezdetektől fogva leszálltak ide a Földre, és időről-időre megszületnek egy földi testben, hogy különösen nehéz feladatokat oldjanak meg, és szembeszálljanak a gonosszal. Mindenesetre először saját magunkat kell megmentenünk, és csak azután lehet véghez vinni azt a megbízatást, amelyre valaki megszületett a Földön."

Elcsodálkoztam azon, amit itt hallottam.

"Tehát", kérdeztem,"azért jön valaki a mindenségből a Földre, hogy megtanuljon jó lenni vagy azoknak segíteni, akiknek tanulniuk kell? Akkor ez olyan, mintha valaki lövészárokba menne; először ügyelnie kell arra a veszélyre, hogy nehogy saját maga semmisítessék meg, és azután engedheti magának az előrenyomulást az ellenség ellen, hogy segítségére legyen saját fegyvertársainak azok megmenekülése érdekében."

"Igen", mondta Rafael."De ebben a harcban a szeretet és a bölcsesség, a jóság és a türelem fegyverei használatosak, valamint annak a hite, hogy az Atya megmentési terve, ahogyan az Írásokban meg van jövendölve, tökéletesen be fog teljesedni, az emberek növekvő hitetlensége ellenére. Az Istent a Seregek Urának nevezték. A Biblia tudósít bennetek a mennyei seregek és a gonosz hatalmai között dúló harcról. És az jó, hogy az Úristen seregének hadereje a mindenségben van, amely buzgón fáradozik a Jónak a Földön való győzelméért - egy mozgósított sereg a szeretet és a gonosztól való megmentés "harcában". Leszállásaink a Földre ebben az időben egyre gyakoribbak ennek a küldetésnek az érdekében. Mi sokan vagyunk.

"És tudják, akik a Földre születnek, hogy ők olyanok?", kérdeztem.

"Sokan nem tudják", válaszolta, "mert felejtés lép fel náluk, hogy megakadályozza a származásukra való tiszta emlékezést. A felejtés azért szükséges, hogy a bolygón történő tartózkodás alatti élet ne legyen túlságosan nehéz. De aztán minden testvér, aki az Egyetemes Szeretethez tartozik és befejezte idejét a Földön, teljes ismeretet szerez arról, hogy ki ő, és fel tudja majd becsülni munkáját és a részünkről sohasem hiányzó segítséget."

Megkérdeztem : "Netán az Írás erről is beszél?"

"Bizony, mondta Rafael." A Teremtés Könyve említi, hogy az Isten gyermekei megszülettek a Földön, hogy annak az időnek a társadalmát, amely már nagyon meg volt rontva a gonosz által, újra meggyógyítsák, és ők feleségül vették az emberek lányait, akik tetszettek nekik. Nagy erőfeszítések történtek a tisztítás érdekében, hogy a Jó felülkerekedjék a gonoszon."

Ez a szokatlan lény most ott nekem olyan dolgokat mondott, amelyeket akkor nem egészen fogtam fel. Mindenesetre tudtam, hogy ő olvasott a gondolataimban és a szívemben. Immár biztos voltam, hogy az ő megértésében és jóságában. Hallgattam, és gondolkoztam a szavain és azon, amit elmondott nekem.

"Azt akarod kérdezni", mondta most Rafael újra,"hogy miért nem mutatkozunk meg nyíltan a Föld minden lakója számára, miért nem teszünk valami feltűnőt és nagyot, hogy az igazság mindenki számára ismeretessé váljék és mindenkinek egyszer 's mindenkorra megnyissa a szemeit? - Ezek olyan kérdések, melyeket a földi ember mindig is feltett, nevezetesen mióta a Föld a megváltás bolygója. És most ugyanazt mondom nektek, mint ami egykor már el lett mondva és fel lett tárva : nem lehetséges a megjelenés, és egészen addig nem is lesz lehetséges, amíg a Föld testvérei meg nem nyitják a szívüket az alázatosság és az Atya szeretete számára! Mi a ti legnagyobb javatokra működünk, és ismerünk olyan dolgokat, amelyeket a ti tévedések által elvakított vélekedésetek elkerül. Mi tudunk cselekedni és várni is.

Korábbi korszakokban, mikor a dolgok még másképp álltak, mint ma, megmutatkoztunk és teljesen nyíltan vezettük az embereket. Nem tehetünk erőszakot, azonban a szabad akarat ajándékával, amelyet Isten, az Atya minden gyermekének megadott, és ti azon akaratotoknak a hatalmával, hogy kipróbáljátok a rosszat, még rosszabb tettek végrehajtására vitt benneteket, annak tudása alapján, amit megszereztetek.

Az egész kozmoszban nincs megengedve a magasabban fejlett testvérek számára, hogy hozzányúljanak azoknak a szabadságához, akiknek még egy hosszú utat kell megtenniük. Az oly sok rosszat csak akkor lehet majd leküzdeni. ha ők maguk tapasztalták meg a szörnyű pusztító hatásukat, és ez az ő szívük keménysége miatt van, nem azért, mert a Jónak nem lenne meg a megváltó ereje; ellenkezőleg, ez az isten előtti behódolás lenne a rövidebb és az Atya részéről áldott út."

Rafael felállt. Én ugyanezt tettem.

"Most el kell válnunk egymástól", mondta.

Tina és a mindenség két testvére, akik vele beszélgettek, odajöttek hozzánk.

"Mi", mondta Rafael,"minden eszközzel azért dolgozunk. hogy a Jó végleg kiteljesedjék a Földön.

Ez részünkről olyan döntéseket feltételez, amelyek összhangban vannak azokkal a törvényekkel, amelyeket az Atyaisten akart. Néha ezek számotokra alig érthetőek, mert ti az emberi hatalom logikáját követitek, amely ellentétes az Egyetemes Szeretettel.

A ti ismereteitek emberi korlátozottságának megfelelően tévedtek, amikor rólunk mondtok ítéletet. Ezért lett megmondva és leírva, hogy ne ítélkezzetek. Ehelyett ítélkeztek Isten helyett, aki az Atya, és felettünk meg saját testvéreitek felett is. Mégpedig az előítéleteitek szerint ítélkeztek. Viszont amikor eljuttok az igaz ismeretre, nyilvánvaló lesz számotokra azon tévedésetek, mikor ítélkeztetek. Hiszen az igaz ismeret a szeretetben van. A Földbolygó most kevesebb a szeretettel rendelkezik, mint levegővel, melyet a lakói belélegeznek."

A szél ekkor viharossá vált és mindent megremegtetett. Azt gondoltam, hogy ha ezek az oly kedves és jó testvérek a mi bolygónk dolgai miatt ilyen gondban vannak, akkor a helyzetnek komolyabbnak kell lennie, mint amennyire azt az én tudatlanságom felismerni engedte. Végül szeretettel üdvözöltük egymást. Rafael biztosította, hogy hamarosan újra látni fogjuk egymást.

Ők útjukra indultak repülőjükhöz, ami a fák között volt elrejtve. Bennem késztetés volt arra, hogy kövessem őket. Rafael megfordult, és anélkül, hogy megmozdította volna az ajkát, azt mondta nekem : " Ne most! El fog jönni az idő, hogy felszállhattok az úrhajóink fedélzetére."

Állva maradtam. Aztán mégis tovább akartam menni, de egy erő visszatartott, ami miatt elálltam a szándékomtól. Tina integetett a kezével, és a testvérek megfordultak és még egyszer üdvözöltek bennünket. Aztán láttuk felszállni a diszkoszt a zöld táj fölött egyre gyorsuló sebességgel. Feltűzött a felhőkig, amelyek mögött végül eltűnt.

Amikor visszaereszkedtünk a völgybe, a négy barátunk, akik ott vártak ránk, azt mondták, hogy látták a repülő korongot, és a beszélgetések egyes részleteit is ismételték számunkra, azokat tehát, amelyeket az űrbeli testvérekkel folytattunk és amelyet ők telepatikus úton kaptak meg. Meghatottan tértünk vissza az országútra és Finalborgo egyik kis vendéglőjében zártuk az estét, ahol erről a találkozásról beszélgettünk.

Aztán visszatértünk Genovába.

Folytatás következik

 

http://spiritufo.ditro.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Margit - ....

Szeretném megkérdezni, hogy a könyv többi fejezetét hol lehet elolvasni, mert én eddig csak a 1-8 és a 12 fejezetet találtam a neten.
Nagyon szeretném a többit is elolvasni.

Szívességét előre is köszönöm.

Üdv. Margit

Chagall - 8 fejezetig olvasva....

2-3 mondat van a sok szépség közé becsempészve amit még Jézus is kifakadva az iagztalanság okán jelezte uj szövetséget köt az emberrel mert a zsidók olyan terheket raktak az emberek vállaira melyeket azok elcipelni képtelenek. ("ördög a ti atyátok hazugság lakik a szivében.....)

2,Jézus Adfiabene hercegi család lánya volt Mária Jézus földi édesanyja!

3.nem az a célom, hogy az evangélistákkal vitatkozzam, hanem azt akarom bizonyítani, hogy a galileaiak fajilag, (szkyták a zsidók számára gojim)népszokásban, nyelvben és hitviIáguk tartalmában különböztek a júdeaiaktól,(zsidók) mert arámok voltak. Jézus Urunk is hozzájuk tartozott és "keresztelő" János is.

Továbbá:A zsidó hagyományokhoz simított evangéliumok talán azért beszélnek olyan keveset Jézus Urunk Édesanyjáról, mert valószínűleg különös tisztelet illette Őt meg ezen a napon. Derítsükfel és tanuljuk meg ezt is. Megint a Koránt említem. Így ír Máriáról:

"Szűz Mária a Teremtő csodás akarata szerint jött a Világra." (Sure 19/16 ) A további igazságot a gnosztikus evangéliumok adják.
Belőlük tudjuk meg, hogy Mária ott lakott, ahol Péter és András- Kapernaumban. De ott lakott Édesanyjával "Szent Fia" is, a TáltosIsten.

Tehát a szép szeretetteljes csomagolásban vigyázat méreg is belevan göngyölve.

Ez nem a hit hiánya hanem oly régóta állandóan a gonosz erők az embert visszatartják a fejlődéstől!

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 16
Összes: 2663647
Hónap: 22560
Nap: 774