Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A JÖVŐ MÁTRIXA Rockefeller tanulmány - 34.oldal - ÉRDEKES

 
 
Találtam és elolvastam egy nagyon érdekes tanulmányt, amit a Rockefeller Alapítvány készített 2010 májusában. A jövőbeli eseményekre való felkészülés és reagálás van benne sok minden mással együtt. Érdemes megnézni már csak olyan szempontból is, hogy milyen alternatívákat látnak a döntéshozók közelében lévők.
A Rockefeller Alapítvány kicsit publikusabb, nem annyira rejtett, mint a CFR. Képletesen a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) felé vezető folyosón az egyik szoba....
Nem is lepődnék már meg rajta, ha a 34. oldalon nem bukkantam volna az alább lentebb szereplő (múlt időben írt ) eseményleírásra:

AZ EREDETI PDF DOKUMENTUM A Rockefeller Alapítványnál letölthető (még)


De előtte: bevezetőjét lefordítottam az irományuknak:"A Rockefeller Alapítvány támogatja a munkát, mely kiterjeszti a lehetőséget és megerősíti a rugalmas reagálást társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti kihívásokra, megerősítve azt az úttörő küldetést, amit 1913 óta betölt az emberiség "jól-léte" érdekében......." 
(érdemes megjegyeznem, hogy 1913 pont az év,  amikor sikerült pénzkibocsátás jogának megkaparintásával és a FED megalapításával a Rockefeller/Rothschild/Morgan/Warburg családnak átvenni az irányítást az USA felett és a mai napra tökéletesen megszilárdítani, mint szervezett magánhatalom.....Szerk.megj.)

.... "Stratégiai eszköztárunk egy fontos - és újító - összetevője a "scenario planning"... forgatókönyv tervezés. Egy eljárás, melynek során elbeszéléseket, narratívákat készítünk a jövőről, melyre sajátos hatást gyakorolhatnak bizonyos kihívások és lehetőségek. Hisszük, hogy a "forgatókönyv-tervezés" nagyszerű potenciállal bír a  (philanthropia='emberbarátiság') hasznára azonosítani egyedi beavatkozásokat, szimulálni és elpróbálni fontos döntéseket, melyeknek mélyreható következményei vannak és megjelölni előzetesen még fel nem fedezett területeket és kapcsolódó lehetőségeket. Módszertani struktúrát adni, mely arra segít fókuszálni, amit még nem tudunk, ahelyett, amit már igen." 

A tanulmányban 4 nagyon különböző jövő Mátrixát jelölik meg:

 
SCENARIO 1. LOCK STEP  ( felülről lefelé irányuló kormányzati ellenőrzés és tekintélyelvűbb vezetés korlátozott innovációval és növekvő állampolgári ellenállással)

SCENARIO 2.

  

CLEVER TOGETHER 

 

( egy olyan világ, ahol rendkívül összehangolt és sikeres stratégiák célozzák meg a sürgős és mélyben gyökerező világszintű kérdéseket.)
SCENARIO 3.

  

HACK ATTACK

 

( egy gazdaságilag instabil és sokkra hajlamos világ, melyben a kormányok gyengék, a bűnözők boldogulnak és veszélyes újítások jelennek meg.)
SCENARIO 4.

  

SMART SCRAMBLE ( egy gazdaságilag depressziós világ, melyben az egyének és közösségek csak helyileg fejlődnek és rögtönzött megoldásokat találnak ki az egyre növekvő problémákra.)

A LÉNYEG:  
A tanulmány böngészését mindenkire rábízom. Számomra egyetlen dolog volt, ami kiugrott így hirtelen, ez pedig a HACK ATTACK rész bevezetője és a benne lévő dolgok.

 

"Pusztító sokkok, mint Szeptember 11, a 2004-es dél-kelet ázsiai cunami, a 2010-es Haiti földrengés hirtelen bekövetkező katasztrófákra készítette fel a világot. De arra senki sem készült fel, hogy ezek a széles-skálájú katasztrófák ekkora ilyen lélegzetelállító frekvencián fognak lezajlani.
A 2010 és 2020 közötti éveket "doomed decade"-nek (a végzet évtizede) nevezték el, joggal: a 2012-es olimpiai bombatámadás, mely 13 000 embert ölt meg és a közel utána bekövetkező földrengés Indonéziában 40 000 áldozattal, egy cunami, mely szinte letörölte Nicaragua-t és a Nyugat-Kínában kialakult, évezredenként egyszer előforduló,  éhínség, mely a klímaváltozáshoz kapcsolódik."


Ugye láttátok, ami nekem is szemet szúrt ?!!! És a kedvenc számuk (13) megint.... Pont 13ezer. Nem összeesküvés, ők írnak róla. A dokumentum eredeti. A saját szerverükön van. Nem mondom, hogy be is kell következnie, de gondolkodásra okot ad. (Szerk)

"Nem meglepően, ezen halálos aszinkron katasztrófák nyitósorozata (több is volt belőlük) hatalmas nyomást helyezett a már amúgy is túlfeszített globális gazdaságra, mely recesszióban lépett be az évtizedbe. Masszív humanitárius erőfeszítések óriási költségeket emésztenek fel, de az elsődleges források - segélyszervezetektől a fejlődő világ kormányainak - kifogytak a rendelkezésre álló alapokból. A legtöbb nemzetállam nem engedheti meg magának, hogy "lezárt pénzekhez" nyúljon hozzá, nem is beszélve, hogy egyedül válaszoljon a megnövekedett állampolgári igényekre, akik nagyobb biztonságot, több egészségügyi ellátást, szociális programot, szolgáltatásokat és az infrastruktúra javítását követelik. 2014-ben sárlavinák Limában több ezer embert temettek be, csak minimális segítség jutott, az Economist főcíme : "A Bolygó végül tényleg csődbe jutott ? "
Ezek a szörnyű körülmények nagyon kemény kompromisszumokat kényszerítettek ki. 
2015-ben az USA védelmi kiadásai jelentős részét átcsoportosította hazai célokra, kivonult Afganisztánból - ahol az újjáéledő tálibok ismét magukhoz ragadták a hatalmat. Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában egyre több nemzetállam vesztette el az államháztartás feletti irányítást és a képességet, hogy segíthessen polgárainak és megtartsa a stabilitást és a rendet. Az erőforrások feletti és kereskedelmi viták, együtt komoly gazdasági és éghajlati feszültségekkel sok szövetségest és partnerséget a "töréspontig" juttatott el. Háborúkat és kisebb szintű konfliktusokat indítottak el a fejlődő világ erőforrásokban gazdagabb részein. Nemzetek kereskedelmi korlátokat emelnek, hogy megvédjék hazai szektorukat a behozataltól és reagálva a globális élelmiszer - és forráshiányra, csökkenthessék a mezőgazdasági termékek és más árucikkek kijutását.
2016-ra a globális koordináció és összekapcsolódás, mely a Berlini-Fal utáni világot jelölte
, a leginkább törékennyé vált. Meggyengült kormányzati hatalom, széteső rend és eltűnő biztonsági háló, a bűnözés és erőszak egyre nagyobb méreteket ölt. Etnikai, vallási és osztályok között megosztott országokban különösen magas az ellenségeskedés. 
Kelet-India, az Izrael-Palesztín vérontás eszkalálódott, Afrikában az erőforrások feletti harc tört ki nemzetiségek és törzsek között. Eközben túlterhelt hadseregek és rendőrség keveset tud tenni az egyre növekvő bűnözői és terrorista csoportosulások ellen, melyek átveszik a hatalmat. Technológiával rendelkező bandák és hálózatot alkotó bűnöző vállalatok aknázzák ki az államok gyengeségét és az egyének elkeseredettségét egyaránt."

NEM FŰZNÉK HOZZÁ MOST SEMMIT. MINDENKIBEN ÚGYIS EGYÉNILEG BELÜL SZÜLETIK MEG AZ IGAZSÁG. DE GONDOLATAITOK, VÉLEMÉNYETEK  ÉRDEKEL....

http://vilaghelyzete.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.