Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A közelgő pénzügyi vihar

 

Aki örömét leli a katasztrófákban, valószínűleg élvezni fogja 2012 hátralévő részét. Egyre több vészjósló előjel bukkan fel a gazdasági világban. A vállalati bennfentesek ész nélkül adják el részvényeiket, Európa vezető gazdaságai egymás után süllyednek válságba, az IMF az eurózóna szétesését jósolja és egyre több nagybank küzd komoly gondokkal.


A pénzpiacok eddigi relatív stabilitásának vége. A korábban felszín alatt rejlő problémák sorra bukkannak fel, jelezve a közeledő vihart. A világtörténelem legnagyobb adósságlufija kidurranni készül. Talán addig van még némi időnk, de egyelőre úgy tűnik, nincs semmi a láthatáron, ami megállíthatná a kialakuló zűrzavart.
A következő 22 adat, tendencia vagy nyilatkozat mindenesetre ezt tűnik alátámasztani:
1. A CNN szerint az S&P által listázott cégek bennfenteseinek eladásai az elmúlt csaknem egy évtized legmagasabb szintjén állnak. Vajon ezek a bennfentesek tudnak valamit, amit mi nem?
2. Az Egyesült Államokban az ingatlanárak egymást követő hat hónapon át estek, jelenleg az ingatlanpiaci csúcs 35 százalékánál tartanak. Utoljára 2002-ben voltak ilyen alacsonyak.
3. Az előrejelzések szerint a görög gazdaság további 5 százalékkal zsugorodik idén.
4. A temérdek megszorítás ellenére a 2012-es évre előrevetített költségvetési hiány még mindig a GDP 7 százaléka lesz Görögországban.
5. Az olasz és spanyol szuverén adósságok után fizetendő kamatok folyamatosan emelkednek. Az RTE a következőket írja:
Spanyolország adósság rátája majdnem kétszeresére emelkedett egy nemrég tartott rövidtávú adósság aukció során, mivel a befektetők aggódnak, hogy az eurózóna nem elég elszánt a felhalmozódott adósságok kezelésével kapcso-latban. A mai napon Olaszország 3,5 milliárd eurót gyűjtött össze egy rövidtávú kötvény értékesítéssel, de az eddiginél sokkal magasabb kamatra, az eurózóna adósság miatti növekvő aggodalmak és negatív kilátások miatt, nyilatkozta a Bank of Italy.

 

6. A spanyol kormány nemrégiben bejelentette, hogy a 2011-es költségvetési hiány sokkal nagyobb volt, mint azt előre jelezték és, hogy valószínűleg nem lesznek képesek tartani a 2012-es hiánycélt sem.
7. Akármennyire hihetetlen, de a spanyol bankok könyveiben szereplő hitelek 8,15 százaléka rossz hitel. Ez az elmúlt 18 év legrosszabb aránya. Spanyolországban a veszélyes hitelek a GDP 13 százalékát teszik ki.
8. Az egyik legfontosabb spanyol tőzsdeindex, csak idén 19 százalékot esett eddig.
9. A kormány által kiadott új rendelet szerint Spanyolországban a 2500 eurót meghaladó tranzakciókat nem lehet készpénzben teljesíteni. Sokak szerint ez egy pánikintézkedés.
10. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hamarosan Spanyolország is kimentésre szorul. A Reuters a napokban a következőket írta a helyzetről:
A spanyol eseményeket figyelemmel kísérő szakértők sem tudják, hogy mennyi pénzre lesz szükség, illetve pontosan mikor, de közülük egyesek egészen biztosak, hogy Madrid előbb-utóbb sok milliárd eurós mentőcsomagot kér bankjai, és akár magának az államnak a kimentésére is.
11. A Moody’s Alanytics elemzői arra figyelmeztetnek, hogy Olaszország már pénzügyileg fenntarthatatlan terepre „tévedt”:
„Megítélésünk szerint Olaszország pénzügyi mozgástere kimerült,” nyilatkozta a Moody’s. „Az ország GDP arányos adóssága már átlépte a kezelhető szintet. Az olasz 10-éves futamidejű államkötvények kezelhető határa becslések szerint 4,2%. Április 18–án ez a mérték elérte az 5,46 százalékot.”

 

12. Az előrejelzések szerint a portugál gazdaság 5,7 százalékos zsugorodása várható 2012 során.
13. Kiderült, hogy az eddig viszonylag stabilnak gondolt európai országokban is baj van. A holland kormány például április 23-án lemondott, miután a megszorító intézkedésekről folyó tárgyalások kudarcba fulladtak.
14. Christine Lagarde, az IMF vezetője azt nyilatkozta, hogy „sötét felhők gyülekeznek a láthatáron” a globális gazdaság számára.
15. Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza kijelentette: „Az embernek az az érzése, hogy a dolgok bármelyik pillanatban ismét nagyon rosszra fordulhatnak.”
16. Az IMF nemrégiben kiadott jelentése szerint a jelenlegi pénzügyi válság az eurózóna felbomlásához vezethet:
A jelen körülmények között nem zárhatjuk ki az eurózóna felbomlásának lehetőségét. A pénzügyi és reálgazdasági problémák átterjedése más területekre, különösen Európában, minden jel szerint komoly lesz.
Ez hatalmas politikai sokkot eredményezhet és a Lehman Brothers csőd idején tapasztalt gazdasági stresszt is meghaladhatja.
17. Soros György nyilvánosan kijelentette, hogy az Európai Unió hamarosan az egykori Szovjetunió bukásához hasonló összeomlással nézhet szembe.
18. Nigel Farage, az Európai Parlament egyik képviselője, egy kéthete készített interjú során kijelentette, hogy néhány nagy európai bank összeomlása elkerülhetetlen:
„Komoly banki összeomlások várhatók, amelyek súlyos hatással lesznek bizonyos szuverén államokra. Attól tartok, olyan pontra érkeztünk, ahonnan már nincs megállás. Most már mindegy mennyi műpénzt gyártanak, a problémák mindig nagyobbak maradnak, mint az azokat megoldani próbáló emberek. Közel vagyunk ehhez.

Amikor az események miatt várható kockázatokról és veszélyekről beszélek, valamilyen lázadás vagy társadalmi katasztrófa formájában, akkor ők (az európai politikusok) nagyon aggódnak. Egymás között beszélnek ezekről a dolgokról, de nyilvánosan nem mernek egy szót se szólni.
Az eurózónában tapasztalt, hetek óta tartó lejtmenet nagyon súlyos. Ez az olasz és spanyol kötvényfelárak miatt van. Ez a mediterrán országokban a fiatalok körében jellemző 50%-os munkanélküliség miatt van.
A felkelések és zavargások miatt az utcákon. Kicsit több mint egy hónapja Herman Van Rompuy azt mondta, itt ezen a helyen, hogy „sikerült megfordítanunk a helyzetet. Mindent megoldottunk. Nincs több probléma az eurózónában.” Milyen vicces csapat.”


19. Az IMF előrejelzése szerint Japán GDP arányos adóssága jövőre eléri a 256 százalékot.

20. A Goldman Sachs előrejelzése szerint az S&P 500-as index 11 százalékkal fog esni 2012 végéig.
21. Az elmúlt hat hónap során több száz elismert bankár mondott le pozíciójáról szerte a világon. Vajon van valami különleges oka annak, hogy ilyen hirtelen, ilyen sokan döntöttek pozíciójuk feladása mellett?
22. A kilenc legnagyobb amerikai bank együttesen 228,72 ezer milliárd dollár kitettséggel rendelkezik derivatívákban. Ez körülbelül a teljes globális gazdaság háromszorosának felel meg. Ezek már felfoghatatlan számok. (Időkjelei: Az egyes bankok derivatíva kitettségének szemléltetése. Érdemes megnézni.)
 
A 2008-as válság csupán a bemelegítés volt. A nagybankok nagyobbak, mint valaha, a nyugati kormányok adóssága magasabb, mint valaha és a globális pénzügyi rendszer sebezhetőbb és bizonytalanabb, mint valaha.
A különbség, hogy ezúttal a válság epicentrum Európa.
Európán kívül a legtöbb ember nem képes felfogni, milyen komoly a helyzet. Spanyolország, Olaszország és Portugália oda tartanak, ahol most Görögország van. Az Európai Központi Bank csupán egy kis időt nyert azzal, hogy néhány ezermilliárd euróval megtoldotta mérlegét az elmúlt kilenc hónap során, de az igazi problémák nem szűntek meg, sőt mélyültek. Olyan ez, mintha egy közlekedési szerencsétlenséget lassított felvételben kellene végignéznünk. A jó hír, hogy így az embernek van még ideje felkészülni az ütközésre. Még van némi idő néhány személyes pénzügyi védőlépésre.
 
 
Sajnos azonban a 2008-as válsághoz hasonlóan, a legtöbb ember nem hiszi el, hogy ez a vonat tényleg jön.
Forrás: www.idokjelei.hu http://tudatvaltas2012.blogspot.com

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175693
Hónap: 37009
Nap: 603