Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Átok, rontás

magus.jpgAz átok, rontás olyan energia, aminek a célja a másik ember életének megnehezítése, tönkretétele. Ezek az energiák igen erős befolyással, hatalommal rendelkeznek az emberek felett, valójában egyfajta mágikus támadások, amelyek működési elve azon a feltételezésen alapul, hogy minden élőlény egy egyetemes, közös életerőből merít, s az feléleszthető, illetve vizualizációval vagy rituális eljárásokkal irányítható.

A legveszélyesebb ártások akkor teremtődnek, ha a manipulátor sok időt tölt a célpont minél pontosabb „megszemélyesítésével”, a feketevarázslók, boszorkányok ezért szoktak kérni hajszálat, ruhadarabot vagy valamilyen személyes tárgyat, manapság pedig főként fényképet az ártó műveletekhez.

Átkot, rontást nemcsak hivatásos modern „mágus” vagy „boszorkány” küldhet megbízója ellenfelére vagy kiválasztottjára, hanem gyakorlatilag bárki, ha képes rá, hogy eléggé összefogja és irányítsa gonosz gondolathullámait. Ezért igazából soha nem tudhatjuk, van-e éppen készülőben ellenünk valamilyen, a kozmikus erőket negatív szándékkal mozgató támadás. Ám mielőtt bárki megrémülne, fontos megjegyezni, hogy az átlagosan erős aura képes az ilyen hatások kiszűrésére, legyengítésére, ha pedig valamiért sebezhetőbb állapotba jutottunk, saját felsőbb énünkhöz és spirituális segítőinkhez mindig fordulhatunk.

 

Átok, rontás jelei:

Ha az alábbi tünetek együttes jelentkezését tapasztalja, érdemes elgondolkodnia, van-e valaki, aki befolyásolni akarná vagy éppen romlását szeretné, és szívesen az ártalmára volna?

 

Ø      Észrevette-e hogy egy idő óta folyton fáradt, energiaszintje alacsony, nyugtalan, nem találja a helyét, sehol nem érzi jól magát?

Ø      Nem tud a megszokott ágyában aludni, elkívánkozik belőle, akár sokkal kényelmetlenebb pihenőhelyre is?

Ø      Furcsa, fizikai tünetekkel nem magyarázható, orvosi vizsgálatokkal nem igazolható testi érzéseket észlel magán, torka, hasa, nemi szerve tájékán szorító, fullasztó, görcsös állapotokat tapasztal? Szíve időnként felnyilall, nagyot lódul, esetleg hőhullámok öntik el?

Ø      Van olyan meghatározatlan érzete időnként, hogy akaratán kívül kötődik valakihez, akit korábban nem kívánt, de most furcsa, kényszeres vonzást érez, és gondolatai körülötte forognak?

Ø      Álmodik csapdába esésről, megkötözésről, kellemetlen szexuális játékokról vagy esetleg feltűnik álmában valamilyen ismeretlen, riasztó, nagyhatalmú lény?

Ø      Hangulata változékony, ok nélkül jó vagy rossz kedve támad, ezek egymásba is átcsapnak?

Ø      Úgy érzi, hogy nem tud tisztán gondolkodni, mintha valamilyen köd lepné el a világot, minden homályossá válik, s az a benyomása, hogy nehezebben képes koncentrálni?

Ø      Minden különösebb ok nélkül elszeparálódik korábbi barátaitól, gyakran van egyedül, nem kívánkozik sehová?

Ø      Van valamilyen furcsa vagy új tárgy a környezetében, amely mellett tompa rosszérzése támad? Eltűnt valamilyen kedves holmija, ruhája, textilneműje, amihez nagyon ragaszkodott, vagy nagyon régóta birtokolta?

 

magus-5.jpgAz ártásokról, különösen, ha azok erőteljesek, általában van valamilyen megérzése az embereknek. A rosszkívánság vagy a befolyásolás ugyanis többnyire olyanoktól érkezik, akikkel valamilyen kapcsolatban vagyunk, ismeretleneknek ritkán fűződik érdekük személyes szerencsétlenségünkhöz vagy a lelkünk feletti hatalomgyakorláshoz.

Általában éjszaka történnek a rosszindulatú hatáskibocsátások, mivel ilyenkor az áldozat nagy valószínűséggel alszik, s ezzel eleve fogékonyabb állapotban van,

Tragikusan erőteljesen és gyorsan hathat egy átok vagy rontás, ha az áldozat valamiképpen tudomást szerez róla. E mögött nemcsak pszichés okok állnak, hanem az az energetikai jelenség is, hogy a félelem, a rettegés, mint minden negatív érzelem, belülről rombolja az aurát, diszharmonikus rezgéseket teremt, s ez előbb-utóbb felbontja az aura testjeit. Ez a brutális, gyilkos eljárás szörnyű hatással van a valódi csakrákra, olyan, mintha összehasogatná, kiégetné őket. Az átok, rontás alá vett aura fáradt, fénytelen, szennyezett lesz, rezgésszáma lecsökken, általános védelmi hibák keletkeznek benne. Az erőközpontok összetöredeznek, a teljes auratér tétova lesz, zavaros, gyakran fejkörnyéki részeknél is, ami idegen gondolatformák, vagy gyakrabban érzések jelenlétére utal.

 

Az ilyen durva módszerrel valódi testi betegségek érhetők el- különösen, ha a rontó mágus az adott szerveket is a képzeletbeli képernyőjére vetíti, és azokat is manipulálja. Egy egyszerű rosszkívánság is így működik, hiszen amikor valaki egy másik embernek azt kívánja, „Törjön ki a lábad!”, akkor többnyire meg is jelenik előtte a másik(vizualizálja), irányított, energiatöbblettel bíró (például indulatból kimondott) üzenet halad feléje, az eseményt kész tényként kezeli (esetleg a megtörtént baleset képeit is látja).

 

Az átok és a rontás behatol a bioenergetikai térbe, és fizikai tüneteket idézhet elő. Legtöbbször azonban az áldozat orvosa nem talál fizikai elváltozást, mégis a beteg lassú, kínos sorvadását nézheti végig.