Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Salusa 10.05.

Üzenetek a Szíriuszról Október 5, 2011

 

SaLuSa Üzenetei, 
"...Nehéz felfognotok azt, hogy a Földi élet csupán illúzió, de ha képesek vagytok így tekintheti rá és látni, hogy nem más mint tapasztalatotok múló fázisa,  az élet kevesebb hatással lesz rátok. Az élet tényleg olyan, mint a holografikus szint a Star Trek-en kivéve, hogy nagyon kevesen látjátok meg ezt az igazságot..."


Szinte semmi idő alatt elérkeztek a mágikus 11.11.11-hez, amikor minden lélek fel lesz emelve anélkül, hogy tisztában lenne vele vagy sem. Ez segíteni fog megnyugtatni a kedélyeket amik aggodalomra adnak okot, mivel nem akarjuk a közel-keleti konfliktusokat siettetni. Mindaz ami most történik az annak az eredménye, hogy az emberek kezdenek ráébredni arra miként voltak manipulálva és hogyan tartották el azok életét, akik uralkodtak felettük. A változás energiája végigsöpör a világon és az emberek szándéka szerint szökőárhoz hasonlóan elmos mindent ami az útjába kerül. Nyugaton a változás mozgalmai egyre nagyobb sebességre kapcsolnak, és a hatóságok próbálják megfékezni hatásukat. Már nem tudják sokáig figyelmen kívül hagyni és a nép meg fogja nyerni ezt a harcot.
.
Nem mindenki szereti a tüntetéseket, de ez az a fajta energia, amely megtalálható a fiatalabb generációkban, akik félelmet nem ismernek ha arról van szó. Ők azok, akik értik, hogy a régi mód már nem elfogadható, és folytatni fogják a tüntetéseket, amíg sikert nem érnek el. Sok lélek kimondottan ezzel a céllal született le, ám ugyanakkor ők azok akik választ hordoznak a problémákra, mert magasabb szintű tudatossággal rendelkeznek, mint a legtöbb ember. Ez mind annak a nagyobb tervnek a része, hogy kiszabadítsanak titeket a sötét összeesküvők kezei közül. Már jó ideje tudjátok, hogy mit tartogat a jövő és, hogy ez a felismerhetetlenségig meg fogja változtatni a társadalom arcát. Még ha egyesek továbbra is a 3. dimenzióban szeretnének maradni, mihelyt tudomásukra jut, hogy mennyi hasznuk fog származni a változásokból rájönnek, hogy sokkal többet nyernek mint veszítenek.
 
Mindenki egy boldog, örömteli és békés életre vágyik és ez az, ami rátok vár, hisz végül azon lelkek, akik nem állnak készen a felemelkedésre, elhagyják a Földet.  Attól függően, hogy a különböző lelkek milyen rezgésszinten mozognak elkerülhetetlen elválásra fog sor kerülni, és ez lehetővé fogja tenni azon lelkek egymásratalálását akik magasabb vibrációs és a tudat szintjén mozognak. Ők lesznek azok, akik joguk szerint maguk mögött hagyják a kettősséget, levonva annak tanulságait. Mint ahogy arról gyakran tájékoztattunk titeket, ti vagytok azok akik meghatározzák, hogy mely szinten tartózkodtok legyetek ennek tudatában  vagy sem. Ebből megérthetitek, hogy mindig azt az utat követitek, ami abszolút helyes számotokra.  Semmit nem nyernétek abból, ha egy olyan szinten találnátok magatokat amivel nem tudtok megbirkózni.
 
Tudjuk, hogy néhány tisztességes lélek azon aggódik, hogy valamilyen okból kifolyólag nem áll készen a Felemelkedésre. Erre az a válaszunk, hogy ha élve életetek el tudjátok kerülni, hogy ítélkezőek legyetek, és ha képesek vagytok szeretetet találni szívetekben minden lélek iránt, nincs mitől tartanotok.  Ez nem függ semmilyen vallástól vagy tanfolyamtól,  vagy egyéb módszertől amikkel jegyet vásárolhattok a mennybe. Az számít milyenek vagytok belülről, és ha amennyire csak lehetséges élitek az igazságot, akkor jó úton haladtok a felemelkedés felé. Ne feledjétek, hogy szellemi vezetőitek ismerik valódi voltatok, és ha a felemelkedés a vágyatok, akkor segíteni fognak benne. A Mennyország minden alkalommal örvendezik, amikor egy lélek a Fény felé fordul, és mihelyt meghozzátok ezt a döntést, onnan már nincs visszaút.
 
Nehéz felfognotok azt, hogy a Földi élet csupán illúzió, de ha képesek vagytok így tekintheti rá, és látni, hogy nem más mint tapasztalatotok múló fázisa,  az élet kevesebb hatással lesz rátok. Az élet tényleg olyan, mint a holografikus szint a Star Trek-en kivéve, hogy nagyon kevesen látjátok meg ezt az igazságot. Mielőtt beléptetek volna jelen életetekbe tudtátok, hogy mik a célkitűzések mint ahogy mindenki más is tisztában volt vele akik részesei neki.  Bár rendelkeztek szabadakarattal de nem valószínű, hogy kitérnétek azon lehetőségek elől, amik részét képezik életszerződéseteknek. A cél az, hogy megtapasztaljátok mindazt, ami felgyorsítja fejlődésetek, ezért gondosan kiválasztották mindazt, ami a maximális hasznot hozták számotokra. Amikor családi karmikus helyzetről van szó segíthettek egymásnak tapasztalataitokban, amik erős köteléket hoznak létre köztetek. Anélkül utaztok át az életen, hogy vajmi kevés figyelmet szentelnétek neki, ám ezzel szemben életetek gondosan meg van tervezve úgy, hogy abból a legtöbbet hozzátok ki.
 
Ilyen hosszú időt eltöltése után a kettőségben, mentális fáradtságot éreztek, és az alacsonyabb energiák húzóerejét. Számunkra ezek az alacsonyabb energiák rendkívül nehezek és émelyítőek, és megértjük a rátok gyakorolt hatásukat. Ezért vagyunk annyi csodálattal azok iránt, akik képesek felemelni magukat belőle. Elképesztő mértékű elszántsággal rendelkeztek, és rugalmasságotok az esélykülönbségek ellenére jól ismert. Valóban az óra hősei vagytok, és a jutalmatok amiért ilyen szilárdan kiálltok,  hamarosan nyilvánvaló lesz. Codálatos lelkek vagytok, és lábaitok elé térdelünk elismeréseként a Fénynek és a Szeretetnek ami belőletek árad.
 
 
Függetlenül attól, hogy miben hisztek nem kétséges, hogy a változások mindenki számára érezhetőek. Egyfajta várakozás van a levegőben a közvetlen jövőt érinti, és ahogy az idő egyre gyorsabb ütemre kapcsol tudjátok, hogy  már nem fog sokáig tartani mire valami nagy dolog történik. Amikor ez bekövetkezik, egy egész eseménysorozatot fogtok látni, amely gyorsan eljuttat titeket az "ígéret földjére". Mostanra már van valami elképzelésetek, hogy mire számíthattok, de még így is kellemesen meg fog titeket lepni az események nagysága. Világra kiterjedő változásokról beszélünk, mert minden lélek Föld Anyával együtt érintve van.
 
 
Kétségkívül észrevehettétek, hogy a sötétséget és véget terjesztő jóslatokkal ellentétben, Földanya viszonylag csendes és nem került sor világkatasztrófa pusztulásokra. Vannak azonban olyan fizikai változások amik szükségesek, és amikor ezekre sor kerül, ellenőrizni fogjuk őket azzal a céllal, hogy befolyásukat minimális szinten tartsuk. Azok akik híres földrengés vagy vulkanikus tevékenység környékén laknak, hagyatkozzanak megérzéseikre, és ha szükséges, akkor meg fogják érezni, ha el kell költözniük.  Az első tünetek gyakran megfigyelhetőek a természetben és az állatok sokkal érzékenyebben reagálják le a változó energiákat. Az állatok még a tényleges események előtt elhagyják a területet, így érdemes figyelmmel kísérni az állatok mozgását.
 
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és elmondhatjuk, hogy a Galaktikus Föderáció szövetségeseink mögött fognak állni a Földön, amikor előre lendülnek, hogy eltávolítsák az Illuminátusokat és azok csatlósait. Mindannyiunknak tudni kell, hogy hatalmukkal együtt el lettek távolítva, mielőtt nyíltan együtt tudunk dolgozni veletek. A kritikus időszak közeledik és azon vagyunk, hogy minden további késedelem nélkül mozgásba lendüljünk. Tartsátok határozottan az irányt a Mennybemenetel felé, és akkor nem kell semmi miatt aggódnotok - minden rendben van és mi veletek vagyunk.
 
Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Fordítás: Bella
(www.galaktikusuzenetek.com)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.