Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZOLGÁLATOTOK TELJESÍTÉSE

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE 2012. 08. 07.



Most itt az ideje, hogy félretegyetek minden zavaró korlátozást és félreértést, ami visszatart benneteket céljaitok elérésétől és szolgálatotok teljesítésétől ebben az időben. Szeretnénk látni, hogy közületek többen vesznek részt az eseményekben, amik iránt oly nagy érdeklődést mutattatok mielőtt oly régen erre az útra tértetek. Sokakat közületek nagyon érdekelt a közreműködés ezen világmegváltoztató tervekben és nem halogathatták az ideérkezést és a kezdést. Mi változott meg számotokra? Mi változott meg életetekben, ami most visszatart benneteket attól, hogy megcselekedjétek amit annyire meg szerettetek volna tenni?

Ezért vagyunk itt, éppen úgy ahogy elterveztük és megígértük nektek. Nem felejtettük el alkunk célját. Most, hogy itt vagyunk megkérdezzük tőletek közremüködtök most, és betartjátok alkutokat, azonban sokan közületek nem figyeltek erre a hívásra és válaszoltak esküvel fogadott feladatukra, küldetésetek felelősségére Teremtőtök, Univerzumotok és önmagatok nevében. Miért van ez így? Mi az ami ennyire érdekes, zavaró, hipnotizáló, időigényes ami visszatart benneteket eskütök teljesítésétől, hogy legjobb tudásotok szerint elvégezzétek feladatotokat minden időben, ha egyszer már visszaemlékeztetek erre vagy ráébredtetek isteni küldetésetekre bolygótok, egymás és az Univerzum lakói számára? Ez az amit ma tőletek kérdezünk. Kérdezünk benneteket fívéreink és nővéreink, meg tudnátok magyarázni nekünk mi az éppen, ami lefoglal benneteket annyira, hogy visszatart küldetésetek kötelezettségeinek teljesítésétől. Szeretnénk, ha azok, akik nem vesznek részt részben vagy teljes egészében a hozzászólásokban üzeneteink alatt, elmondanák nekünk miért van az, hogy annyira elfoglaltak, meggondolták-e magukat, vagy nem kívánnak semmilyen szinten részt venni küldetésünkben, a szeretet és fény helyreállításában ezen a világon, ami oly mélyre zuhant a sötétségbe, egy küldetésben, amelynek sikerét vagy kudarcát fogja visszhangozni az egész Világegyetem.

El fogjuk olvasni mai üzenetünk alatt az összes hozzászólást világhálós közösségeitekben. Nagyon érdekelnek bennünket válaszaitok, mert nem tudjuk és képtelenek vagyunk kitalálni miért vesztek olyan kevesen részt teljesen vagy csupán részlegesen küldetésünkben. Erről nem tudunk pontos statisztikát adni, mert sokatok részt vesz szakaszosan vagy részleges időnkénti szinten és ezért nehéz pontosan megmérni mekkora mennyiségű személy vesz részt ebben és hányan vannak akik nem. Figyelemmel kísérjük kik azok, akik tesznek valamit, kérjük ezt ne értsétek félre. Világosan látjuk ezt és jegyzeteket készítünk az összes munkáról, amit mindannyian csináltok. Amit mondunk csupán az, nehéz felmérni egy pontos számot annak tekintetében, hogy mennyi munkát végeztek egyenként. Annyit tudunk csak mondani, egyértelmű, hogy néhányatok sokkal többet dolgozik másoknál és néhányatok egyáltalán semmit sem csinál.

Természetesen amit látni szeretnénk az, hogy mindazok akik feliratkoztak erre a küldetésre nagy mennyiségű munkát végeznek, mert ez volt az eredeti szerződés amibe beleegyeztek. Ez a ti küldetésetek, ebben az időben ez a ti egyetlen küldetésetek, ez az egyetlen célotok, és megkérjük közületek azokat, akiknek olyan érzésük van hogy részei eme küldetésnek, tagjai szervezetünknek, a Fény Galaktikus Szövetségének vagy valamelyik másik galaktikus parancsnokságnak, hogy dobják el amit csinálnak és derítsétek ki önmagatokban és találjátok ki hogyan folyhattok bele a mi fénymunkánkba, erőfeszítéseinkbe megváltoztatni ennek a bolygónak és lakóinak jelenlegi sorsát. Ez a mi feladatunk, ez a mi szent eskünk, amit mindannyian tettünk mielőtt elköszöntünk egymástól és sok különféle módon elutaztunk ide.

Látjuk sokan közületek találtak maguknak hobbit és érdeklődési köröket, amik felemésztik szabadidőtök nagy részét és megértjük, hogy sokatoknak nincs sok szabadideje elkezdeni ezt, mivel oly sokatoknak kell dolgoznia annyi sok órát eltartva magatokat és családjaitokat. Teljesen megértjük ezt, azonban szeretnénk rámutatni, hogy a munkával töltött órák nem jelentenek meglepetést számotokra, mivel mindannyiótoknak volt néhány fajta ötlete arra mit tehetne a megélhetésért. Mindannyian belekukucskáltatok – ha úgy tetszik – amit élhetnétek. Ez része volt az egyezségnek és mindannyian áldottak vagytok ezzel a lehetőséggel, lehetővé téve nektek a választást éppen milyen fajta élet lenne sok különféle módon a leghasznosabb, a legfontosabb számotokra, milyen fajta életet élhettek, ami lehetővé teszi nektek elvégzését a munkának amire leszerződtetek és milyen fajta tapasztalatokat élhettek meg létezésetek megerősítésén keresztül és ez megjutalmaz benneteket annyira egyszer amikor munkátok befejeződött itt.

Látjuk, hogy sokan közületek elsajátítottak sok leckét jelen életükben és úton vagytok a sok ajándék és áldás fogadása felé, ami lehetséges számotokra jelenlegi inkarnációtok végén. Ami ebben az egyenletben hiányzik az a munka, aminek elvégzéséről jelenlegi életetek folyamán biztosítottatok bennünket, különösen itt a legvégén, amikor részvételetekre oly nagyon szükség van. Kérjük azokat közületek, akik olvassák ezen sorokat és úgy érzik ma személyesen hozzájuk szóltunk, kérünk benneteket dobjátok el bármi is az, ami felemészti időtöket, érdeklődéseteket, fókuszotokat, energiátokat és lássatok munkához. Mindannyiótoknak tudnotok kell most már mit lehet vagy kell tennetek. Ez nem rejtély többé.

Fénymunkások vagytok. A fény információ. Információ munkások vagytok. Most elérkezett az idő, hogy munkához lássatok és teremtsetek, megosszátok és könnyen értékelhető információkat készítsetek a nagy Föld változások tekintetében, amik bekövetkeznek, amik tervezettek és amik érinteni fognak minden nőt, férfit és gyermeket ezen a bolygón. Ezek a változások oly nagy kiterjedésűek és oly sok van belőlük amibe belefoghattok - ha még nem tettétek - szinte bárhol. Elkezdhetitek megtárgyalását másokkal otthon, a munkában vagy világhálós közösségeitekben a mi gát tervezetünknek, ami védeni fogja sok területen partjaitokat világotok körül, felkészülve arra ami történni fog, legalábbis bizonyos területeken, a bolygótok felszíne alatt mélyen összpontosuló földrengések miatt bekövetkező áradásra. Ez nem egy túl nehéz feladat ugye, Drágáink? És ezt nagyon könnyű elkezdeni.

Választhatjátok azt is, hogy segítetek nekünk megosztani az információkat jelenlétéről csillag és lélekcsaládjaitoknak, vezetőiteknek, őrzőiteknek és barátaitoknak, a Fény Galaktikus Szövetségének és fívéreinknek és nővéreinknek, az Ashtar Parancsnokságnak, akik ugyancsak itt tartózkodnak és akik ugyancsak barátaitok, lélekcsaládotok, csillagcsaládotok, szomszédaitok és vezetőitek. Ez egy nagyon fontos feladat, mert sok múlik azon a fogadtatáson, amit az emberektől kapunk ezen a bolygón. Nem erőltethetjük magunkat rájuk, és bár sokan közületek olvassák ezeket a sorokat, nincsenek még felkészülve erre, de erős vágyat éreznek újraegyesülésünkre és a napra, amikor sétálhatunk közöttetek a Földön, azt mondjuk nektek, hogy valóban kuriózumok vagytok, ti vagytok a kivételek a szabály alól. Jelenleg sok millió ember van bolygótokon, aki egyáltalán nincs felkészülve nem csak megérkezésünkre, de még tanulniuk kell azt is, hogy létezünk és itt vagyunk ekkora nagy számban nagyszámú űrhajónkkal, mert ez túl sok számukra.

Amire szükség van, amire nagyon szükség van a jégkorszak megtöréséhez, az amikor ez a fajta információ kis lépésekben elérhető számukra. Hajóink leszállása a nyári olimpiai játékokon hihetetlenül nagy félreismerése lenne az emberi természetnek és tudatnak ebben az időben. Ez soha nem volt és nem is lesz tervünk része. Tervünk volt és ezt folytatjuk is, nagyon apró, de növekvő mennyiségű információkat elérhetővé tenni világotok emberisége számára, kezdve nagyon apró, alulról jövő erőfeszítéssel, ahol Fénymunkásaink, az elején kevés számban, elkezdenek nyíltan beszélni jelenlétünkről és közzéteszik világhálós közösségeitekben az információt létezésünkről, jelenlétünkről itt és tiszteletreméltó szándékainkat a szeretetben és szolgálatban Teremtőnknek és nektek, akik a mi saját fívéreink és nővéreink vagytok.

Évmilliók óta ez volt a terv és határozottan továbbra is ez marad. Megismerve jelenlétünkről a hireket itt egeteken, és ezt leadják sajtóorgánumaitok mindenütt szerte a világon ugyanabban az időben, az károkat, káoszt okozna. Ezt magabiztosan állíthatjuk, mert folytattunk vizsgálatokat az emberi tudat szintjeiről és elfogadási képességeiről a jelenlétünkről szóló információknak már jó ideje és ezen vizsgálatok folytatódnak a mai napig és beszámolunk nektek arról, hogy bolygótok lakossága még nem áll készen egy ilyen fajta, életet megrázó hírre. Kérjük, ne értékeljétek ezt rossz hírnek, mert nagyon rövid időn belül ismeretessé tesszük jelenlétünket, de nem globálisan egy nagy bejelentéssel vagy eseménnyel, ezt szeretnénk tökéletesen világossá tenni. Azok közületek, akik egy nagy Föld változási „világrengető” eseményt várnak, nagyot fognak csalatkozni, mert az már tiszta számunkra, hogy ez összetörné törékeny szerkezetét nem csak egy világnak, de a sok rajta lakozó lényét is.

Kérjük legyetek türelmesek velünk, mint ahogyan mi is azok vagyunk veletek. Mi fogjuk – időben – lassan felfedni magunkat és bemutatkozni világotok lakóinak, de ez egy lassú és fokozatos folyamat lesz. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne zavarjuk meg nagyon a törékeny emberi lelket, amivel sok ember rendelkezik ezen a bolygón. Ez minden amit mondani fogunk ma erről az ügyről, de hozzá kell tennünk, hogy van sok tervezetünk előkészületben veletek, és sokan közületek elkezdték sejteni, hogy ezen tervezeteket nem lehet elrejteni a világ nyilvánossága elől, hosszú ideig legalábbis néhány esetben. Sokan közületek rájöttek, hogy ezen tervezetek elvezetnek egy közzétételhez, ami nagyságában viszonylag gyorsan fog nőni sebességéhez képest, amellyel küldetésünk ebben a tekintetben mozgott eddig a pontig. Helyesebb lenne ezt mondani és ez el fog érni a kellő mennyiséget a nyilvánosságra hozatalhoz, amit oly sokan keresnek, várva és dolgozva ma oly keményen megvalósításáért.

Azt mondjuk azoknak, akik részt vesznek fényküldetésetekben, hogy munkátokat rendkívül nagyra értékeljük. Tudjuk rólatok kik vagytok és munkátok nem ez, és sohasem lesz ez, bármilyen módon is nézzük. Mindazoknak közületek, akik még nem kezdték el munkájukat, azt mondjuk sohasem késő beszállni a játékba és minden munka amit el fogtok végezni nagyon méltányolva lesz és mérhetetlenül előnyére fog szolgálni küldetésünknek, és azt mondjuk, most elérkezett az idő arra, hogy elkezdjétek azt, amire felesküdtetek.

Alig várjuk, hogy olvashassuk hozzászólásaitokat ma, emlékeztetünk benneteket arra amit kérdeztünk, hogy mi az ami zavarja munkátokat, mi az ami felemészti összes szabadidőtöket, energiátokat és figyelmeteket és szerepet játszik akadályként küldetési feladatotok teljesítésében itt, ezen a világon. Türelmetlenül várjuk válaszaitok olvasását és előre örülünk annak, hogy hamarosan újra beszélünk veletek. Addig is, itt az idő mindnyájatoknak beszállni a játékba, mert a játék közelít a végső játszmához.

Csapattársaitok vagyunk közös küldetésünkben a szeretet, Teremtőnk és Világegyetemünk szolgálatában. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.


Csatornázta – Greg Giles
Fordította – Katherine

Website – ascensionearth2012.blogspot.com

http://hungariangg.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.