Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet a halál után III.

2011.05.03

Élet a halál után III. rész

 


 

Élet a halál után III. rész

folytatás

ÁTÖLEL A FÉNY III.

Miután megismertem az univerzum két legfőbb energiaforrását, amelyek egyaránt Isten fennhatósága alá vannak rendelve, megláttam azt is, hogy ezek az erők hogyan hatnak ránk fizikailag. Emlékezetembe idézték, hogy a szellemnek és a gondolatnak hatalmas befolyása van a testre, s így láttam, hogy szó szerint értve is rendelkezünk erővel a saját egészségünk befolyásolására. Láttam, hogy mindnyájunk szelleme hatalommal rendelkezik, hogy erőt adhasson a testnek a betegség távol tartására, illetve ha már egyszer megbetegedett, a meggyógyítására. A szellemnek hatalma van a lélek irányítására, és a lélek irányítja a testet. Gyakran, amikor erre a törvényszerűségre gondoltam, eszembe jutott az Írás, amely azt tanítja, hogy amit az ember a szívében gondol, az ő maga.
Gondolatainknak kivételes ereje van arra, hogy negatív vagy pozitív energiákat vonzzunk magunk köré. Amikor hosszasabban a negatívumokat vonzzuk, az eredmény a test védelmének meggyengülése lesz. Ez különösen akkor igaz, ha a negatív gondolatokat önmagunkra összpontosítjuk. Megértettem, hogy akkor vagyunk a leginkább énközpontú állapotban, amikor lehangoltak vagyunk. Semmi nem tudja úgy kiszipolyozni természetes erőnket és egészségünket, mint a sokáig tartó lehangoltság. De ha erőfeszítést teszünk, hogy elmozdítsuk saját magunkat önmagunktól, mások gondjaira koncentráljunk és arra, hogyan segíthetnénk nekik, a gyógyulásunk elkezdődik. A szolgálat mind a szellem, mind a test balzsama.
Minden gyógyítás belülről indul ki. Szellemünk gyógyítja a testünket. Egy orvos biztos keze megműthet, és a gyógyszerek ideális körülményeket teremthetnek az egészség számára, de a gyógyító hatást akkor is a szellem fogja gyakorolni. A szellem nélküli testet nem lehet meggyógyítani. Az nem képes tovább élni. Megmutatták nekem: testünk sejtjei úgy vannak megtervezve, hogy vég nélkül élhetnénk. Kezdetben úgy lettek beprogramozva, hogy regeneráljuk önmagunkat. Hogy a régi sejteket, amelyek életképtelenek lettek vagy megsérültek, újak váltsák fel úgy, hogy az élet ne fejeződjék be. Ezt azonban valami megváltoztatta; nem mutatták meg nekem pontosan, hogy mi volt a folyamat, de megértettem, hogy a halandóságot a „halál" vezette be az Édenkertben. Megmutatták, hogy igenis volt Édenkert, és azt is láthattam, hogy az ottani döntések hozták létre azokat a körülményeket, amelyek között a halandóságban lehetetlenné vált örökké élni.
A testünknek meg kell halnia, de mindig van bennünk elég erő, hogy a hit és a pozitív energia felhasználásával megváltoztassuk a sejtjeinket és meg tudjunk gyógyulni - ha ez jogos. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten akaratát mindig vegyük számításba a gyógyításnál.
Szó sincs arról, hogy tagadjuk le a betegség vagy a probléma jelenlétét, egyszerűen csak azt tagadjuk, hogy hatalma volna isteni jogunk felett, hogy elűzzük azt. Hit által kell élnünk, nem látás által. A látás a következtető és elemző gondolkodásra épül. Racionalizál és igazol, a hit felett a szellem uralkodik. A szellem emocionális, elfogadó és befogadó. S ahogy ez minden más vonatkozásban is így van, a hitben is csak úgy lehet növekedni, ha alkalmazni próbáljuk. Ha megtanuljuk, miként használjuk fel azt, amivel rendelkezünk, akkor többet is fogunk kapni. Ez szellemi törvény.
A hit kifejlesztése olyan, mint a magvetés. Még ha egyes magok az útszélre hullanak is, akkor is részünk lesz némi aratásban. A hit minden cselekedete áldást hoz ránk. Minél nagyobb gyakorlatra teszünk szert (és ha gyakorolunk, akkor jártasak leszünk), annál nagyobb lesz hitünk aratása. Minden a maga termését hozza. Ez is szellemi törvény.
Most kezdtem igazán megérteni a szellem hatalmát a test felett, és láttam, hogy a szellem olyan szinten működik, amit a legtöbben nem is fogunk fel. Természetesen tudtam, hogy az én elmém hozza létre a gondolataimat, és az én testem hajtja végre az én cselekedeteimet, de a szellem titok volt a számomra. Most azt is megértettem, hogy a szellem a legtöbb ember számára titok. Láttam, általában úgy működik, hogy a lélek nem is tud róla. A szellem van kapcsolatban Istennel, lévén az az elfogadó eszköz, amely a tudást és a dolgok meglátását kapja tőle. Fontos volt ezt megértenem, és ez úgy jelent meg előttem, mintha egy fluoreszkáló fénycső lenne a testünkben. Amikor a fény világít, minden részünk megtelik fénnyel és szeretettel; ez az az energia, amely a testnek életet és erőt ad. Azt is láttam, hogy a fény elhalványulhat, és a szellem a negatív élmények hatására elgyengül - ilyen a szeretet hiánya, az erőszak, a szexuális eltévelyedés, vagy más romboló élmény. A szellem gyengítésével ezek az élmények legyengítik a testet is. Nem biztos, hogy a test megbetegszik, de sokkal fogékonyabb lesz a betegségre mindaddig, amíg a szellem túlterhelt. Szellemünket megszabadíthatjuk a túlterheléstől mások szolgálata, az Istenben való hit által, és egyszerűen azzal, hogy pozitív gondolatokkal megnyitjuk magunkat a pozitív energiák számára. Ezt mi irányítjuk. Az energiaforrás Isten, és mindig elérhető, csak rá kell hangolódnunk. El kell fogadnunk az isteni erőt, ha élvezni akarjuk hatását az életünkben.
Meglepetésemre úgy láttam, hogy mi magunk választjuk meg a betegségeket, amelyekben majd szenvedni fogunk, sőt egyesek azt a betegséget is, ami véget vet majd az életüknek. A gyógyulás néha nem jön azonnal, sőt egyáltalán nem, a fejlődés követelményei szerint. Minden átélés a javunkat szolgálja, és néha a negatívnak gondolt tapasztalatok segítik elő szellemünk fejlődését. Szellemként nagyon készségesen, majdhogynem lelkesen fogadtunk el minden gyengeséget, betegséget és itteni balesetet, hogy ezzel elősegítsük szellemi fejlődésünket. Megértettem, hogy a szellemvilágban a mi földi időnknek nincs jelentősége. A fájdalom, amit átélünk a Földön, csupán egy pillanat, a szellemvilági tudatunknak csupán egy futó másodperce, és nagyon is hajlandók vagyunk elviselni azt. Gyakran még a halálunk is bele van számítva a fejlődésünkbe.
A Megváltó vezetése alatt megtanultam, fontos, hogy úgy fogadjam el a tapasztalatokat, mint hatásukban jókat. El kell fogadnom az életem célját, és az életben való helyemet. El tudom fogadni a negatív dolgokat is, amelyek történtek velem, és megpróbálok úrrá lenni a hatásukon. Meg tudok bocsátani ellenségeimnek, még szeretni is tudom őket, és ezzel semlegesíteni tudok minden rossz hatást, ami felém irányulhat. Megkereshetem a jó gondolatokat és a kedves szavakat, és ezzel gyógyírt találok a saját lelkemnek éppúgy, mint másokénak. Láttam, hogy elkezdhetem gyógyítani önmagamat előbb szellemileg, aztán érzelmileg, értelmileg, majd fizikailag. Azt is láttam, hogy megtakaríthatom magam számára a kétségbeesés romboló hatását. Jogom van teljes életet élni.
Megláttam a rosszat abban, hogy megadom magam a sátán egyik leghatásosabb fegyverének -bűntudatom és félelmem személyes ciklusainak. Megértettem, hogy el kell eresztenem a múltat. Ha törvényt szegtem vagy bűnbe estem, akkor szívből meg kell változnom, megbocsátanom önmagamnak és továbbmennem. Ha megsértettem valakit, ideje elkezdenem szeretni őt - becsületesen -, és keresni a bocsánatát. Ha kárt okoztam a saját szellememben, akkor közelítenem kell Istenhez, hogy ismét érezzem szeretetét - gyógyító szeretetét. A töredelem olyan könnyű vagy olyan nehéz, amilyenné mi magunk tesszük. Ha elestünk, fel kell állnunk, leporolni magunkat és továbbmenni. Ha ismét elesünk, akár egymilliószor is, akkor is tovább kell mennünk; gyorsabban fejlődünk, mint gondolnánk. A szellemvilágban a bűnöket nem úgy nézik, mint ahogy mi itt. Minden tapasztalat pozitív lehet. Minden tapasztalat tanulság.
Soha nem szabad öngyilkosságra gondolnunk. Ez a tettünk csak az itteni földi továbbfejlődésünk lehetőségétől foszt meg bennünket. És aztán visszanézve erre az elveszített lehetőségre, sok fájdalmat és szomorúságot fogunk érezni. Fontos az eszünkbe idéznünk ezért, hogy minden lelket Isten ítél meg, és a lélek megpróbálásának szigorúsága is rajta múlik. Keressük a reményt, legalább egy pozitív cselekedetet, és akkor felvillan egy kicsit a fény, amelyet korábban hiányoltunk. A kétségbeesésre soha nincs okunk, mert soha nincs rá szükség. Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, hogy kísérletezzünk, és hibákat kövessünk el. Nem kell magunkat durván elítélnünk, az életet egy-egy lépésnek kell felfognunk; ne aggódjunk más emberek ítélkezése miatt, és ne is mérjük magunkat mások mércéjével. Meg kell bocsátani magunknak, és hálásnak kell lennünk azokért a dolgokért, amelyek segítenek a fejlődésben. A legkeményebb feladatainkról fog kiderülni egy szép napon, hogy azok voltak legkiválóbb tanítóink.
Értettem, hogy minden teremtés gondolatokkal kezdődik, ezért azt is megértettem, hogy a bűn, a bűntudat és a kétségbeesés, meg a remény és a szeretet bennünk jön létre. Minden gyógyulás belülről jön. Minden nyomorúság belülről jön. Megalkothatjuk a magunk kétségbeesés-spirálját, vagy megteremthetjük a boldogság és a szellemi képességek ugródeszkáját. A gondolatainknak hatalmas ereje van. Mint kisbabák kapálózunk, próbáljuk megtanulni, hogyan alkalmazzuk a bennünk lévő erőket. Hatalmas erők ezek, és törvények uralkodnak felettünk, amelyek megvédenek bennünket önmagunk ellen. De ahogy fejlődünk és a pozitív dolgokat kutatjuk magunk körül, még ezek a törvények maguk is nyilvánvalóvá lesznek. Mindent megkapunk, aminek elfogadására felkészültünk.


forrás:www.jezusatyank.blogspot.com